2011. augusztus 28., vasárnap

Még szó sem esett...

A szoptatásról még nem is ejtettem egy szót sem, ha jól emlékszem...
A magam szoptatós története: még az első gyerekem születése előtt szereztem benyomásokat... Újszülött intenzíven, 17 évesen, tanulónővérként... Iszonyú pici babák (az iskolai gyakorló babák fele kb.) akik sírnak, az anyák sehol (90-es évek legeleje)... Mondja a nővér, hogy mosdassuk meg (kedvenc szupereü-s barátnőmmel voltunk mindig együtt) őket... Miiiii? Ezt a kétmaréknyi gyereket?? Megfogni sem mertem. Aztán mégis, és végül megmosdattuk, gyorsan, csak lesöpörgetve a langyos víz alatt. Szegények üvöltöttek, még icipicibbre húzták össze magukat... (Tapasztalat egy kamasznak, hogy ez így nem oké.)
Volt egy-két elszánt anyuka, aki az innen osztályra kikerült gyerekét szoptatta. De nem sok... Én csodáltam a kitartásukat és ahol tudtam segítettem (párna, lótifuti feladatok). Persze a szoptatásról nem tudtam kb. semmit, mert az ember tanul(t) magzati anatómiát, csecsemőfejlődést- gondozást, nagyon keveset a szoptatásról, aztán ezen kívül csak a hospitalizált szülés meg a kórképekből álló gyermekgyógyászat volt tantárgy ebben a körben. (Itt azért kicsit szerencsénk volt, mert olyan gyerekgyógyász-tanárunk volt, aki az otthoni gondozásról is sokat beszélt, rengeteg praktikus dolgot megtanított... Amiről aztán azt gondoltam, hogy mindenkinek evidens, de kiderült hogy nem...)
Később egész más lett a hivatásom, a gyerekektől elmentem gépesítettebb munka felé. Aztán kis kitérők után kikötöttem egy gyerekgyógyász háziorvos mellett. Nem szeretném leírni ki volt, magánbeszélgetésben szívesen ajánlom mindenkinek. Olyan orvos, aki mindenkit meghallgat, akitől nem megy el szülő addig, míg tényleg képbe nem kerül. Aki becsületesen kivizsgálja a gyereket. (Bizonyíték a meggyőződésemre, hogy mindkét gyerekemet hozzá hordom, bár már évek óta nem dolgozunk együtt.)
Persze neki is vannak hiányosságai, pl. a szoptatós tudása... Ezt sem részletezném. A lényeg hogy így álltam szoptatós-pályára: sokat olvastam, kérdeztem, aztán valahogy belefolytam már teljesen. Nagyon szívesen segítettem és segítek mai napig is a szoptatós anyáknak, ha hívnak. És nagyon jó érzés, ha hív olyan, akinek pár éve az első gyerekével segítettem, hogy most a másodiknál is kéne.
Amit nagyon fontosnak tartok leírni (mielőtt bombával kirobbantanák a blogomat): mindig képes vagyok felismerni a kompetencia határaimat, és ha nem tudok megoldani egy helyzetet, rögtön konzultálok kedvenc szoptatós barátnőmmel, és ha így sem sikerül megoldani a dolgot, átirányítom az anyát.
Nálunk (dr.nő és én) nagyon jól működött, hogy amikor ő kiment az újszülött-vizsgálatra, és látott valamit, megkérdezte az anyát, hogy igényelné-e a segítségemet. Ha igen, akkor én egy olyan babához tudtam kimenni, akiről előző napi orvosi vélemény volt, tehát tisztában voltam vele, mi a határ, ameddig elmehetek úgy, hogy nem okozok kárt.
Nagyon jó lenne, ha az erre hivatott védőnői rendszer is így működne... Vagy ha szoptatáshoz értő emberek dolgoz(hat)nának orvos mellett, esetleg még fizetést is kapnának érte. (Én mindig ingyen végeztem ezt a munkát, pénzt soha nem fogadtam el érte.)
Jó lenne, ha a szakdolgozók is felfedeznék a kompetencia-határaikat és nem szégyellnének szoptatási tanácsadóhoz fordulni vagy legalább az ő elérhetőségüket megadni a kínlódó anyáknak... Ez nem szégen!
Vannak problémás esetek, amiket olyanok tudnak megoldani, akik sok esettel találkoznak és sokkal többet tanulnak a témáról. Többször volt, hogy amin én heteket gondolkodtam, Eszter csak ajánlotta mint megoldást...
Sőt, a saját problémámmal (cukorbetegség és szoptatás) is kikértem a tanácsát, magam és a babám érdekében. Nem szégyen észrevenni, ha a tudásunk határára érünk. (Ez persze nem jelenti azt, hogy akadjunk el egy szinten!)
Kedvenc fizika tanárnőm mondta mindig, hogy nem kell mindent fejben tartani, de tudni kell hol találjuk meg a választ (könyv, szakember stb.)
(Saját gyerekeim szoptatásáról egy másik postban írok majd, ha van igény ;))


Nincs hozzáfűznivalóm a nálam okosabbakhoz és tapasztaltabbakhoz. Akinek gondja van vagy csak okulni szeretne, olvassa őket:

La Leche Liga
Szoptatásért Magyar Egyesület
IBCLC.hu

Nyilvános szoptatás blog (én inkább természetesen v. házon kívül szoptatásnak nevezném, mert a "nyilvános" szó sok értetlenkedést okoz)
Szoptass szabadon! kampány 
És egy videó erről. A posztolók tuti nem nézték meg a filmet, a toleranciájuk meg a béka popója alatt. De ott úgyis sötét van...
(Persze rögtön eszembe jutottak érvek a posztok olvastán... Hogy én is ember vagyok, hadd menjek ki az utcára, mikor akarok... Meg a gyerekeim is ember, aki igény szerint szopik, nem órára... Meg hogy az okos poszolók próbálják ki milyen csak akkor inni mikor adnak, nem akkor mikor szomjas az ember... De rögtön rájöttem, hogy ez nem védekező bejegyzés, aki nem akar szoptatni, ne tegye; aki otthon akar maradni, ne menjen ki; aki baromságokat akar írni, egészségére. Csak mielőtt a saját gyerekén kísérletezni kezd, forduljon szakemberhez.)

Mi kell még a baba teljes életéhez?
Nem, nem babaszoba, nem csilivili tapéta, nem cukimuki zenélős-villogós szarok babajátékok, nem iszonyúdrága babakocsi!
"CSAK" testközelség, törődés, válaszkészség. Ha az alapszükségleteit (testközelség, testmeleg, biztonság, táplálék, ürítés) kielégítjük, a csecsemő elégedett lesz.
Ha mégsem, mert pl. hasfájós...
(Ha hasfájós a babád, kérlek kérdezz meg valaki hozzáértőt, mi lehet az oka! Mert sokminden, hiszen ez egy "tünetre húzott szakkifejezés", kb. azt jelenti, hogy "gőzünk sincs". De ha az ember végigzongorázza a lehetőségeket, igenis van remény segítségre babának-mamának. Ha mégse találódik meg az ok, akkor meg vannak praktikák, amiket szintén végig lehet próbálni. Ne nyugodj bele abba, hogy "jaj, anyuka, csak hasfájós, majd elmúlik". Ez a te és a babád élete, ne hagyd hogy lenyomjanak, atyáskodjanak feletted.)

Mi könnyíti meg a folyamatos testközelséget? A babahordozás.
Mi ad segítséget a csecsemőnek a megfelelő testhőmérsékletet megtartásában? A testkontaktus illetve a babahordozás.

Mi ad folyamatos biztonságot egy csecsemőnek? A babahordozás.
Mi az, ami segít a bölcsőhalál meglőzésében és elősegíti a hosszútávú szoptatást? Az együttalvás.
Mi ad testi-lelki-szellemi táplálékot egy csecsemőnek? A szoptatás. (Ezt kutatások igazolják, nem a szakértők tódítják.)

Kb. ez a lényeg az egészben...
(Nagyon sokat lehetne még a szoptatásról írni, a lelki tényezőkről, az újonnan kialakult család "összeszokásáról", a szoptatás egészségvédő hatásáról... A linkelt oldalakon ott van minden :))
Ennek ellenére fontosnak tartom azt is, hogy ne csak szakemberek írjanak ezekről, hanem olyanok is mint én, persze helytálló dolgokat, mert akkor látják a kismamák-anyák-apák-nagyik, hogy ez másoknak is működik, nemcsak valakiknek ott fenn a "magasban".

A lenti kép most nemrég készült, és példa több dologra:
a képen a 3 éves Emma látható, aki esti nyugtató-cicit kért a társasjáték izgalmát ellensúlyozandó, mert ő is játszott

- az anyának nem kell kimaradnia a családi életből a szoptatás miatt (a képen társasozunk)
-  szoptatás közben nem kell az anyamellnek látszania, lehet úgy is szoptatni, hogy aki nem bámul oda, semmit nem vesz észre
- nyugodtan lehet nagyobb gyereket is szoptatni, ha még igényli, az anyát pedig nem zavarja

És még valami, aztán tényleg befejezem már:
Nagyon fontosnak tartom, hogy a szoptatás a család ügye: mindig ők döntenek, akarnak/tudnak-e szoptatni, át tudják/akarják-e vészelni az első, néha nagyon nehéz időszakot, meddig vállalják a szoptatást. Az ő döntésüket pedig - akármi is az - egy (szerintem) jó tanácsadónak tiszteletben kell tartania és ennek fényében segíteni őket legjobb tudása szerint.
(Na, ahogy ezt leírtam, rögtön látom, hogy a kialakuló család, szoptatás és az apa téma is megérne egy posztot...)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése