2017. április 26., szerda

Szeretek blogot írni...

Hogy miért?
Mert szabadon füstölöghetek, dicsekedhetek vagy kesereghetek. Elmondhatom mindenkinek/bárkinek ami bennem van, úgy, hogy sem én nem tudom ki ő, sem ő nem tudja ki vagyok én. Csak "értekezünk" az éteren át és kész.

Ma miért ragadtam billentyűzetet? (Hú, nem bírom amúgy mikor valaki ezt írja :D )

Egyrészt: elképesztő, mennyit változhatnak az emberek, ezt régebben el sem tudtam volna képzelni... Volt régen egy kollégám (nagyon régen, és a "kolléga" kissé eufemisztikus, mert ő olyan magasan hordta az orrát, hogy kb. azt sem tudta hogy nekem van nevem, azt főleg nem hogy mi), akit orvosként nagyon tiszteltem, mert nagy bravúrokat hajtott végre, de emberileg... blööööeeee...
És egy ideje mégis látom az írásai alapján, hogy van közös értékrendünk bizonyos dolgokban... meglepve tapasztaltam magamon, hogy a végén még a szülinapján is felköszöntöm... :)))

Aztán: mióta megjelent a velem készített interjú a wmn.hu oldalán, sokan megkeresnek, és sokan gratulálnak és sokan megköszönik a munkámat. Ez jó :) És visszahívtak egy olyan csoportba nemrég, ahonnan kiutáltak azért, mert "csak" segítőként vettem részt benne, nekem magamnak éppen nem volt gyászolnivalóm. Ja, ha benne vagyok az újságban, akkor jöhetek?! [A Sakálmondatomban egy b+ is volt még.] Nem mentem, elárulom. Nem dacból, hanem pont azért, mert abban a csoportban is évek óta láttam, milyen huzavona megy azon hogy legyenek-e bent segítők vagy csak gyászolók... Mégis, ahelyett, hogy egyértelmű vezetője és szabályzata lenne a csoportnak, inkább újra és újra meghurcolják, mindenféle kukkolónak meg katasztrófaturistának nevezik a segítőket. Hát köszi, nekem ez nem szükségletem.

Aztán: hamarosan vége a tanfolyamnak, amire járok, és lassan értékelem magamat, a tanáromat, a csoportomat... Nagyon nehéz tanév van mögöttünk (heti 3 délután-este + egy szombat hosszú délelőtt, plusz nekem még a szerda este), szerintem mindenki megsínylette... remélem hozadéka is lesz...
Az már most látszik, hogy logisztikában és személyes felelősségvállalásban sokat fejlődtünk.

Aztán az is van, hogy elkezdtük szervezni az idei Kompetens tábort. Nagyon várom már :) Nemcsak azért, mert amikor kezdődik, már nyár lesz, hanem mert mindig hatalmas kihívás és tanulási lehetőség.

Elvileg itt lesz a tábor...
És... mivel dolgoznom is kell, most befejezem agymenésemet... Viszlát :)










2017. április 14., péntek

Húsvéti készülődés... vagy sem

Egy pár kép máról: "mindenki dolgozik, a kutya füle lobog" jeligére

Ezt Julinak fotóztam

Ma reggel olvastam Rita posztját, Juli lánya versével... Ritát nagyon tisztelem, és az én egyik lányom is Juli... Amikor lementem reggel a kertbe és ezeket a nárciszokat láttam, Rita Julija jutott eszembe.


A kis bodzabokraim tavaly óta megerősödtek. Alig várom már, hogy szüretelhessünk róla. És hogy télre a madarainknak is táplálékul szolgálhasson a bogyóival.



A tavasz nekem a dió virágzásával kezdődik, biztosan azért, mert gyerekkoromban a nagyszüleim kertjét egy hatalmas diófa uralta...

Reggel alig tudtam kicsalogatni a kutyát... 4 fok volt kint, 18 bent. Aztán átgondolta, és biztos rájött, hogy nem sok esélye van a nap más szakában kettesben lenni velem, úgyhogy kioldalgott. Rögtön megjött a lelkesedése, mikor kinyitottam a kaput és nyargalhatott egyet a határban.

Biztos a virágzó nárciszok illatát érzi...

Bakancsszelfi akart lenni, de kutyaportré lett...
Mi vagyunk azok, akik ünnepnapon paprikás krumplit esznek... és gyerekmunkásokat is alkalmazunk, életlen késekkel kínozva őket :)))


Van akinek gyakorolnia kell, de magától kezdte:


Van aki nemcsak elmegy a zöldségkosárért, hanem fel is cipeli :D Felhívom a figyelmet a kutya lobogó fülére :))))


A lányok faragták:


Aztán egyszer vége a napnak...








2016. december 30., péntek

Ítéletidő és sétáltatás

Sajnos a nagy építkezésben nem sikerült részt vennünk, de pár napja végre kijutottunk Julival a Mányi Menedékbe. Szó szerint menedékre  volt szükségünk, mert iszonyú szél fújt, és (főleg délutánra) olyan hideg lett, hogy azt hittem belefagy a lapát a kezembe. (A lapátról később még írok...)

Megmérettünk és "oktatódtunk", megfelelőnek találtattunk, úgyhogy sétáltattunk kutyákat, többször is, és szakmunkát is végeztünk(tem).

Reggel:
Az idő... tragédia. Kb. 100 fok hideg, metsző szél... Valahol a képen ott van Elic (aki ugye fekete kutya), korán mentünk le, hogy odaérjünk negyed 9-re Mányba.




A nap viszont gyönyörűen sütött.


Odakint is... egy darabig. Volt jókedvünk, teánk, és sokan is voltunk. Magdi az alap, ugye ;) Aztán jött Eszter, Zsuék és Ildikóék.

Ő már nem "vihető": Séta Magdié

Az én első reggeli pisikaki köröm Kasza Bubu, akiről nem készítettem fényképet, mert mindkét kezemre szükségem volt. De itt vannak róla jó képek. Már sokkal csinosabb. Okos, mozgékony, nagy odaadással szimatolt a kertben és aktívan jelölt mindent :)

Juli Poltit vitte (a becsületes neve Poltergeist, de ez annyira gáz...), akivel nem volt sok gondja, remekül álldogált egy helyben... Azért néha odébbmentek, mielőtt odafagytak volna... (Itt az irigység beszél belőlem amúgy :D )

Poltiról egy régebbi kép, már itt is szép

Második körünk Julival a Bio-tesók voltak... Ők a félősek... Csak együtt sétálnak. Sokat tanultam a félelemről, amikor Elicet örökbe fogadtuk. Most is tanulságos volt a tesókkal körbejárni: hol Josta, hol Batyu bátorodott kicsit neki (és feszült be ettől mindkettő),  majd újra és újra össze kellett találkozniuk, érintéssel kapcsolódni, amitől leeresztettek. Ez nekem, aki érintéssel is foglalkozik (mint haptonómia és hordozás) nagyon hasznos tapasztalat volt.
Ezt azért írom le, mert szerintem amikor elmegyünk egy menhelyre kutyát sétáltatni, akkor nemcsak mi adunk (a munkánkat, időnket, energiánkat), hanem mi is kaphatunk ha odafigyelünk.

Itt látszik, hogy nem teljesen egyformák...

Itt nem...

(Igazság szerint ők hárman vannak, harmadik tesójuk annyira fél hogy még erősen rehabilitációra szorul vagy hogy hívják ezt. Róla is lesz majd kép később, mert délután Magdi kihozta és megmozgatta őt is.)

Ezek után következett egy kis melegedős pihi, így pihenünk mi:

Az önkéntesek ünnepi ellátmánya

A sétaköröket én Jaffyval kezdtem, a süket öreggel. Azt az instrukciót kaptam, hogy keveset fog sétálni, lassan, és lehet hogy a sarokról visszafordul. És hogy vigyázzak ha leül és ne húzzam, mert kihúzhatja a fejét a nyakörvből. (Magdi igen alapos, ezt én külön köszönöm, tényleg.)
Nakérem.
Jaffy ment mint az atomrakéta, szimatolt, peckesen dobálta a fenekét. Dehogy akart megállni... Na oké, néha bevárta WW-t. Érzékelte a jelzéseimet (próbálkoztam erősen, másképp mint hanggal... bár az vicces volt amikor elfelejtettem hogy süket...), elég rövid idő után rájött, hogy ha jelzek az jutit jelent és visszakocogott... Nagyon-nagyon és még egyszer: nagyon édes. Cukipofa. De tényleg. (Aki ismer, tudja hogy igen ritkán használom ezt a szót... :D :D )

Ez benti, mert ő bent lakik (kicsit homály)

Csak ennyire volt mozgékony... egy értelmes képet sem tudtam lőni róla

Julival együtt indultunk, ő WW-vel (William Wallace), akinek egyik hátsó lába sérült, de remekül közlekedik. Szépen jött pórázon, nem rángatott, szimatolt, jelen volt. Nem arcoskodott akkor se mikor kutyákkal találkoztunk.
A két kutya egymással is kellemesen elvolt.

Így beállt, hogy megmutassa: ő William Wallace

"Ne fotózz, haladjunk!" - éppen Jaffy-t próbáltam lekapni

Sétaköröm volt még Gombos, a mudi... arcán az összes csibészség... és az "oktatás" alatt már hallottuk hogy nagyon kell rá vigyázni. Itt is megkaptam az ukázt ("hívj, ha elszökött"), meg hogy húzni fog. Na, gondoltam, Magdi... Megmutatom én hogy laza pórázon hozom vissza! Tudjátok milyen fafejű vagyok...
De mondhatom Gombi jó okos, kitalálta hogy emberére akadt. Igaz, hogy jutalmaztam is becsületesen. Azt hiszem ő is a kedvencem lett. Olyan szilaj, de értelmes és irányítható. (Persze ez csak az én rövid idejű tapasztalatlan tapasztalatom... szóval ne vegyetek szakértőnek, csak halvány kókler vagyok a megjelent többi önkénteshez képest, és ezt komolyan gondolom.) Mentünk egy közepes kört, mert közben lefagyott mindenem, pedig be voltam öltözve. És laza pórázon, a kutyával együtt ;) értünk vissza a Menedékhez.

Gombos okosan figyel

"Hideg van... És fú a szél... Dimitrij Lénáról mesél..."

Közben Juli is dolgozott, mire visszaértem Pejvával boldogult. Öröm volt látni. (Pejváról sem tudok még sokat, csak annyit hogy ő sem egyszerű eset. Köszönöm a bizalmat Juli felé, hogy vihette ő egy körre.)

Van amiért érdemes leülni...
Itt következtek még izgalmas dolgok, mert Magdi kihozta a harmadik Bio tesót, Bonbont a kennelből. Én voltam a demóember, akihez nem mert odajönni, mert nagyon elfoglalt volt (éppen lefeküdni, mosakodni, ásítozni kellett...)
Szomorú ezt látni... de remélem kikupálódik ő is.

A három tesó
Volt még egy nagyon szép mozzanat, amiről csak videót készítettem, fotót nem: amikor Pelyva játékra invitálta a többieket (a 3 Biot). És megint olyan szomorú volt hallani, amikor Magdi azt mondta: "Pelyva most tanul játszani." (Basszusbasszusbasszus, rohadék emberek!)

Aztán, mivel nekem már nem jutott kutya, vállaltam egy kis szakmunkát (bár Magdi le akart beszélni, tényleg)...

Semmi gond a kutyagumiszedéssel, csak kéne a lapátba építeni kesztyűt

Hát így voltunk mi ezen a fényes szép napon.
Még egy kép Magdiról, mert sokat emlegettem. Bourbon nevű kutyájával...


Köszönöm a lehetőséget, jól éreztük magunkat.

 - - - - - - - - - - - -
Fontos adatok, mert tényleg minden segítségre szükségünk volna:
Az örökbefogadásról az eszkulap2016@gmail.com e-mail címen tudtok érdeklődni.

A bankszámlaszám, ahová bármilyen kis vagy nagyobb összegű adományt elfogadunk: Eszkuláp Egyesület, Magnet Bank 16200223-10054165



Ha séltáltatni jönnél, szólj, Magdi komolyan kitanított a feltételekről, de tényleg szívesen lát mindenkit a Mányi Menedékben.

Mindent köszönünk, amit kapunk:

Magdi elmondása szerint most leginkább takarókra és tisztítószerekre, valamint felmosó-eszközökre (mopfejek, nyél) lenne szükség.
De elfogadunk "bármi" kutyának valót: tápot, étrendkiegészítőket, gyógyszereket.

Ha nálam akarod leadni, szívesen szállítom a helyszínre :)





2016. december 29., csütörtök

Az Eszkuláp Állatvédő Egyesület és én

Többen kérdeztétek már, mi az az új amibe én is kezdtem, mire "cseréltem le" a "futrinkás mániámat"...

Ilyen kilátásban gyönyörködhet, aki sétáltatni jön


Most, hogy éppen nincs különösebben fontos elfoglaltságom, gondoltam leírom végre, hogy csökkentsem elmaradásaim számát.

Ahogy én belecsöppentem:
Volt Eszkuláp, a tacskó. Meg volt a gazdája (a Nő). Meg volt egy nő a Futrinkánál. Én nem tudtam, hogy a két nő egy és ugyanaz.
Az 1. nő (a Nő) stílusa nagyon vicces volt, cuki, szívbemarkolókat írt a Fb-on. A 2. nő stílusa nem volt szimpi.
Az 1. nőé ( a Nőé) volt minden tiszteletem, ahogy Eszkuláppal éltek. A 2. nőé volt minden tiszteletem, ahogy mindent megtett a Futrinka Egyesületért, viszont nem volt szimpi továbbra sem. De azt mindig éreztem, hogy az értékrendünkben sok közös pont lehet.

Aztán egyszer csak (amikor a férjem hozta a hírt, hogy Eszkuláp már másik vadászmezőn rohangál - nem tudom, nálatok is ilyen tájékozottak a pasik?!) leesett-összeállt, hogy a két nő egy és ugyanaz. De ez úgy leesett, hogy két napig megszólalni sem tudtam a döbbenettől...
[Mert mindig és mindenkor igyekszem gyakorolni azt hogy kritika nélkül forduljak másokhoz, és mindig nagy pofon mikor rájövök hogy nem sikerült. Ilyenkor döbbent vagyok, mert fejlődésre, figyelemre és időre van szükségem, ezért volt a "néma figyelés" két napig... hogy mi is történik bennem ettől. És az történt, hogy összeépítettem a kirakót.]

Továbbra is rendületlenül, sőt még inkább támogattam a Furtinkát, az Esélytelen keverékek csoportot.

Aztán kicsit később jött a hír, hogy a Nő új egyesületet indít, Eszkuláp lesz a névadó, és hozzá hasonlóan (és az én kutyámhoz hasonlóan) esélyteleneket fog menteni.

"- fekete-cserek,
- tacskók vagy tacskó keverékek,
- gyepmesteri telepről érkeznek,
- viselkedési problémájuk van,
- nem egészségesek, orvosi beavatkozásra vagy kezelésre szorulnak,
- nem rendelkeznek nagy örökbefogadási potenciállal 
vagy bármi egyéb."
http://eszkulap.blog.hu/2016/10/04/elindultunk_990#more11767801


Volt már olyan, mikor nagyot dobbant a szívem és azt mondta: "erre kell menned"... most is ez történt. Végiggondoltam: egy új egyesület (én éppen abbahagytam a munkát egy másik egyesületben), jó vezetővel, nagy tapasztalati tőkével, számomra fontos értékeket képviselve. Egye kutya: gyerünk... Ha nem tetszik, vagy nem válok be, legfeljebb abbahagyom, volt már ilyen mással is.

Aztán lett Fb csoport, lett hely. Mányi Menedék. Szerintem szuper név, olyan, amit én is választanék, ha anyaotthonom lenne. Megmelegszik a szívem, ha erre gondolok, és ez fontos.

És újabb zsír dolog: Óbaroktól 15 perc autóval. Király.

Hát így.

 - - - - - - - - - - - -
Fontos adatok:
Az örökbefogadásról az eszkulap2016@gmail.com e-mail címen tudtok érdeklődni.

A bankszámlaszám, ahová bármilyen kis vagy nagyobb összegű adományt elfogadunk: Eszkuláp Egyesület, Magnet Bank 16200223-10054165



Ha séltáltatni jönnél, szólj, Magdi komolyan kitanított a feltételekről, de tényleg szívesen lát mindenkit a Mányi Menedékben.

Mindent köszönünk, amit kapunk:

Magdi elmondása szerint most leginkább takarókra és tisztítószerekre, valamint felmosó-eszközökre (mopfejek, nyél) lenne szükség.
De elfogadunk "bármi" kutyának valót: tápot, étrendkiegészítőket, gyógyszereket.

Ha nálam akarod leadni, szívesen szállítom a helyszínre :)




2016. október 15., szombat

Csak szívből...

Az egyik legnehezebb házi feladat, amit szoktam adni: csak olyat csinálj [egy bizonyos ideig], amit valóban szívből teszel.

Volt egy hangos és ronda eszmecserénk tavasszal egy konferenciáról... hogy mi a fontos: az Ügy (a hordozás ügye), vagy az önérzet. Nekem az ügy. Az önérzetemet nem másokon verem le, ha van/ha nincs.

Bekapcsolódtam egy szervezésbe, mert szükség volt rám. Arra hogy proaktív legyek, arra hogy fékezhetetlen agyvelejemmel lökjem a képtelen ötleteket, amiket aztán megvalósítunk, arra hogy reményt és erőt adjak, hogy meg lehet csinálni... arra, hogy építsünk.

A hírre kikapcsolódtak a szervezésből mások, akiknek én zavaró tényező vagyok, mondjuk pont olyanok akiket nem is ismerek és ők sem engem.
Ez nem baj, nyilván mindenki maga dönt. ["Van választásod". - Marshall Rosenberg. És minden választás.]

Az is egy választás, és remek tükör, hogy miket mondok egy másik emberre a háta mögött. Hazudok-e azért, hogy kielégítsem egy szükségletemet. Mocskolok-e másokat azért, hogy nekem "jobb" legyen. (Az én hitem szerint amikor valakire rondát mondok, akkor leginkább magamnak ártok, főleg ha nem igaz.) Abban is hiszek, hogy a méltóság bennünk van, nem vehetik el tőlünk. De nagyon könnyen eldobhatjuk mi magunk, ha nem figyelünk...

És hogy mit csináltunk szívből: azok akik maradtak, megszerveztek egy minőségi rendezvényt, remek előadásokkal, jó helyszínen, szuper gyerekfelügyelettel, tombolával. Voltak döccenők, de egy kivételével (hogy időben eltolódtunk) valószínűleg a vendégek nem vették észre.

Köszönet érte a lelkes szervezőtársaknak, az előadóknak, az önkéntesünknek, a kompetens szittereknek, Attilának - a helyi erőnek. A jelenlévő gyerekeinknek, akik a reggeli munkájuk elvégzése után végig eljátszottak a helyszín különböző zugaiban.

Én végig örömmel, olvadozva (és persze iszonyatos koncentrációval) cirkuláltam: az én feladatom volt a "minden rendben legyen".

Olyanokkal voltam együtt, akiket vagy szeretek és becsülök, vagy szeretek és tisztelek vagy csak szeretek vagy csak tisztelek. De mindenkit kivétel nélkül. (Csak hogy pontosan érthető legyen, ha volna kétség, mert számomra az őszinte egyértelműség fontos: nem volt a teremben ember akit utálok, lenézek satöbbi, akkor sem, ha valakinek ez a kényszerképzete volna.)

Az hogy ezt tapasztalhattam, számomra nagy öröm. Köszönöm minden jelenlévőnek (vendégnek és szervezőnek) egyaránt.

Készítettünk magunkról néhány szelfit, hogy érezzétek a hangulatot.
(Most látom hogy nálam csak kettő van, ha megjön a többi, azokat is felteszem, mert érdemes látni.)

Barbi, Pynky, Zsuzsi

ZsemuBabbaKati, Pynky, PetraZselyem