2011. november 3., csütörtök

Nobel-díjasok között

Forrás: wikipedia.org/wiki/The_Farm_(Tennessee)
Vannak események, amiket nem lehet megismételni, és olyan maradandó élményt adnak, hogy egész életünkben emlékszünk rájuk.
(Pár napja találkoztam a középiskolai anatómia tanárommal a buszon... Ugyanúgy néz ki, csak én öregedtem 24 évet, és a mai napig "abból élek" minden továbbképzésen amit ő tanított meg nekem.)
Érdekes tapasztalásokat szereztem...

A múlt héten Szombathelyen voltam, Dézsi Réka szervezte ide Ina May Gaskint és férjét, Stephen Gaskint.


Fotó: Ulrike Altekruse

Most nemcsak a bábaság volt téma, hanem elsősorban a Farm létrehozása, működése. (Ennek természetesen része a bábaság, bábaképzés is.)

(Mi a bábaság? Dúlaság? Szomorú, hogy itthon kriminalizált dolog mindkettő. Ina May számára természetes volt, hogy az asszonyok ott szülnek, ahol éppen éri őket a "muszáj". Csodálatra méltó volt, ahogy levezette hogyan vált ő bábává fokozatosan, hogyan tett szert egyre több tapasztalatra, hogyan követte a folyamatokat... Nem vette el a szülés-születés élményét a családtól, nem sajátította ki és állította magát a középpontba mint sokan teszik a kórházakban. A Világra jönni egy érdekes jelenete, mikor a kínai dokibácsi felmutatja a babát az üvegen keresztül és pózol az ünneplő családtagoknak... Hogy tulajdonképpen az anya szült? Jaaaaaa, az mellékes.)

Én úgy vettem részt ezen az előadáson, hogy nem vagyok dúla, nem vagyok bába, egyszerűen csak családok körüli segítő.

A hallgatóság körében sok dúla volt, olyanok is, akiket nagyon becsülök (és ott ki sem derült kik ők, csak a képekről azonosítottam be itthon).

De elsősorban Ina May és Stephen, illetve Stephen és Ina May kedvéért mentem el. A sorrend: ők ketten elképesztően együtt vannak, 40 év után is, egymást kiegészítve, humorban, szeretben.

(Tapasztalás1.: mostanában körülöttem 3 ember jelentette be, hogy válik, különköltözött stb. Lassan ufónak érzem magam, hogy én nem akarok elválni, hogy nekem így jó. Tudom, tudom, nem mindegy hogyan él az ember. De akkor is. Ezt a házaspárt látva megint hinni kezdtem...
Mint nemrég a barátaink esküvőjén, ahol volt egy 67. éve egybekelt pár!)

Elmesélték, hogy jött létre a Farm, hogyan lett Stephen a vezető. Hogyan lett Ina Mayből bába.
(Tapasztalás2.: kicsit nehezen viselem, hogy ahhoz hogy valakit elfogadjanak "szakembernek", papírra van szükség, meg egyesületi tagságokra meg mindenfélére. Ez sokszor jó {minőségbiztosítás}, de vannak kivételek. Mindig vannak.
Kicsit más, de utálom a marakodást, az egymás nyakára lépést... Főleg akkor, ha mindez mézesmázos köntösbe van bújtatva.
Ina May elmesélte, hogy korán lehatározta hogy bába szeretne lenni, de még életében nem látott szülést... Ő maga nevetett most azon a tanulságon, hogy "ha bába akarok lenni, látnom kell szülést". Amikor elkezdte, nem volt senki, semmi, tagja se volt semminek, mégis lassan, mindent megfigyelve, megtanulva jutott előre és szerzett tapasztalatot. Ma Nobel-díjas.)

Végig körüllengte őket valami, amit én a családoknak úgy szoktam megfogalmazni, hogy "nem vagyok én senki, hogy megmondjam a tutit"... Többször is előjött, hogy ők teljesen normális, egyszerű embernek tartják magukat, nem akartak vezetők lenni, egyszerűen így alakult. És látszott, hogy ezt nemcsak úgy mondják, hanem valóban így is gondolják. "Nem vagyunk ennek a helynek a királyai, egyszerű emberek vagyunk."

Stephen Gaskin és Ina May Gaskin, ahogy én láttam

Mindketten karizmatikus egyéniségek. Stephen így, idősen is hippi, elképesztően békés, nyugodt ember. Nagyon tanulságos volt, hogy milyen előrelátóan szervezték az életüket a Karaván alatt és a Farmon is.
Hogy látták: muszáj szabályokat hozni (annak ellenére, hogy hippik), és tartani magukat hozzá, különben nagy bajok lehetnek.
Kedvenc szabályom:
A Karaván idejéből - "Akivel lefekszel, azt eljegyezted."
A Farmközösség megalapításakor - "Az egyedül érkezők 4 hónapig cölibátusban kell éljenek."
(Ez fontos volt, mert akkoriban nem volt születésszabályozás, fogamzásgátlók stb.)
Vagy hogy nem engedték meg, hogy füvet termesszenek a földjükön... Tudták, hogy ha csak a legkisebb szabálysértésen érik őket, akkor szétverik (akár szó szerint is) a közösséget.
(Több közösség alakult és esett szét a '60-70-es években, ők igyekeztek azok hibáiból tanulni.)

Többször elhangzott, hogy tisztelni kell a helybelieket. emberszámba kell őket venni, ez a békés együttélés alapja. Esetleg megfogadhatnánk... (Pl. mikor véletlenül valaki aki hozzánk jön, a szomszéd nénihez csönget be, ő ne küldje el a fenébe a vendéget.)
Mindig fegyvertelenek voltak, a Farm területére nem lehet(ett) fegyvert bevinni. Körülöttük minden farmernek volt fegyvere, ezért néha nehéz volt békésen elrendezni a kínos helyzeteket. A helyiek féltek tőlük, mert a kaliforniai hippikről negatív hírek terjedtek az országban. Ők pedig lassan de biztosan kivívták a helyiek elismerését, már nem félnek tőlük. Ahogy Ina May fogalmazott, "vannak farmunokák és Tennesee-i anyósok" (már sok "vegyes" házasságot kötöttek).

Stephen vonzotta maga köré a tehetséges embereket, akik a Karaván után is vele maradtak. Rengeteg szellemi tőkéjük volt, amit ki is használtak: minden tehetséges embert felkaroltak, igyekeztek megvalósítani minden jó ötletet.

Felismerték, hogy a megélhetéshez, fejlesztéshez pénzre van szükség.
(Mindenben, az alapított cégek elnevezésében is nagyon puritánok voltak, de a Karaván, a Farm elnevezés is ezt mutatja.) A letelepedés után megalapították a Könyvkiadó Céget, napelemeket hasznosító céget, építőcéget, bábaképzőt, gombatermesztő céget ("Gombaemberek"), szójafarmot hoztak létre. Sőt, még radioaktivitásmérő készüléket is szerkesztettek... A Farm for profit tevékenységei ma.
Ahogy elmesélték, sokszor a véletlenen múltak dolgok, hogy jókor voltak jó helyen. Illetve hogy gyorsan reagáltak a piac változásaira.

Vállaltak külső munkákat (építkezések), önkéntes munkákat (saját mentőautójuk volt, a helyieket is mentették), harmadik világbeli segítőprogramokban vettek részt (ezért Stephen 1980-ban megkapta az Alternatív Nobel-díjat).
Stephen meg is jegyezte, hogy nagyon viccesnek találja, hogy egy Nobel-díjas mellett ülhet, és büszke arra, hogy az éppen a felesége...

... folytatása következik...


Látogatás a Farmon, Vagabond blog

1 megjegyzés: