2017. november 7., kedd

#metoo

#metoo
Én "nagy bölcsen" semmit sem szóltam, amikor a kampány fő íve volt. Egyrészt azért, mert a körülöttem élő felnőtt nőktől és férfiaktól gyerekkoromban nagyon hasznos/praktikus mintákat kaptam (kedvencem a nagynéném temetős példája, lehet hogy lentebb leírom), ezért az engem ért "epizódokon" könnyen túltettem magam. Fogdosni, fütyülni, beszólni, "nemet igennek hallani", dörgölődni, tömött közlekedési eszközön "próbálkozni"... volt ilyen, számos/számtalan.
(Másrészt azért nem, mert van a körülöttem lévő szeretteim körében egy molesztálási ügy, ami eléggé megvisel még mindig, ezért nem tudtam volna kellően kulturált lenni.)

forrás: selfoldrstudents.com

De amiért most írok: hogy lássátok, tényleg mennyire hétköznapiak ezek a zaklatások...
Egerben, amikor egyedül mentem a szálloda fürdőjébe/a strandra, többször jöttek pasik "túl közel", többször kellett egyértelműen határokat szabni... (hogy a nagyságrend látszódjon, mondjuk naponta 2-3! És a fürdőruhám egyáltalán nem provokatív. Csak mondom. Tudom, hogy ha az lenne se lenne releváns. De nem az.)

A képen látható ember "csak illusztráció", elnézést kérek tőle
"Kedvencem" az a szivar volt, aki úgy bámult, mint egy halott krokodil. És igen, nekem vicces volt. De ezen kívül szánalmas, idegesítő, baromi romboló. Mert miért néz, basszus, miért néz mereven, kigúvadó szemmel? Mit képzel? És miért nekem kéne odébbülnöm, ha zavar?! És ami a legbénább, legszánalmasabb és látszik belőle, mennyire beteges, hogy ezt még egy lehetséges "kontrollszemély" (egy másik pasi, aki történetesen a férjem, és ezt egyértelműen ki is fejezi) érkezése után sem hagyja abba...

És tegnap hajnalban, amikor levittem a kutyát (a molesztálós cikk olvasása után, szóval az alaphangulatom megvolt - aki nem értené: annyira felbosszantott, hogy muszáj volt lemennem a kutyával, hogy csináljak valami aktívat) köszöntem egy szinténkutyás pasinak, mert nálunk ez így szokás. És basszus, utánunk jött, és beszólogatott és "szépeket mondott"... Leráztam gyorsan, mert nekem ez megy. De nem az a lényeg. Hanem hogy honnan veszi a bátorságot?! Honnan van ehhez arca?! Milyen alapon csinálja ezt?!

((A napokban kérdezte valaki, hogy zaklatás-e, ha lefotózzák a kifejezett kérése ellenére...

MINDEN zaklatás, ami a te engedélyed nélkül történik.

És aki nem tartja ezt tiszteletben, az egy féreg, akkor is, ha idősebb, ha "tiszteletreméltóbb", ha tanár, ha gazdag, ha osztálytársad, ha a barátnőd apja, ha "amúgy" szereted.

És kérj segítséget, ha veled ez történik, mert ez NEM NORMÁLIS, és semmiképpen sem elkennivaló.
És itt látom a legnagyobb veszélyt: amikor elkenjük. Mert akkor az lesz a példa. Akkor nem fogja tudni az adott fiú, aki megfogja a seggem, hogy ez nem oké. Mert jót röhögnek rajta, mert legyintenek rá. Hogy csak poén.

***Igen, van akivel poén, de annak természetesen én is viszontfogdosom a seggét!***

De az nem poén, hogy az egyik fogdos, a másik tűr, fél és szégyenkezik.

Az ZAKLATÁS.

És ez volt, ami a tegnapi sztoriban felnyomta az agyam: hogy mindig vannak akik tudják, és legyintenek. Akik nem akarnak balhét. Akik a saját seggüket féltik, nem az áldozatot.

Dani és Bálint
Ez csak játék, de szerintem látjátok...
 Minden rendben lenne, ha mindenki csak
 annyira védené akit kell, mint Bálint


Szerintem a felnőttség nemcsak egy állapot. A felnőttség azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk a tetteinkért, azt jelenti, hogy értékek mentén élünk, azt jelenti, hogy példát mutatunk azzal, akik vagyunk. Van mikor csak annyi, hogy norverbálisan jelzek, van hogy szólok, van hogy hangosabban szólok, és van hogy más eszköz kell... És nagyon fontos, hogy lássuk:

az is példamutatás, ha nem szólunk, ha legyintünk, ha röhögünk. Mert akkor azt fogják hinni, hogy oké

a dolog. Ez "csak" kommunikáció. "Ha valami nem tetszik, fejezd ki, anélkül, hogy másokat kritizálnál."* Ebben a mondatban, akkor ott a "kritika nélkül" volt a lényeg, de én most a "fejezd ki" miatt idéztem. Fejezd ki, mondd, ha nem tetszik: ha neked nincs rendben, hogy valaki zaklat(hat) másokat.

Mert vicces, és kinevetnek a tábortűznél, hogy "perszeazazalkoholmentescitromossörpynkyé", és szuper választás volt, mert egy kamasz sem itta meg az én sörömet reggelre. De ott van a benne az üzenet tőlem, hogy "nem kell bepiálni ahhoz, hogy jól érezd magad, anélkül is lehet." Van választásod, hogy mit üzensz a tetteiddel. És veszik, és értik. De csak, ha mi, felnőttek tényleg csináljuk és nemcsak a szánk jár vagy még az sem.))

Ha kellően hülye/laza vagy, kólával és uborkával koccintva is lehet jókedved
És még egy "és":
Nagyon fontos leírnom, hogy soha, egyszer sem zaklatott olyan ember, aki rokonom, szerettem vagy barátom volt. Egyszer sem hallották igennek a nemet, egyszer sem léptek túl határokat, nem éltek vissza a bizalmammal.
Ez így volt régen is, és ma is így van. Ezt nagyon köszönöm azoknak a pasiknak, férfiaknak, fiúknak, csávóknak és egyéb hímneműeknek, akik körülöttem vannak. Hálás vagyok érte, mert megbecsülést, egyenrangúságot, egyértelműséget, közös értékrendet és biztonságot kapok belőle.
És büszke és boldog vagyok, amikor támogató, kulturált és egyértelmű hozzászólásokat posztolnak a témával kapcsolatban.

Fontos nekem ez a kép: Nothing will be forgotten - Semmi nincs elfelejtve.
Nem felejtődik el, nem törlődik, nem írható felül "jótettekkel", ha másokat zaklatsz, molesztálsz, bántalmazol. Ha más nem, legkésőbb Szent Péter számon fogja rajtad kérni.
De én abban hiszek, hogy mi mind tehetünk azért, hogy annál sokkal korábban kiderüljenek a dolgok.

Ahogy ezt most írtam - mert mindig azt hiszem, gyorsan kész lesz, de aztán sokáig készül -, végigfuttattam a szívemben azokat az erős, okos, példamutató nőket, akikkel közös értékrendem van ezzel a témával kapcsolatban.
Amikor látom, milyen sokan vannak, akkor meghatódom és örülök, mert kielégül a közös értékrend, az egyértelműség és haladás iránti szükségletem. Köszönöm.
Gondoltam, hogy tehetnék róluk fotót, de aztán látom, hogy nem. Mert annyian vannak, hogy lehetetlen... Nem, nem vagyok naiv már rég, tudjátok hogy nagyon régóta szívügyem ez a téma, még szinte gyerek voltam, amikor ezzel kezdtem foglalkozni. Nem hiszem már, hogy megválthatjuk a világot. De azt igen, hogy mi a saját helyünkön igen sok embert el tudunk érni. És pont elég, ha megtanítjuk a gyerekeknek, hogyan védhetik meg magukat, megerősíthetjük őket, bizalmat építhetünk... ha megtanítjuk az áldozatok szüleinek (akik, mint tudjuk, gyakran maguk is túlélők), hogyan gyógyíthatják be a sebeket... megtaníthatjuk a pedagógusoknak, hogyan kezeljék a témát... (és természetesen nemcsak gyerekekre igaz ez, de most megint magam raktam fókuszba) Másik oldalról meg: megmutathatjuk a férgeknek, hogy nekünk nincs rendben... Ezt tehetjük.



*Ezt Rambala Évánál hallottam.