Perinatális gyászban a dúla mit tehet?
(Múlt hétvégén egy továbbképzés közepén jött egy értesítő, hogy elő kéne venni a hospice-dúla sapkámat, mert szükség van rám. Sürgős volt, másnap este Varga Kata szülinapi konferenciája után már találkoztam is az anyával... Beszéltünk a lelki és a tesi dolgokról, a másnapi teendőkről, a gyászfolyamatról... Mindenről, ami egy estébe belefér... Később is kapcsolatban maradtunk, másnap és harmadnap is szükség volt rám. Igyekeztem jól támogatni a családot, remélem sikerült.)
Van külföldön egy death-doula nevű foglalkozás, ahol kórházi alkalmazottak gondoskodnak a haldoklókról, bármilyen korúak legyenek.
Ez a fogalom itthon nem létezik, maximum hospice önkéntes látogatja a felnőtt haldoklókat, a szülőket és babájukat viszont senki. A személyzet próbál elkülönülni, láthatatlanná válni, érthető: a saját védelmében. Ez azonban nagyon megnehezíti a gyászolók dolgát...
Akkor és ott kell a segítség: tájékoztatás a szülés körülményeiről, a születés körüli történésekről, a halál utáni teendőkről és a temetés intézéséről. Jogszabályok, ajánlások ismerete, kapaszkodók, praktikumok.
Kell olyan ember, akivel lehet beszélni a félelmekről, a rettegésről, a határtalan szomorúságról, az ürességről.
A családtagok nehezen beszélnek erről, az anya nem tudja megosztani igazán a bánatát. Akár azért mert a családja is nehezen viseli a veszteséget, akár azért mert hárítják a történteket, bagatellizálják a súlyosságát.
Személy szerint fontosnak tartanám, hogy minden család, akinek szüksége van rá (méhen belül elhalt magzat bármelyik terhességi hétben, terminális állapotú magzat/baba, fejlődési/genetikai rendellenességgel születő baba szülei) tudjon arról, hogy vannak emberek, akik a jelentlétükkel, testi-lelki támogatással, információkkal segíteni tudnak. Nem oldják meg a problémát, a gyásztól "nem mentik meg" a szülőket, de a túlélésben, továbbélésben fontos szerepük lehet.
Vannak kórházak, ahol futószalagon szülnek azok a kismamák, akiknek valami baj van a babájukkal. A szülőszobai és az osztályos személyzetnek nincs (sem érzelmi, sem fizikai) kapacitása a támogatásukra. A szaksegítség (szociális munkás, pszichológus) pedig a legritkább esetben elérhető. (A létszámleépítések alkalmával ezeket a státuszokat szüntették meg először...)
Jó lenne, ha a szakemberek (orvosok, szülésznők) felismernék, hogy azok a dúlák, akik az ilyen osztályokon dolgoznának, a segítségükre lennének, az ő terheiket (is) csökkentenék. Nem kellene elzárkózni minden közeledési kísérlet elől, nem kellene farkast kiáltani...
(Ilyenkor hallom EMK trénerünk mondatát: "azt mondd hogy mit tegyen, ne azt amit ne"...)
Mit tegyenek?
A kapott szórólapokat olvassák el és tegyék a fejükben egy hozzáférhető polcra. ("Olyan anya jön akinek segítségre van szüksége amit nem tudok megadni? Előveszem a szórólapot, adok neki.")
Legyenek korrektek az érkező segítővel, ne címkézzék, ne legyenek prekoncepcióik. (Rémes amikor a segítőnek először azt kell néznie hogy megfelelően védve van-e a háta... Sok energiát elvesz, amire szükség lenne máshol.)
Mit tegyünk mi hogy elfogadjanak minket?
Legyünk végtelenül elfogadóak, türelmesek de mégis szilárdak. Kitartóak, és hajthatalanok ha arra van szükség. Tartsuk meg a kompetencia-határokat, ne avatkozzunk más dolgába és kerüljük a vitát a személyzettel.
Legyünk szakszerűek, segítsük a személyzetet is, ha kell.
Mit tegyünk, hogy eljussunk a családokhoz?
Vegyük fel a kapcsolatot a segítő foglalkozásúakkal (védőnők, orvosok...), az anyákkal foglalkozókkal (jógaoktató, kismama-tornász, masszőr...), legyen velük is toleránsak és ugyanakkor kitartóak... Nehéz megváltoztatni a szokásokat, áttörni a falakon. És ne felejtsük el, hogy a maguk módján ők is segíteni akarnak.
Ez az iromány nem szakcikknek készült, csak ízelítő a gondolataimból.
Segítség a gyászban:
Napfogyatkozás Egyesület -
Gyászportál
Itt megtalálhatók a gyászoportok, a perinatálisak is.
Ha olyan dúlát szeretnél aki segít neked, de nem találsz, akkor keress engem és vagy én segítek vagy keresünk valaki mást.