2012. augusztus 16., csütörtök

De te mindig... (de ti mindig... de mi mindig...)

Tavasszal hallottam ezt, egyik unokatesóm szájából, azóta is sokszor eszembe jut...
Valóban: amióta az eszemet tudom, mentem amerre jónak láttam, meg amerre akartam, és nem nagyon érdekelt kinek tetszik és ki jön velem.

Tavalyelőtt télen egyet gondoltam és helyet foglaltam magamnak az első itthoni ClauWi kurzuson. Miért? Nem tudom, talán tudni akartam, mit és hogyan  csinálnak ők ennyi éve...

Mindenesetre akkor kicsit megfordult a világ: a messziről jött oktatók (a legjófejebbek, legemberségesebbek, legtoleránsabbak...) összefésültették velem azt a tudást, ami ott volt a fejemben (évek anatómia, élettan tanulása, didaktika, tanácsadás elmélet, egyéb "civil" tapasztalatok stb.), gondolkodásra késztettek: nem hangzott el "nem, nem szabad, tilos, rossz" és hasonlók, nem volt a számba rágva semmi, nem voltak kőbe vésett szabályok.
Egy dolgot volt muszáj tenni: gondolkodni. Összerakni amit kaptam, egységgé formálni magamban, és ezzel a pakkal végezni a munkám. 

A hétvégén megint voltam egy kurzuson: a másik oldalon ültem... Nem vagyok oktató, csak segéd voltam, de aki ismer, tudja hogy ez nem számít.
Ültem, néztem, hallgattam, figyeltem, és közben gondolkodtam az agyam egy hátsó zugában: mennyi minden történt egy év alatt, hová jutottunk el ilyen rövid idő alatt is... Hát persze, nem volt könnyű, most sem könnyű. De van egy kicsi csapatunk, működünk és dolgozunk. Képviseljük amit kell, akkor is, ha nehéz és néha olyan mintha direkt bokszolnánk a falat, hogy aztán ránk omoljon.
(Tavasszal egy dunakeszi előadáson mondtam lehajtott fejjel egy kellemetlen kérdésre, hogy csak azt tudom képviselni, amiben hiszek és roppant rosszul éreztem magam. Amikor felnéztem, láttam hogy mindenkit meggyőztem.)

Van-e, hogy belezavarodok a kérdésekbe, mert mások számára nehezen érthető hogy minden mindennel összefügg? Van persze, de ha hitelesek vagyunk, ez nem is baj.
Nem tudom lehet-e élni nem-holisztikusan: ha nem hiszem el, hogy magam is egység vagyok, a világgal is egységet alkotok... Ki volnék én akkor? :)))

Egy év alatt tényleg sok minden történt:
- kedves barátaimmal együtt végeztem a kurzust, akikkel azóta együtt is dolgozunk,
- új barátságok is alakultak, szövetségek jöttek létre,
- megjelentünk a Nemzetközi Babahordozó Héten a kerületi-vidéki rendezvényeken, és ott voltunk a központi zárórendezvényen is,
- az első két tolmácsolt kurzus után már az iskola itthoni oktatója képzi a tanácsadókat, már a 2. "adagot",
- (csak érintőlegesen kapcsolódik ide, de a Manócsomag Alapítványnál már koraszülött kendőket is lehet kölcsönözni, tanácsadói segítséggel),
- ott voltunk a Gyerekszigeten az Europalánta Egyesület vendégeként...

Nagy öröm számomra, hogy az én munkám is benne van ebben!

Szóval a mostani kurzuson unterman voltam, segítő az ausbilderin mellett. Mire gondoljatok? Aki vizet tölt, aki hozza a kávét, adja a babát, aki tudja mi következik és kéz alá dolgozik, aki plüssmaci, ha arra van szükség. Kitakarja a projektor fényét ha kell, jelzi ha olyat lát "amit nem kéne". Ugye látjátok mennyire egyszerű és könnyű feladat?:))))

pynky és Melus (és az ajándék kendő)


Mégis jó volt részt venni. (és itt jön az EMK - Nonviolent Communication - hogy miért - csak nézzétek mennyi héja volt ennek a hagymának...) Mert jó hogy  láthatom hogy megy az itthoni tanfolyam végig; mert meg szeretném ismerni az összes "újat"; mert szeretem látni az arcokat, amikor meg vannak győzve; mert egy olyan ember hívott, akivel nem voltunk mindig ilyen viszonyban, de mostmár szövetségesként eredményesen tudunk együtt dolgozni, rendszeresen kommunikálunk, elismerjük egymás kompetenciáit. És ki akartam próbálni azt is, milyen a háttérben dolgozni valaki keze alá, és nem megjelenni, nem belezavarni a másik munkájába.

Tanultam sokat: láttam részvevőkön, mikor hitetlenek, mikor gondolkodnak, mikor sikerült őket meggyőzni. Tanácsadóként nézhettem a kötéstanulásuk folyamatát, a típushibákat, az egyéni különbségeket. Ezt tanácsadás alatt nehezebb szemmel tartani, itt sokkal könnyebb volt és nagy adagban érkezett ;)
Tanultam az ausbilderintől (bocs, nagyon tetszik ez a szó) az idei újításokat, és lubickoltam a lexikális tudásában.
Tanultam alázatot és először gyakoroltuk milyen együttműködni ilyen szituációban.


A kommunikációról: büszke vagyok arra, hogy az a résztvevő, aki mindig rettegve nézett vissza ha rápillantottam, szombatra már megnyugodott :)))

Köszönet
mindenkinek a kosztért, ami az én szükségleteimre is tekintettel volt,
azért, hogy részt vehettem,
a régieknek az ajándék kendőért, mert ez számomra elismerés volt,
és ajándékba kaptam még a jelenlévőktől pár mondatot, amit elteszek rosszabb napokra:
"Pynky csak ül és mosolyog."
"Pynky az egyetlen ember az ismerőseim közül aki (mindig) azt mondja, amit gondol."
"Olyan jó, hogy te is itt vagy!"


Amit kívánok minden újnak:
- legyen erejük és igényük tartani magukat a ClauWi szellemiségéhez,
- legyen bennük elég szakmai és emberi alázat,
- ne szégyelljenek kérdezni és tanulni,
- illeszkedjenek be ebbe a kicsi, de bővülő közösségbe, hogy egyre színesebbek legyünk.

Üdv közöttünk, és ha bármikor segítségre van szükségetek, keressétek a "régieket" nyugodt szívvel.

Akik nélkül nem menne: a kollégáim Bogi és Matyi








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése