2012. május 25., péntek

Csigabiga megy a réten...

Ez jutott ma eszembe :)))
Csigabiga megy a réten... és (gyerekszáj) mindent összenyálaz!

Én is ilyen csigabiga vagyok, amerre járok, nyálzok :))) Bocsánat, lehet hogy kicsit fáradt vagyok. A héten megint sokfelé jártam.

Csepegtetek egy kicsit itt, egy kicsit ott, és amikor megint arra járok, akkor megnézem volt-e értelme. Általában van, és ezt nagyon jó látni.
Még ha csak arról van is szó, hogy egy kis beszélgetés után valaki más kedvvel indul reggelente munkába... Ő csak egy, de találkozik sok másikkal, akiknek szintén jobb lesz az ő jókedvétől.

Nemrég kérdezte valaki, hogy hogy dolgozom fel, ha a munkám során tragédiákkal, nehéz sorsokkal találkozom. Vagy a kudarcot (amikor látom, hogy hiába mondom, nemésneméscsakazértsem).
Hát, a kudarcot nehezen, mert teljesítménykényszerem van :))))
Már nem szerelek meg mindenkit és nem gondolom, nekem kell megoldani mások gondjait. Az EMK sokat segített ebben, már le tudom tenni az ilyen gondolatokat. (Egyik nap utánagondoltam, és majdnem két éve, hogy elkezdtem tanulni ezt a kommunikációt... Sokat köszönhetek a trénerünknek, Szentpéteri Juliannának, és az EMK-s csoportunknak.)

A tragédiákat (nem tudom, valaki, aki elég lila, fejtse meg, miért velem jönnek szembe?) hazavinni nem szoktam, megtanultam az utazás alatt eléggé eltávolítani magamtól. Zeneterápia: valami jó zene a fülembe dugva (kedvemtől függően kemény rock vagy éppen limonádé... de a limonádé nem annyira jó, mert utcán bőgni béna dolog...), és ha nagyon nagy bajról hallottam, akkor hazasétálok, akár Csepelről is. Szerencsére ritkán megyek Csepelre beszélgetni... A Keleti - Árpád híd távolságot már többször lejártam, túlélhető. Bár már olyan is volt, hogy gyalogoltam, hogy kijárjam magamból, közben telefonon hívott más... A világ felgyorsul körülöttem olyankor, vagyis én lassulok bele saját magamba. Biztos voltatok már ti is így: amikor úgy tűnik mindenki rohan, pedig csak én maradtam le.
Mindenesetre ekkor látszik, mennyire kis dolgokból csinálunk ügyet: ordítunk ha kiömlik a kakaó vagy ha csönget a postás.* Más dimenzió, ha valaki épp a gyereke inkubátora felett görnyed, miközben azon imádkozik, hogy a következő szoptatásnál is ott találja még...
Nehéz sorsok vannak, és sose tudjuk milyen lapot osztanak nekünk. Na, ez nagy bölcsesség volt, mi? :))) Következő: mindenki tegye meg, amit tud. :))))
Vicces és közhelyes, de én éppen ezt teszem: amikor mondjátok, hogy de ezt is meg ezt is? Akkor természetesen mondom, hogy igen, ezt is meg ezt is. Ennyi telik, ennyit tudok tenni, többet nem.
De szoktam én is (lelkileg) fáradt lenni. Amikor nagyon fáradt vagyok, horgolok, szépeket mert nagyon megnyugtat.
Meg én is beszélgetek, olyanokkal, akiknek nem segítő vagyok, csak barát vagy ember.

A képen nem én vagyok, hanem egyik barátnőm kislánya, de azért mertem kirakni, mert nem látszik ki ő.


*Itt nem volt cél az anyák leterheltségéről és rekreációjáról írni, ezért nem mentem el abba az irányba, de semmiképpen sem elítélő a mondat. Majd arról is írok valamikor, milyen leterheltek az anyák.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése