Spirálvirágot ígértem

Már nyáron megígértem hogy teszek fel képet és leírást róla, aztán elmaradt.

Az Over 100 crochet free oldalon "Crochet rose"-ként szerepel és letölthető az angol leírás. Bevallom én már nem emlékszem hol láttam először...

Én spirálvirágnak hívom, mert az egész egy csík, és tekeredik mint egy spirál.  Nem tudom van-e magyar neve, ez csak rajtaragadt :)

A kezdés x láncszemsor, de páros legyen. Cataniából 40 szem körül lesz tenyérben elférő de masszív virág, annál kevesebb szemből készültet nem lehet jól összetekerni. Vékonyabb vagy vastagabb fonalat ehhez lehet viszonyítani.

A fordulás után soremelés (2 lsz.), és minden 2. lsz-be megy 2 erp, végig /1. sor/. Utána forduláskor soremelés és minden láncszemívre megy 32 erp-3lsz-2erp. /2. sor/ 

Ha itt abbahagyjuk, akkor képződik a girland.Lehet belőle több színt összevarrni, szerintem nagyon hangulatos. Itt még csak leterítve fotóztam, nem volt hová akasztani.

Ha a 3. sorban még minden lszívbe teszünk 11 erp-t is, akkor a végén egy jó kis kígyónk lesz, amit ha összetekerünk virággá és összevarrjuk, esetleg egy szép gombot teszünk a közepébe, akkor lesz egy spirálvirágunk.

Sokat csináltam már, a legváratlanabb emberek csaptak le rá, jó ajándékba is adni :) Van aki táskadísznek, van aki kitűzőnek használja.

Híres ember...

Csak egy icipici bejegyzés az etikáról, az orvosi titoktartásról, a becsületről...

a kép a Libri.hu oldalról való, a szerző valamikor a tanárunk volt (a könyv sajnos jelenleg nem kapható)

Annak idején (1992/93.) az első olyan évfolyamba jártam, aki a középiskolában eü. etikát tanulhatott (valami irtó unalmas egyéb tantárgyat lőttek ki vele)... Volt egy jó jegyzetünk, amit egyszer kölcsönadtam, azóta se hozták vissza (Dr. Blasszauer Béla: Orvos-egészségügyi etika).

Nekünk szerencsénk volt, mert nemcsak etika órákon, hanem 4 év alatt folyamatosan nyomták belénk nagyon hiteles és nagytudású tanárok az igét, többek között a titoktartás fontosságát... (Ezért állok értetlenül néhány kiszivárgott kórházi celeb-pletyka előtt.)
Emlékszem egy esetre, másodikban voltunk gyakorlaton az OBI (Orsz. Baleseti Intézet, ma már a Péterfyhez tartozó baleseti központ, gőzöm sincs mi a neve) egyik osztályán, ahol éppen akkor feküdt valami híres sportoló, arra már nem emlékszem ki volt... De a botrányra emlékszem, ami kitört, amikor munka után az öltözőben valaki közülünk elpletykálta, hogy a beteg milyen jó pasi és milyen a fehérneműje. Az illető lánynak majdnem letépődött a feje, a gyakorlatvezető által, aki vasággyal se volt 30 kiló... Ilyen idők voltak, kérem, rég elmúltak, ma már biztos ott állna az öltözőajtóban egy kis zsozsóval valami pletykalapos a sztoriért... (Erről eszembe jutott mikor Juli kórházban volt és azt mondtam a felügyelő tanulónővérnek, hogy a "szakma szabályai szerint", mire megkérdezte, hogy "az mi"... Csókolom, öregszem. A Péterfys kótert is lebontották - az volt régen a tanulónővérek öltözője :))))

Miért írom ezt?
Ma már csak lájtosan vagyok hierarchiák tagja, magam szabom meg a szabályokat amelyek szerint dolgozom. Kemény szabályok: olyanok, amiknek a betartását a velem dolgozóktól is elvárom. Kevesen is dolgoznak velem ;)

Volt ma egy beszélgetésem egy híres emberrel, aki velem szemben ülve nem volt "híres", csak ember. Nem érdekelte hogy milyen papírom van és olvasok-e külföldi szakirodalmat, csak beszélni akart. És engem sem érdekelt hogy kicsoda ő, csak hallgattam és beszéltem.
(Amikor elment, akkor derült ki hogy híres, pedig becsületesen bemutatkozott, csak én mozgok másfelé.)

Amikor hazafelé jöttem a trolin (zeneterápiát használva magamon), eszembe jutott a fenti eset a sportoló alsógatyájával. És fene büszke voltam magamra, hogy nem érdekel ki híres és ki az akinek kilóg a hátsója a gatyából, nekem mind egyformán fontosak.

Öntömjénező poszt vége, és azért remélem elgondolkodnivalót is adtam ;))

Ajánlom még Dr. Kovács József: A modern orvosi etika alapjai című könyvét is.

Csillagok...

Jön a karácsony, lassan, de megállíthatatlanul.
Pár hete kaptam Esztertől egy papírból kivágott gyönyörű ajtódíszt, ki is akasztottam azonnal, azóta a folyosón is tudják hogy jön a karácsony :))))

Pár évvel ezelőtt (legalább 7) a rendelőben az egyik doktornénitől kaptam egy üvegdísz-készletet: négy gömb, horgolt arany ruhában. Nagyon szépek, azóta is szeretettel gondolok rá minden díszítésnél... És régebben mindig elhatároztam, hogy én is csinálok, de végül elmaradt.

Amióta horgolok, be-bevillan, hogy horgolhatnék csillagokat, de még sosem kezdtem neki. De tegnap! A kötős-horgolós csoportban feltett valaki Attic Lucytől egy crochet snowflake mintát! Lucy egyszerű, jól magyarázott/fényképezett és gyönyörű mintákat szokott közölni a blogján. Ez is szuper!

a nagyok 3 sorosak, a kicsi csak 2

Ezüst ill. ezüst és mimóza színű Cataniából készültek, kb. 10 perc alatt. Még vár rájuk az öblítés-blokkolás-keményítés, akkorra remélem pont olyan szépek lesznek mint Lucyé :)

Hogyan relaxáljak?

Ez volt a kérdés, egy anya-remélemhamarosankismama kérdezte tőlem, már majdnem két hete.
El is kezdtem sorolni az ötleteimet, majd leírtam, és aztán belefutottam abba, amibe általában: elkezdtem keresgélni és majd belefulladtam a kínálatba, mások szakiságába (értsd: én milyen gyakorlatlan tyúk vagyok típusú önsajnálat), a komolykodásba. Úgyhogy fel is adtam...
De nem hagy azóta sem nyugodni, mert választ akarok adni...
Mostanra jutottam addig, hogy ha nézőpontot váltok és nem ismeretterjesztő cikket írok "csak" magamról beszélek, azzal nem lépek senki tyúkszemére és nem jönnek a nekednincspapírod dumával (aminek erős vérnyomásemelő hatása van, vagyis egyáltalán nem relaxáló).

nekem illik ide ez a kép

Zene"terápia"

Pár évvel ezelőtt kaptam egy mp3 lejátszót. Azt hiszem, az volt abban az időben a világ legjobb ajándéka. Az aktuális problémáim vitték az energiát, mindig fáradt voltam és türelmetlen. (És kifelé kedves és mosolygós, ahogy illik...)

A kis szerkezet (ugyan már régi, kopott és béna a maiakhoz képest) azóta is mindig nálam van, és általában szól is: van rajta klasszikus muzsikától kezdve (Mozart, Bach) régi slágereken át a rockzenéig minden. Sőt, még hangoskönyv is (sok hangoskönyvet le lehet tölteni a MEK-ről).
A véletlen hozott össze kicsit több mint egy éve Simon Kata barátnőmmel, aki pszichológus és "véletlenül" éppen a zeneterápia a kedvenc kutatási területe...

Miben segít nekem a zene? Ráhangolódni a feladatokra, lejönni a feladatokról, egyik helyzetből a másikba helyezkedni, regenerálódni a segítő beszélgetések után. Falat képez a külvilág ingereinek, ha nem akarom hogy bejöjjenek, ezért segíti a koncentrálást, de ha arra van szükség, az ellazulást is.

Az anyaméh az elsődleges szocializációs közeg, a magzat nagyon korán érzékeli a külvilág zajait, bár a megfelelő szervek csak a 20. héttől alakulnak ki. "Szabad" (=nem butaság) együtt zenét hallgatni, táncolni kezdettől fogva.
(Egy  anya mesélte, hogy a baba egészen kicsi korától érezte, hogy egy bizonyos népzenére megnyugszik.)

Egy jó blogbejegyzés a zeneterápiától.

Dr. Varga Kata meglepetés konferenciáján hallottam, hogy ezt is kutatják most: intenzív osztályon fekvő betegek gyógyításában használják a módszert.

Egyelőre ennyi, mert vasárnap reggel van és anyai kötelességeimet kell ellátnom a másodlagos szocializációs közegben (család) :)))

Folytatás:

Légzés
Aromaterápia

Manipuláció
Megszokott tevékenység
Hobbi
Szépség
Szeretet
Lista

Tökfaragás

Nem szeretem én különösebben a halloweent, nem is érdekel, de az se zavar, ha más ünnepli... Szóval kb. közömbös. De ha az ember gyereke azzal jön haza, hogy az iskolában tökfaragó verseny lesz, és kéne faragni, akkor kötélnek áll, mert a farigcsálás kitűnő elfoglaltság, még tökhús és tökmag is van belőle...

El is mentünk kedvenc zöldségesünkhöz és vettünk két (egy nagyobb és egy kisebb) faragnivalót, majd másnap elvittük magunkkal a telekre, mert ott végzünk ilyen munkákat :)

magok kinyerése későbbre

arc rajzolása

elkészült

ilyenek ők ketten kint...

mi meg így melegszünk bent :)

Jövőre is faragunk, mert minden este meggyújtottuk és nagyon hangulatos volt. (Cukorkát senki sem kapott...)

Ál SBS-ek, képekkel

Az ajándékozottak megkapták a kendőket, ezért már lehet jönni fotókkal:

Barka Takaró fonalból raszta stílusban, 7 gombóc

öblítés

blokkolva, szárad, de nem fér el...

Drops Karisma halványszürke, 6 gombóc

blokkolás előtt kb. 150 cm

a minta

Mindketten örültek neki :)

Pénteki hangulatom van...

Ma még csak csütörtök volt...
De a nagyobbik lányom itthon volt (csúnya bokaficammal nyomja az ágyat), a bevásárlást ma intéztem, megjöttek a barátnőméktől a disznóságok, és már fő a csontleves...
A lányok holnap mindketten itthon lesznek (a kicsi pénteken nem ovizik), tiszta nyár-fíling... Este meg Békés Emőkéékhez megyek, női kör lesz (ha nem vagyok pontos, az azért van mert Meső barátnőm hívott el, én nem tudok infókat :)))

És végre egy szabad hétvége, amkor otthon tespedhetek, ha akarok ;) Légyszi, ne hívjon senki vendégségbe :D :D

Vajon mit?

Perinatális gyászban a dúla mit tehet?

(Múlt hétvégén egy továbbképzés közepén jött egy értesítő, hogy elő kéne venni a hospice-dúla sapkámat, mert szükség van rám. Sürgős volt, másnap este Varga Kata szülinapi konferenciája után már találkoztam is az anyával... Beszéltünk a lelki és a tesi dolgokról, a másnapi teendőkről, a gyászfolyamatról... Mindenről, ami egy estébe belefér... Később is kapcsolatban maradtunk, másnap és harmadnap is szükség volt rám. Igyekeztem jól támogatni a családot, remélem sikerült.)

Van külföldön egy death-doula nevű foglalkozás, ahol kórházi alkalmazottak gondoskodnak a haldoklókról, bármilyen korúak legyenek.

Ez a fogalom itthon nem létezik, maximum hospice önkéntes látogatja a felnőtt haldoklókat, a szülőket és babájukat viszont senki. A személyzet próbál elkülönülni, láthatatlanná válni, érthető: a saját védelmében. Ez azonban nagyon megnehezíti a gyászolók dolgát...

Akkor és ott kell a segítség: tájékoztatás a szülés körülményeiről, a születés körüli történésekről, a halál utáni teendőkről és a temetés intézéséről. Jogszabályok, ajánlások ismerete, kapaszkodók, praktikumok.
Kell olyan ember, akivel lehet beszélni a félelmekről, a rettegésről, a határtalan szomorúságról, az ürességről.
A családtagok nehezen beszélnek erről, az anya nem tudja megosztani igazán a bánatát. Akár azért mert a családja is nehezen viseli a veszteséget, akár azért mert hárítják a történteket, bagatellizálják a súlyosságát.

Személy szerint fontosnak tartanám, hogy minden család, akinek szüksége van rá (méhen belül elhalt magzat bármelyik terhességi hétben, terminális állapotú magzat/baba, fejlődési/genetikai rendellenességgel születő baba szülei) tudjon arról, hogy vannak emberek, akik a jelentlétükkel, testi-lelki támogatással, információkkal segíteni tudnak. Nem oldják meg a problémát, a gyásztól "nem mentik meg" a szülőket, de a túlélésben, továbbélésben fontos szerepük lehet.

Vannak kórházak, ahol futószalagon szülnek azok a kismamák, akiknek valami baj van a babájukkal. A szülőszobai és az osztályos személyzetnek nincs (sem érzelmi, sem fizikai) kapacitása a támogatásukra. A szaksegítség (szociális munkás, pszichológus) pedig a legritkább esetben elérhető. (A létszámleépítések alkalmával ezeket a státuszokat szüntették meg először...)

Jó lenne, ha a szakemberek (orvosok, szülésznők) felismernék, hogy azok a dúlák, akik az ilyen osztályokon dolgoznának, a segítségükre lennének, az ő terheiket (is) csökkentenék. Nem kellene elzárkózni minden közeledési kísérlet elől, nem kellene farkast kiáltani...
(Ilyenkor hallom EMK trénerünk mondatát: "azt mondd hogy mit tegyen, ne azt amit ne"...)

Mit tegyenek?
A kapott szórólapokat olvassák el és tegyék a fejükben egy hozzáférhető polcra.  ("Olyan anya jön akinek segítségre van szüksége amit nem tudok megadni? Előveszem a szórólapot, adok neki.")
Legyenek korrektek az érkező segítővel, ne címkézzék, ne legyenek prekoncepcióik. (Rémes amikor a segítőnek először azt kell néznie hogy megfelelően védve van-e a háta... Sok energiát elvesz, amire szükség lenne máshol.)

Mit tegyünk mi hogy elfogadjanak minket?
Legyünk végtelenül elfogadóak, türelmesek de mégis szilárdak. Kitartóak, és hajthatalanok ha arra van szükség. Tartsuk meg a kompetencia-határokat, ne avatkozzunk más dolgába és kerüljük a vitát a személyzettel.
Legyünk szakszerűek, segítsük a személyzetet is, ha kell.

Mit tegyünk, hogy eljussunk a családokhoz?
Vegyük fel a kapcsolatot a segítő foglalkozásúakkal (védőnők, orvosok...), az anyákkal foglalkozókkal (jógaoktató, kismama-tornász, masszőr...), legyen velük is toleránsak és ugyanakkor kitartóak... Nehéz megváltoztatni a szokásokat, áttörni a falakon. És ne felejtsük el, hogy a maguk módján ők is segíteni akarnak.

Ez az iromány nem szakcikknek készült, csak ízelítő a gondolataimból.

Segítség a gyászban:
Napfogyatkozás Egyesület - Gyászportál
Itt megtalálhatók a gyászoportok, a perinatálisak is.

Ha olyan dúlát szeretnél aki segít neked, de nem találsz, akkor keress engem és vagy én segítek vagy keresünk valaki mást.

Volt egy álmom...

Sose voltam fekete, sőt "kisebbségi" (utálom ezt a kifejezést...) sem. Viszont szegény igen, és ez jött velem sokáig mint egy homlokomra ragasztott bélyeg, lélekben még mindig szegény vagyok :)))
(Ez nem keverendő össze a "boldogok a lelki szegények" státusszal.)

Aki nem volt szegény sose, az nem tudja mit jelent: nemcsak azt, hogy nem kaviárt reggelizünk vagy nem a Bahamákon nyaralunk (bár ez már snassz divatos körökben, azt hiszem), hanem szociális, kulturális és pedagógiai értelemben is korlátozottak a lehetőségeink.

Magyarul: akinek kenyérre sincs pénze, tuti nem színházjegyet fog venni, és a továbbtanulása sem olyan gördülékeny mint a jobban eleresztett gyerekeknek.
Egy személyes adalék az én "nyomoromról": amikor elkezdtem az eltére járni, nagyon sokáig mindig megtorpantam és elolvastam a táblát, és nagyon meghatódtam hogy oda járhatok :)

De ez most nem egy szociokulturális-elmélkedős poszt akart lenni, csak egy örömködős: tegnap mondtam a nagyobbikomnak, hogy "mekkora 'ciki' lenne már, ha megint BO lenne az Amerikai Egyesült Államok elnöke!" Reménykedtem benne, hogy így lesz, és igen!

Eltekintve attól, hogy jó vagy nem jó politikus-e (amit én annyira nem tudok megítélni, de gyanítom hogy inkább jó), egy bólintás az egyenlőségre, és tiltakozás a megkülönböztetés ellen. És áttételesen megtámogat engem, hogy nem én vagyok az egyetlen repülő...

Martin Luther King (1963) híres beszéde, ki ne ismerné:

"I have a dream that one day this nation will rise up and live out the true meaning of its creed: "We hold these truths to be self-evident, that all men are created equal."

Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: „Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.”

I have a dream today! I have a dream that one day, down in Alabama, with its vicious racists, with its governor having his lips dripping with the words of "interposition" and "nullification" -- one day right there in Alabama little black boys and black girls will be able to join hands with little white boys and white girls as sisters and brothers.

Van egy álmom a mai napon! Van egy álmom: hogy egy napon Alabama államban, ahol a kormányzó ma szünet nélkül csak a beavatkozásról és a hatálytalanításról beszél, megváltozik a helyzet, de úgy, hogy fekete kisfiúk és fekete kislányok testvérként, kézen fogva járhatnak a fehér kisfiúkkal és kislányokkal.

 

Nálunk is nehéz, rossz olvasni, hogy kedvenc fórumomon valaki inkább szétszabdalná a cuccait mint hogy a cigányok kitúrják a ruhagyűjtő konténerből. Persze, szíve joga, de ezt megengedve: neki miért nem mindegy? Érdekes gondolkodás, de remélem ő a repülő.

És a legfontosabb idézet, minden helyzetre igaz:
"Men often hate each other because they fear each other; they fear each other because they don't know each other; they don't know each other because they can not communicate; they can not communicate because they are separated."

Az emberek gyakran gyűlölik egymást, mert félnek egymástól; félnek egymástól, mert nem ismerik egymást; nem ismerik egymást, mert nem tudnak kommunikálni; nem tudnak kommunikálni, mert elválasztva élnek.

(A fordítást köszönöm a wikidézet oldalnak!)

Otthon

Élveboncolásban jó vagyok, kicsit több mint két éve ezt erőszakmentesen is gyakorlom :))))

Kis vigasz többeknek, hogy én magamat is boncolom:
Éjjel elálmodtam magam egy házba, ami olyan volt mint a mostani, de nagyobb, és sparhelt is volt. És volt ott valaki, gyerekkorom egyik tekintélyszemélye, akivel elég nehezen boldogultam akkor... De ő ugyanolyan volt, én meg nem, és ettől változtak a viszonyok: én én maradtam, ő meg "harci kutya" lett attól, hogy én már nem vagyok könnyen felcsattanó kamasz... Még egy érdekes dolog volt, így visszagondolva, hogy a másik "tekintélyszemély" is jelen volt, de a konfliktusok során láthatatlan volt és maradt.
Ilyenkor gondolkodom rajta, hogy ezek az álmok magyaráznak nekem? Hogy így volt ez 20 éve is, csak akkor nem vettem észre?

A hangok körülöttem (nem, nem a Hangok), hanem az otthonom hangjai: a hegedülés, a gyurmát sütő sütő duruzsolása, a rádió ahol Kulka János beszél éppen, a gölődinleves illata - mind azt mondják, hogy jó ez így.

De a napok mind hoznak új és új tanulságokat, hogy mit kell másként csinálnom a családommal, a gyerekeimmel és a körülöttem lévő emberekkel mint ahogy én szocializálódtam...
Mindenkinek vannak hozott mintái, "amikből gazdálkodik", de ez senkinek sem mentség arra, hogy ne tegyen semmit, ha a minták nem jók. Felnőttek vagyunk, kérem...

November 2.

Jeles napok... Ma Halottak napja van...
(És nálunk a családban egy születésnap, de most nem az a téma.)

Az OSZK szerint: "Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja."

Valószínű, hogy sokan nem is tudják ezt amikor temetőbe mennek meglátogatni szeretteik sírját, de az eredeti meghatározás nem is fontos, a szándék a lényeg...


Szalai Cili Halotti rítusok az ősi magyar hagyományban című cikke a Gyászportálon.

Ha a gyászodban (te vagy valamelyik szeretted) segítségre van szükséged, a Gyászportálon sok információ található, ajánlom szeretettel.

Ha perinatális gyászban vagy, várunk gyászcsoportjaink valamelyikébe Budapesten és vidéken is, de egyénileg is keresheted a gyászcsoportvezetőket, ha csoportba jönni valamiért nem megoldás a számodra.
(A csoportok ingyenesek, ezért nem ízléstelen a reklám...)

A mai nap az emlékezésé, de ne feledkezz meg az élőkről sem: a nyílt, őszinte kommunikáció, a szeretetteljes közeledés, az egymásra figyelés nemcsak a gyászfeldolgozás során létfontosságú, hanem alapvető szükséglet.