2011. december 23., péntek

Boldog karácsonyt!

Nem azért, mert illik, hanem csak :)


Nálunk ma hozta az Angyalka a fenyőfát, a lányok kívánsága szerint "üresen". Nemkicsi szervezést igényelt, hogy a nemalvó gyerekek mellett megjöhessen a fa, de sikerült :) (részleteket személyesen, a nagy már tud olvasni ;))

Aztán együtt díszítettük, nem vesztünk össze az összegubancolt égősoron, egy dísz se tört össze... Mondjuk ez nem volt nehéz: javarészt szalma meg toboz, horgolt angyalok meg szalagcsokrok :)))

Évek óta először került rá angyalhaj, teljesen elképedtem, hogy milyen szép!

A lányok megnéztek minden díszt, csak azok kerültek fel, amik tetszettek valamelyikünknek :) Minden dísz történetét elmeséltem, és mindenkire gondoltam, akitől valaha díszt kaptam ajándékba. Nagyon meglepett, mennyi ilyen van :)


(A képek nem túl jók, ugyanis logisztikai okok miatt jelenleg nincs a nappaliban világítás :))))

A kész művünk

pontosabban még nem teljesen kész, de ez a sötétben úgyse látszik.

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, akivel az év során interakcióba kerültem, különösen
a mamami közösség tagjainak,
a mamami közösség azon tagjainak mély főhajtással összekötve, akik a jótékonysági gyűjtésekben részt vettek,
a XIII. kerületi Babahordozó Klub tagjainak, vendégeinek és szakértőinek,
a szalonos barátaimnak,
az EMK csoportunk tagjainak és a trénerünknek,
a Születés Hete Egyesületi barátaimnak,
a dúláknak és babahordozósoknak,
a Hordozókendőt a szülészetekre kapcsán megismert rengeteg adakozó embernek.

itt meg nem nevezett barátaimnak, akikre szeretettel gondolok :) (azért meg nem nevezettek, mert tuti nem tudnék mindenkit felsorolni)

azoknak az anyáknak (és családoknak), akik megengedték, hogy bepillantsak az életükbe, és megosztották velem a problémájukat. Akik úgy jártak, hogy sikerült engem választaniuk, ne felejtsék az örök-garanciát ;)

2011. december 16., péntek

CGMS (Continuous Glucose Monitoring System)

Aki nem tudná: ez egy vércukormérő készülék, amely hosszabb távon (3-7 nap) napi sokszáz méréssel megbízhatóan mutatja meg a szövetek közötti glükózszintet. Két részből áll: a kanüllel összekötött adóból és a vevőoldalból (szenzor). Szakszerűbben itt.
A kulcsszó a "szövetek közötti"... Vagyis az ember a hasában (a bőrben) viseli (el)...

(ide jön majd a rémes kép a hasbanvéres kanülről, vááááááááá)

Kérem szépen, nem erről álmodtam kislánykoromban :)))
Hogy jön egy néni (na jó, inkább csaj) és hasbaszúr egy kanüllel, amit aztán egy bazinagy ragasztóval rámragaszt és nekem vigyáznom kell, hogy ne "szeleskedjek", nehogy kirántsam a cuccot...
Aztán persze csak velem fordulhat elő (a néni szerint már rengeteget szúrt és még nem volt ilyen), hogy vérezni kezd a kanül, majd később 2-3 napig folyamatosan szövetnedv szivárog belőle, ami aztán a leragasztott részen "száradozik".

Ennyit a rémisztgetésről. Valóban nem leányálom, de csak egész kicsit fáj, később már nem is fáj. Azt is meg lehet szokni hogy nem tudok azon az oldalamon feküdni, sőt hason sem.

Ami a mérleg másik serpenyőjében van (vagyis az egész hozadéka), hogy az adatokat majd feldolgozzák és nagyon meg tudnak szakérteni belőle.
Az adatokat közben is meg lehet nézni, egy 6 órás grafikont kirajzol a gép. Ez nagyszerű, mert valós időben tudom tesztelni, hogy milyen változásokat hoz létre a tej, a pizza, a bableves... (Megdöbbenésemre a pizza kb. semmilyet sem!) És hogy valóban lassabban szívódik fel a barna kenyér, mint a fehér.
Persze ezeket eddig is tudtam, de más látni, hogyan működöm. Jó látni, mert akarok még vergődni ezen a világon pár évet.

Így néz ki az adórész, már kiszedve (a baloldali vége a kanül). Jó nem? Mint egy kullancs. Nem tettem mellé semmit  a méretarányt szemléltetni, de kb. 5 centi az átmérője, és kicsit domború. Elég zavaró az öltözködés szempontjából, de meg lehet szokni.

Leginkább idegesítő része a nagytestvér-fíling: mindenhová kellett vinni magammal a szenzort, mert elvileg 3 (de panelban a vasbeton miatt 1-2) méternél nem lehet messzebb egymástól a két szerkezet. Nekem ez elég macerás volt (a telefonomat is gyakran hagyom ott ahol éppen beszéltem, aztán elvész mert az is 5 centis), a sok "mamagyerebepisiltem" meg a "nemtalálomazizémetkeresdmeg" és a saját "mindenhovarohannék" többször "megszakította" a grafikont... Eléggé megkynlódtam vele :)
Nem baj, szerencsére ma reggel elhalálozott az adó. Persze másnál csak 3-4 napig működik, nekem pár óra híján egy hétig volt szerencsém magamban tartani. Veszettül örültem, mikor az oviba menet Emma riasztott, hogy "mama, csipog a kabátod" :)

Mindenesetre a sok panaszkodás ellenére azért örülök, hogy nekem is jutott egy ebből a viszonylag drága műszerből. És nem kell félni és tiltakozni, emberek, ha nektek is ilyet akarnak a hasatokba szúrni.
És szuper, hogy van legalább egy olyan diabetológia ambulancia, ahol garantáltan minden a betegért történik és mindig minden pontos (az időn kívül), ahol nem írnak félre receptet, nem felejtik el a kéréseket, ahol helyben dolgozik a dietetikus... Évek óta járok hozzájuk, és nagyon tisztelem őket a precíz munkájukért.
Nyírő Gyula Kórház Diabetológia Ambulancia

Kérdések és válaszok

Mindig  mondom, hogy kérdezz érthetően, konkrétan :)
És kérjél választ :)

Ma szembejött velem egy probléma egy anyával beszélgetve (konkrétan: mi van akkor, ha az anya által választott vajúdási pozíció nem segíti a szülés természetes előrehaladását).
A kérdésekre szépen meg kell keresni a válaszokat, átgondolni és válaszolni a kérdezőnek.
Hát felütöttem Ina May könyvét  és szembejött a válasz. Vajon miért pont ott nyílik ki mindig ez a könyv, ahol kell? Talán mert IM dedikálta? :)))

Közben persze elcsábultam és olvasgattam tovább a könyvet (nagyon hasznosak benne a szaklektor megjegyzései!), és majdnem fennmaradtam a villamoson... Ha nem lenne ilyen késő, pár sort be is írnék, de már inkább nem :O

Már alszom

De előtte még levélolvasás, nézelődés. Ezt találtam (megint, mert régebben már láttam). Nem az szúrt szemet, hogy a nő előtt rengeteg irat van (vagyis képes arra, hogy dolgozzon kisbaba mellett, vagy gondolkozzon kisbaba mellett - nem, nem vagyok hülye, csak sztereotipizálok), hanem hogy eddig 2700 hozzászólás érkezett (főleg pozitívak) és majdnem 3500 like-ot kapott a kép.

Szuper :)

(Aki nem látná: a képen Licia Ronzulli EP képviselő dolgozik, rajta hordozókendőben a kisbabája.)

2011. november 29., kedd

Karácsonyi utalvány



Azt mondják, rossz a píárom. Persze, mert mindent ingyen csinálok, és még csinálnék többet is, ha bírnék... De vége a hávájdídzsének, mert már Emmi is óvodás, nem lehet csak úgy tengeni-lengeni, pénzt kell keresni.
(Így is kérdezik néha, hogy "te nem dolgozol????" De. Ma is voltam, majd írok egy másik posztot róla.)
Van a FB-n jó kis kezdeményezés: a Vásárolj tőlünk karácsonyra (http://www.facebook.com/?sk=lf#!/pages/V%C3%A1s%C3%A1rolj-t%C5%91l%C3%BCnk-kar%C3%A1csonyra-/242627045799066). Kézzel-szeretettel készült egyedi ajándékokat találhat aki ilyesmit keres.
Gondoltam, becsatlakozom én is, hátha... Annyit kell havonta kigazdálkodnom, ami bérletre elég (haha, hogy tudjak menni a kórházba önkéntes munkára) és az eü. hozzájárulást is fizetni kéne...
(És vajon hányan állnak rosszabbul nálunk, akik a kaján gondolkodnak?)


Ha szeretnél tőlem babahordozási tanácsadást "venni" egy barátnődnek, rokonodnak vagy magadnak, jelentkezz :)
Teljesen egyénre szabott, az anya-apa(-baba) vannak jelen. 2x3 órán át tart és azt tanítok neked, amit előre megbeszélünk.
Térben és időben rugalmas vagyok, messzebbre útiköltségért megyek (bkv jegy), de ha hozzám jönnél, azt is megoldjuk.
Minden vásárló egyéni (szerintem csodaszép) utalványt kap, karácsony előtt postázva, hogy a fa alá kerülhessen.
(Ha dúlának szeretnél megfogadni, azt is szívesen, bár gyakorlatom csak kórházi van...)

Elérhetőségeim:
Írj e-mailt, vagy hívj a +36302223444-es számon, üzenhetsz a Facebookon (Zsani Szalai) és a mamamin (pynky)



Az utalvány grafikus-tervezője: Horváth Erika

2011. november 24., csütörtök

A munkatársaim

Eddig volt az újszülött gyakorló babám, 53 centi, 3500 g.
De szükségem "lett" egy koraszülött gyakorló babára is... "Gyári" gyakorló babát venni nem volt "kedvem", őrületes ára van, ráadásul olyan riasztó az arca, hogy ááááááááááááááááá...
Kerestem az interneten aukciós oldalakon is megfelelő méretű "szinteteljesenrongy" babát, de éppen nem volt v. én voltam béna. Már egészen lemondtam róla, hogy időre lesz babám, amikor ma a Lehel piacon egy edényboltban megtaláltam!
(Ahogy ezt most visszaolvastam, elég bénán hangzik, hogy így kajtatok egy babát, hiszen az "csak" egy baba és kit érdekelhet komolyan... De a babahordozás oktatásához szükséges "kellék", vagyis nekem munkaeszköz. És a villanyszerelő se dug a konnektorba egy béna fázisceruzát...)

Szóval elém toppant a baba, megvettem, hazavittem...
Éjjel kitömtem... (Most tüsszögök, mert egy részét tönkölypelyvával tömtem, és allergiás vagyok a porra.)

Elkészült, 1800 g lett. Szerintem jól együtt tudunk majd dolgozni :D

2011. november 18., péntek

HorGolunk

A nyuszi Melicher Cili munkája, ha tetszik, keresd a FB-n :)

A Barkánál voltunk Julival horgolni tanulni. A második körre már nem jutottunk el, mert Emma megbetegedett kicsit...
Viszont a horgolóleckékből kilestem, hogyan csinálnak körhorgolást, és készítettem is...
egy nyuszisapkát,
amit Lifufejű is használhat.
Elég béna, de mi jól szórakoztunk vele egész délután...



A lufiarc pynky és Emmi munkája

2011. november 17., csütörtök

Agyalok angyalok

Szoktam esténként tévézni, azt a csatornát is nézem, ahol az Angyal vagyok című "keresőműsor" reklámja megy...

Minden alkalommal dühöngök rajta. Miért? Mert önkínzó vagyok. Vagyis nem. Csak eszembe jutnak azok az "angyalok", akiket senki sem emleget, akik nem kapnak értékes tárgynyereményt, akiket sose fotóz le senki...
Akik gyűjtöttek rászorulóknak tíz- és százezreket, akik abból adnak, ami nekik sincs, akik önként jelentkeznek ha dolgozni kell valaki másért...
Mi jut eszembe?
Hát először is első számú "webes otthonom" a mamami...
Aztán a FB-os Cipőgyűjtős csoport vagy a Magyar vizsla fajtamentők...
Aztán - amikor egy saját különbejáratú "maximális arkangyal" jön vigyázni a lázasan alvó lányomra - kimegyek az utcára, látok egy elszáguldani Cerny mentőt és Schill Bea jut eszembe, aki mindenkor és mindenhol helytáll...
Ennyien...

Innen üzenem, hogy szerintem ti (a többszáz segítőkész mamami, az összes "sohanemnevesített" segítő) vagytok az igazi angyalok. Azok, akiket csak úgy, egy alkalomra "megcsinálnak", nem feltétlenül igaziak...


(Csinálok egyszer egy listát a saját angyalaimról... Hosszú lesz...)

2011. november 9., szerda

Nyomi vagyok...

Nem sűrűn szoktam álmodni, főleg nem rosszat, de ha mégis, akkor a tapasztalat szerint érdemes rá figyelni...

Ma éjjel a szuszogó gyerekeim között aludtam, az egyik még rugdosott is közben...
Furcsa álmot láttam: az egyik osztálytársanyuka furán viselkedett, aztán rájöttünk (mi kívülállók), hogy eltűnt a gyereke. Sőt, mi több: tudta is hol van, már értesítették, éppen "kiváltani" ment... Közben egyre többen és többen jöttek hogy az ő gyerekük is eltűnt és mindenki bőszen ment körbe (olyan volt mint egy akadályverseny) állomásról állomásra, mindig egy-egy új infóval tovább jutott...
Aztán kiderült, hogy az enyémek is eltűntek, és én is mentem az osztálytársanyukával... És miközben néztem, hogy mások mennyire "birkamódra" követik az utasításokat (inkább csodálkoztam hogy senki sem dühös), egyre dühösebb lettem, álmomban is éreztem, ahogy gyilkolni van kedvem.
(Aki ismeri az aláírásomat, tudja mi ebben a fura.)
És ahogy haladtunk előre, és az osztálytársanyuka "átvette" a gyerekét, sikerült elkapnom a fickót, akinél (úgy tudtuk) az összes gyerek volt. Azt mondtam neki, egy alvó teljes őszinteségével, hogy el tudom képzelni, hogy feltegyem az életemet arra, hogy megöljem...
És nem lettek meg a gyerekeim...
Viszont hónapokig kerestük a szervezetet, majd eljutottunk oda, ahol a gyerekeket fogva tartották... Több ezer gyerek volt ott...
Amikor megláttam, már nem reménykedtem, hogy az enyémek még élnek egyáltalán, csak segítettem nekik kimenekülni és kint várták őket a szüleik.... És mikor már sokan kimentek, valaki megrángatta a nadrágomat és ott volt előttem a két gyerekem, kézenfogva. Én meg csak térdreestem ordítva zokogtam...
Elmesélték, hogy egy percre se engedték el egymást, hogy a kisebbik a hatalmas energiáját nyomta a nagyobbikba, a nagy meg a testével védte a kicsit... És még azt, hogy tudták, hogy értük megyek és nem hagyom őket...


Hogy miért álmodtam ezt? Nem tudom...
Talán:
- vannak dolgok az életemben, amikre nem vagyok büszke kicsit sem, de kaptam második esélyt, és most dolgozom rajta hogy megérdemeljem.
- nemrég volt az egyik haláltábor megnyitójának évfordulója, és ennek alkalmából számokban sorolták fel a veszteségeket...
- figyelembe kell vennem, hogy a gyerekeim erősek és boldogulnak a világban nélkülem is (ez fontos, tekintve, hogy a mi családunkban korán halnak az anyák)
- ... (számtalan oka lehet még, történetek, amiket hallottam, olvastam, de itt nem írnék le, mert mások történetei)

2011. november 8., kedd

Lángos.zip

Sajnálattal közlöm, hogy összekevertem a blogokat, ez a csigatésztára került volna...
De korrigáltam, akit érdekel, itt találja: http://csigateszta.blogspot.com/2011/11/langoszip.html

2011. november 7., hétfő

Fény-kép tény-kép :(

Morgós gondolataim az óvodai fényképezés kapcsán...

1. az indiánok meg az ősközösségi társadalmak tagjai nem szerették ha fényképezik őket (féltek, hogy ellopják a lelküket)
2. nagyon szeretek fényképezni, gyakorlott vagyok és általában jó képeket készítek... Amelyek nem mesterkéltek, beállítottak, inkább próbálom elkapni a pillanatot...
3. nemrég az ismerőseim között nagy felzúdulást keltett egy kétévesről feltöltött kép: az illető gyereket a nagyobb rokongyerekek átmaszkírozták 15 évesre, rúzsozva, pirosítózva... Óborzalom volt... (Mindez a szülők tudta nélkül történt.)(És tudjuk, hogy a mai világban ez mennyire veszélyes lehet.)

Ezek jutottak eszembe, amikor pár hete az óvodai fényképezésre várakoztunk...
Miért jelenti sok szülőnek a "szép ruha" azt, hogy olyan szoknyát ad a lányára, amiből kivan a feneke? Hogy télvíz idején muszáj bikiniszerű felsőt ráadni? Hogy nem csinos-helyes, hanem olyan mint egy kiskorú prostituált?
Hogy a frizurája hétköznap csak vicces lenne, így tragikus (besütött, loknis)?
Miért nem látják meg a szépséget, a természetességet a saját gyerekükben?
Miért kell "feltuningolni" őket?

Enyém gyerek (a szegény hátrányos helyzetű) a szokásos copfjával-csatjával, egy hímzett farmerben, egy szép batikolt blúzban volt. Közben készen lettek a képek, és ő gyönyörű rajtuk. Olyan, mint itthon: természetes, vigyorgós. Ő.
Nem egy átpingált, kiöltöztetett, felcicomázott "képződmény".
Mert nincs rá szüksége. Így szép, így jó, ilyennek szeretjük.

(Remélem az ovianyuk ezt nem olvassák, így is utálnak, mert nem szeretem ha a gyerekemre köhögnek teli torokból...)

Már majdnem közzétettem, de lenéztem az iróasztalra és itt van előttem a megrendelőlap. Miért nem ilyen jó az én PR-om??? (Nem is kerestem semmit az elmúlt hónapban...)
Lehet rendelni a képekkel díszített pólót, bögrét, gyertyát (milyen morbid már, basszus, hogy elég a gyerek a gyertyával együtt... vagy csak nekem fura?), hógömböt, tollat, szatyrot... És még felét sem soroltam fel. Áááááááááááááááá!!!

Ehhez jön még a tömény cukormáz: a képekhez "keretet" is lehet kérni... 248(!) féle mesés-virágos-gyöngyös-bigyósból választhat a T. Szülő. Kettő "tetszett" nagyon: az egyik egy kisfiú, körbenyomatva kék harangvirágokkal (broáf), a másik egy diznis-erdei kép, középre montírozva a gyerek. De sajnos az alakok között elvész, alig venni észre...
Én vagyok a gonosz olcsójános, nem kérek se képes kacatokat, se béna keretet...
(Félreértés ne essék, pólóra mi is szoktunk nyomatni unokás képeket, a Nagypapa abban jár focizni. De hógömb?? Kétféle, mert csillámos is van ám...)

2011. november 3., csütörtök

Nobel-díjasok között

Forrás: wikipedia.org/wiki/The_Farm_(Tennessee)
Vannak események, amiket nem lehet megismételni, és olyan maradandó élményt adnak, hogy egész életünkben emlékszünk rájuk.
(Pár napja találkoztam a középiskolai anatómia tanárommal a buszon... Ugyanúgy néz ki, csak én öregedtem 24 évet, és a mai napig "abból élek" minden továbbképzésen amit ő tanított meg nekem.)
Érdekes tapasztalásokat szereztem...

A múlt héten Szombathelyen voltam, Dézsi Réka szervezte ide Ina May Gaskint és férjét, Stephen Gaskint.


Fotó: Ulrike Altekruse

Most nemcsak a bábaság volt téma, hanem elsősorban a Farm létrehozása, működése. (Ennek természetesen része a bábaság, bábaképzés is.)

(Mi a bábaság? Dúlaság? Szomorú, hogy itthon kriminalizált dolog mindkettő. Ina May számára természetes volt, hogy az asszonyok ott szülnek, ahol éppen éri őket a "muszáj". Csodálatra méltó volt, ahogy levezette hogyan vált ő bábává fokozatosan, hogyan tett szert egyre több tapasztalatra, hogyan követte a folyamatokat... Nem vette el a szülés-születés élményét a családtól, nem sajátította ki és állította magát a középpontba mint sokan teszik a kórházakban. A Világra jönni egy érdekes jelenete, mikor a kínai dokibácsi felmutatja a babát az üvegen keresztül és pózol az ünneplő családtagoknak... Hogy tulajdonképpen az anya szült? Jaaaaaa, az mellékes.)

Én úgy vettem részt ezen az előadáson, hogy nem vagyok dúla, nem vagyok bába, egyszerűen csak családok körüli segítő.

A hallgatóság körében sok dúla volt, olyanok is, akiket nagyon becsülök (és ott ki sem derült kik ők, csak a képekről azonosítottam be itthon).

De elsősorban Ina May és Stephen, illetve Stephen és Ina May kedvéért mentem el. A sorrend: ők ketten elképesztően együtt vannak, 40 év után is, egymást kiegészítve, humorban, szeretben.

(Tapasztalás1.: mostanában körülöttem 3 ember jelentette be, hogy válik, különköltözött stb. Lassan ufónak érzem magam, hogy én nem akarok elválni, hogy nekem így jó. Tudom, tudom, nem mindegy hogyan él az ember. De akkor is. Ezt a házaspárt látva megint hinni kezdtem...
Mint nemrég a barátaink esküvőjén, ahol volt egy 67. éve egybekelt pár!)

Elmesélték, hogy jött létre a Farm, hogyan lett Stephen a vezető. Hogyan lett Ina Mayből bába.
(Tapasztalás2.: kicsit nehezen viselem, hogy ahhoz hogy valakit elfogadjanak "szakembernek", papírra van szükség, meg egyesületi tagságokra meg mindenfélére. Ez sokszor jó {minőségbiztosítás}, de vannak kivételek. Mindig vannak.
Kicsit más, de utálom a marakodást, az egymás nyakára lépést... Főleg akkor, ha mindez mézesmázos köntösbe van bújtatva.
Ina May elmesélte, hogy korán lehatározta hogy bába szeretne lenni, de még életében nem látott szülést... Ő maga nevetett most azon a tanulságon, hogy "ha bába akarok lenni, látnom kell szülést". Amikor elkezdte, nem volt senki, semmi, tagja se volt semminek, mégis lassan, mindent megfigyelve, megtanulva jutott előre és szerzett tapasztalatot. Ma Nobel-díjas.)

Végig körüllengte őket valami, amit én a családoknak úgy szoktam megfogalmazni, hogy "nem vagyok én senki, hogy megmondjam a tutit"... Többször is előjött, hogy ők teljesen normális, egyszerű embernek tartják magukat, nem akartak vezetők lenni, egyszerűen így alakult. És látszott, hogy ezt nemcsak úgy mondják, hanem valóban így is gondolják. "Nem vagyunk ennek a helynek a királyai, egyszerű emberek vagyunk."

Stephen Gaskin és Ina May Gaskin, ahogy én láttam

Mindketten karizmatikus egyéniségek. Stephen így, idősen is hippi, elképesztően békés, nyugodt ember. Nagyon tanulságos volt, hogy milyen előrelátóan szervezték az életüket a Karaván alatt és a Farmon is.
Hogy látták: muszáj szabályokat hozni (annak ellenére, hogy hippik), és tartani magukat hozzá, különben nagy bajok lehetnek.
Kedvenc szabályom:
A Karaván idejéből - "Akivel lefekszel, azt eljegyezted."
A Farmközösség megalapításakor - "Az egyedül érkezők 4 hónapig cölibátusban kell éljenek."
(Ez fontos volt, mert akkoriban nem volt születésszabályozás, fogamzásgátlók stb.)
Vagy hogy nem engedték meg, hogy füvet termesszenek a földjükön... Tudták, hogy ha csak a legkisebb szabálysértésen érik őket, akkor szétverik (akár szó szerint is) a közösséget.
(Több közösség alakult és esett szét a '60-70-es években, ők igyekeztek azok hibáiból tanulni.)

Többször elhangzott, hogy tisztelni kell a helybelieket. emberszámba kell őket venni, ez a békés együttélés alapja. Esetleg megfogadhatnánk... (Pl. mikor véletlenül valaki aki hozzánk jön, a szomszéd nénihez csönget be, ő ne küldje el a fenébe a vendéget.)
Mindig fegyvertelenek voltak, a Farm területére nem lehet(ett) fegyvert bevinni. Körülöttük minden farmernek volt fegyvere, ezért néha nehéz volt békésen elrendezni a kínos helyzeteket. A helyiek féltek tőlük, mert a kaliforniai hippikről negatív hírek terjedtek az országban. Ők pedig lassan de biztosan kivívták a helyiek elismerését, már nem félnek tőlük. Ahogy Ina May fogalmazott, "vannak farmunokák és Tennesee-i anyósok" (már sok "vegyes" házasságot kötöttek).

Stephen vonzotta maga köré a tehetséges embereket, akik a Karaván után is vele maradtak. Rengeteg szellemi tőkéjük volt, amit ki is használtak: minden tehetséges embert felkaroltak, igyekeztek megvalósítani minden jó ötletet.

Felismerték, hogy a megélhetéshez, fejlesztéshez pénzre van szükség.
(Mindenben, az alapított cégek elnevezésében is nagyon puritánok voltak, de a Karaván, a Farm elnevezés is ezt mutatja.) A letelepedés után megalapították a Könyvkiadó Céget, napelemeket hasznosító céget, építőcéget, bábaképzőt, gombatermesztő céget ("Gombaemberek"), szójafarmot hoztak létre. Sőt, még radioaktivitásmérő készüléket is szerkesztettek... A Farm for profit tevékenységei ma.
Ahogy elmesélték, sokszor a véletlenen múltak dolgok, hogy jókor voltak jó helyen. Illetve hogy gyorsan reagáltak a piac változásaira.

Vállaltak külső munkákat (építkezések), önkéntes munkákat (saját mentőautójuk volt, a helyieket is mentették), harmadik világbeli segítőprogramokban vettek részt (ezért Stephen 1980-ban megkapta az Alternatív Nobel-díjat).
Stephen meg is jegyezte, hogy nagyon viccesnek találja, hogy egy Nobel-díjas mellett ülhet, és büszke arra, hogy az éppen a felesége...

... folytatása következik...


Látogatás a Farmon, Vagabond blog

2011. október 30., vasárnap

Geocaching 3.

"Természetesen" a kurzus befejezéséhez nem azt "kiránduljuk le", amit a T. Úr megadott, mert hideg van, E. éppen szobatisztul és rémálmom, hogy az erdő közepén fogunk állni, az összes pót és pótpót cucc összepisilve, E. meg "agyonfázik".

Ezért kerestünk egy olyan célpontot, ami városban van és bármikor megszakítható.
Tatára megyünk, egy multi meg legalább egy hagyományos ládát fogunk keresni.
Terv:
1. Cseke-rülő (GCCSEK), 6 pontos multiláda
és ezek valamelyike
2. Tatai sasbérc (GCTTSB) hagyományos láda
3. Lovas szikla (GCttls) hagyományos láda

4. Esterházy-kastély és parkja (GCTaEs) hagyományos láda
5. 600 éves vár (GCTAVA) hagyományos láda

Van látnivaló Tatán :)

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

október 31.
Célpont: Cseke-rülő (GCCSEK), 6 pontos multiláda, 7. a cukrászda ;)
Érdekessége, hogy a 3. pont koordinátáit (az igazi láda helyét) az első két pontnál megadott feltételek alapján kell kiszámolni, nem adta meg a rejtő. Ezért különösen oda kell figyelni, nehogy valami elkerülje a figyelmünket.

"Természetesen"  - hiszen azt hittem hideg lesz és overállba öltöztettem a gyerekeket - ragyog a Nap... Nem baj, sőt, viszont levetkőztetem őket :)))
A gyerekek múlt hét óta várják az indulást, már teljes díszben álldogálnak az ajtóban 9-kor!

Megérkezünk a kiindulási ponthoz, van parkoló is, szuper!



 

1. pont: egy "köves" hely az Öreg-tó partján. Nem tudom mi volt ma, a nagyobbik lányom találta meg egy kivételével az összes ládát...



A parton találtunk egy malmot (háromról tudunk a településen: Cifra malom, "Parti malom", és még egy az Angolpark felé haladva. Vajon hány van?)

Kicsit átszerelkezünk (a kicsi hátrakerül), aztán továbbindulunk. A keresés leírása nagyon korrekt, a papír szerint haladva (nagyobbikunk a navigétör), elhaladunk a Zenepavilon mellett, amely egy nagyon szép parkban van.




Sajnos nem tudok ellenállni az ősz színeinek, kb. ezer képet készítek...
 (Fent egy csörgőfa.)

Nem a megadott úton közelítjük meg az Angolparkot, hanem oldalt a Sport utcáról. (Bent már látjuk, hogy a Parknak több bejárata van.)


Az egyik főnix
 A Park gyönyörű, gondozott, tiszta... Az épületek kissé elhanyagoltak, de nem vészesen. Kicsit sajnáltam, hogy a Kiskastélyt és a Törökmecsetet nem lehet látogatni.

2. pont: Angolpark, Kiskastély. Oldalról érkeztünk, ezért nem látjuk a Pálmaházat, rögtön a Kiskastélynál találjuk magunkat.
Kisebbik lányom sikít a gyönyörűségtől, mert még működik a szökőkút :)))


A Kiskastélynál a koordináta-számításnál kis vita támad, de végül sikerül összeadnunk (egy tanító, egy matematikus és egy harmadikos csak megküzdött vele)... Felírjuk, megyünk tovább.
Elhaladunk a Szabadtéri színpad mellett, majd lentről csodáljuk meg.




Megtaláljuk a platánsort, valóban nagyon szépek, magasak.

Kiérünk a tó partjára, biztos elfáradtunk, mert keressük a Kazinczy emlékpadot :)))

 A barlangot nem nézzük meg.


A Törökmecset gyönyörű.

Sajnos az emlékpadnál valaki horgászik, ezért csak az emléktáblát fotózzuk le és menetelünk tovább.


3. pont: Közben én csendben drukkolok, hogy jók-e a koordinátáink, főleg mikor az ösvényt elhagyjuk és keresni kezdünk a susnyásban.
Az aljnövényzet jól járható, mondjuk egy kistermetű 3 éves eléggé megküzd vele :)
Megtaláljuk a ládát, nagyon jó rejtés!

4. pont: Kishíd. Elindulunk vissza a tó felé.




Megvan a híd, megszámoljuk az Y-okat.

5. pont: tájékoztató tábla. A part mentén sétálunk, a táblát nem találjuk meg. (Elvitték?) Egy nagy kupac avar viszont feltűnik a lányoknak, és jól eljátszanak benne. 

Ilyen furcsa valamit találunk, többet is. Szakvéleményt kérnek tőlem, de csak annyit tudok megállapítani, hogy valószínűleg valamilyen termés... A szára is megvan, szétszedve látszanak a rostjai és növényszaga van. Mi ez? A mérete kb. kézilabdányi, puha...
(Én arra a különleges platánra gyanakszom ami a Parkban él, de nem tudom.)



6. pont: műromok. A gyerekeknek is sikerül megfejteni a szót "műromok". Mik azok a műromok? Többes számuk? Műromokok?

Nem eredeti rom, egy XIII. századi kolostor építőköveit szállíttatták ide, és Ch. Moreau építész hozta létre az építményt az Esterházyak megrendelésére 1801-ben. 





Én is ott voltam, tényleg :)
Mindenki kellemesen elfáradt, elhatározzuk, hogy megkeressük a kiegészítő pontot, a cukrászdát.
Most másik oldalról érkezünk a szökőkúthoz, és azon az oldalbejáraton megyünk ki, ahol bejöttünk a Parkba.

7. pont: Cukrászda. N 47° 38,828' E 18° 19,786' [GCCSEK+Sütemény]
Ajánlott süti: somlói kocka. Mivel én nem szeretem az édességet, ítéletet sem mondhatok, a többiek szerint nagyon finom. Viszont borzasztó drága. Aki benéz ide, vigyen magával jó sok pénzt, mert a mi pesti árainknál több. (Somlói kocka 440.-, Nagymama csokitortája 350.-)

A kocsinál befaljuk a zsákmányt, és indulunk hazafelé.
Az egész séta kb. 4 órát vett igénybe, kellemes volt, de úgy látszik a gyerekeknek elég:

(A nagy természetesen nem ebben az életveszélyes pozícióban utazott, csak a kép kedvéért rogyott össze!)
Összességében jól töltöttük a napot, az elején volt egy kis fennakadás, mert az M1-en történt valami (nem tudjuk, nem vittünk rádiót), amitől teljesen állt a sor, az 1-es út is teli volt, a régi 1-esen viszont jól tudtunk haladni, szerencsére kicsit ismerjük a terepet.

Tatán és Tatabányán sok megnéznivaló akad, ezért még biztosan visszajövünk: a gyerekek a barlangokat akarták még megnézni, én a fent felsorolt helyeket. A Turul-tanösvény is érdekel Tatabányán, meg a Samu-barlang... Van választék, ajánlom mindenkinek :)