2013. április 29., hétfő

Trauma és trauma

Nem hiszem magamról hogy én nem traumatizálódom, de amikor megtörténik, akkor mégis csodálkozom kicsit...

A pénteki gyászcsoportunkat megelőző napon tudtam meg, hogy mi vagyunk a "száműzöttek gyászcsoportja", mert értelmes indoklás nélkül kidobtak minket a család"segítőből", ahol ingyen termünk lett volna.
Értelmesen és korrektül beszéltem a telefonba, éreztem a másik oldal megütközését a halk beszédemen és nagyon visszafogott (de azért felháborodott) reakciómon. Megtartottuk másnap a csoportot, mert olyan nincs, hogy elmaradjon. Nem csináltunk transzparenst, nem hívtuk ki a tévét, helyette inkább oldott ismerkedő alkalmat hoztunk össze a füvön piknikezve. (Mert nekünk így is megy, kéremszépen.)

Ma egész nap ment a készülés a sz7-re, hiszen a héten már kezdődik! Elkészült az illetékeseknek a panaszlevél is a gyászcsoport-helyszínnel kapcsolatosan. Elkezdett oldódni a traumám, de sajog a helye...


2013. április 19., péntek

Mindenki ember...

Fotó: Kustos Bea, a kép a tankcsapda.hu oldalról való


Vannak emberek, akikről azt hisszük hogy gépek vagy antiszociálisak vagy akármik, csak mert nem "olyanok mint mi".
A Tankcsapdát 20 éve szeretem, volt mikor én is jártam mindenféle táborokba, ahol vendégek voltak... Én már akkor se voltam sose részeg és nagyon kiríttam onnan, és amikor "nemrészeg" állapotukban beszéltem ezekkel a fickókkal, mindig éreztem hogy ők is emberek, akárcsak én. A zenéjüket ma is szeretem, a saját zeneterápiámban sokat "használom".

Reggel a gyászcsoportvezetők csoportjában valaki megosztotta ezt a videót:

TANKCSAPDA -- LEJÁRT LEMEZ (Official video 2013)

(Sajnálom, beilleszteni nem tudom.)


Nagyon köszönöm! A stílus miatt kicsit értetlenkedtem először, de aztán megtetszett a szám. Nemcsak amiatt ami a foglalkozásom, hanem a személyes élettörténetemhez is passzol.

"Tegnap rólad álmodtam,
Pedig már régen nem szoktam..."



Hallgassátok szeretettel.

És továbbra is tartástok észben, hogy elindítjuk a babagyász csoportunkat. Már helyünk is van, köszönet az ingyen teremért a XIII. kerületi Családsegítő Szolgálatnak.



2013. április 14., vasárnap

Babagyász csoportot indítunk április végén

Egyéni szoc. problémám, hogy ezt a kifejezést szeretem használni a gyászcsoportunkra. Semmi szépítés, semmi finomkodás. Csak ennyi: babagyász.



A logónk Horváth-Kovárczi Erika grafikus és sorstárs édesanya munkája


FB eseményünk szövegét itt is megosztom veletek nyíltan és zugul olvasókkal:

Egy gyermek elvesztése semmihez sem fogható fájdalom. Elveszíteni a legszeretettebbet pedig soha nem múló teher, amit vinnünk kell.
Fogást, reményt és fogódzót keresni, találni és adni magunak - talán a legfontosabb lehetőség lehet további életünk számára.

Ne küzdj egyedül, osztozz a teherben a sorstársakkal és szakértő csoportvezetőinkkel! Gyere és csatlakozz áprilisban induló gyászcsoportunkhoz, ahol mindenki rengeteg megválaszolatlan kérdéssel, nem múló szorongással vív önmagában. Nem ígérjük, hogy megoldunk mindent, de amit megtehetünk, azt csoportunk, közösségünk megteszi: könnyebb így viselni a terhet...

Várunk minden nőt, férfit, párt és hozzátartozót, aki találkozott a születés körüli halállal, az abortusz vagy veszteség borzalmával.
Csoportunk péntek esténként, heti rendszerességgel találkozik egy belvárosi helyszínen, Budapesten.
Az első két alkalom minden érdeklődő számára nyitott.
Első alkalom: 2013. április 26., esti órákban.

Csoportvezetők: 
Salamin Ági sorstárs édesanya és dúla, 
Simon Kata klinikai szakpszichológus jelölt 
Szalai Zsanett Pynky dúla-, hospice-dúla, gyászcsoportvezető

Részvételedet kérjük, jelezd nekünk az alábbi telefonszámok egyikén: +3620 7752242, +36302223444 , +3670 5439895


Kérlek: ha ismersz olyan családot akiknek szükségük van ilyen önsegítő csoportra, kalauzold hozzánk.
(Hogyan? Akár csak add meg a linket, legfeljebb nem olvassa el...) 






 

2013. április 9., kedd

Az anya szól belőlem?

Hallani a saját lányomat hegedülni, úgy hogy elájulok olyan szép... Naggggyon jó!
Persze kiderült hogy a "vonózást" valahol eltolta (alsó félvonó vagy tudom is én), de azt mi nem tudtuk és szólni szépen szólt :) A többi anyuka szerint is. De majd meglátjuk hogy szól pénteken a versenyen. Mondjuk engem nem érdekel, mert nagyon szép volt ma, érdekelje a zsűrit, én csak az anyja vagyok...


2013. április 8., hétfő

A Gellérthegyet Pestre

Mai napom jó volt, kb. úgy érzem magam, mint aki átcipelte a Gellérthegyet Pestre...
(Erről persze beugrik a juliosztálytárs-anyuka, aki mindig megkérdezi, undorodó arccal, hogy "tene-emdolgozooo-ooool????" Látszik, mennyire sért ez, mert mindig ez jut eszembe róla :))) De egyszer már meghívtam, hogy jöhet velem gyászcsoportba ha van kedve...)

Büszke vagyok amúgy, mert hatékony voltam, bár nem értem végig az osztályon reggeltől(!) fél 1-ig, amikor meg indulnom kellett máshová. Akikkel ma beszéltem, hát, vááááááááá. 3-4 olyan eset, akikkel folyamatosan kéne foglalkozni hetekig, hogy jussunk valamire. De tűzoltó vagyok, csak addig találkozunk amíg ott vannak, utána legtöbbjükről nem hallok többet. Én ma tényleg csak tüzeket oltottam, de azt hiszem hasznos volt.

A legnehezebb fél órára virtuálisan magam mellé ültettem Michaelát (Michaela Mrowetz) és csak kántáltam amiben hiszek (és tudom), és közben Varga Kata is ott volt virtuálisan a pozitív szuggesztiókkal, és komolyan, nem értem miért nem szaladok én el néha...
Kívülről láttam magam, aki mint egy bolond csak nyomja és nyomja, és gőze sincs mennyi jut el ahhoz akihez beszél. Vagy aki mellett hallgat és ül mosolyogva.
És a másik (a testbeszéde szerint) azt gondolta, hogy valóban bolond vagyok és hogy letojja amit mondok, és hogy tűnjek már el a francba...  (Nem azért mert zavarom, hanem mert "normális" vagyok meg piros a körmöm meg halkan beszélek, és valószínűleg megvan mindenem, ami neki sose volt és nem is tudja lesz-e. De én tudtam, hogy nekem is volt semmim, meg én is voltam olyan nyomorult...)
Aztán mégis felvette a babát és később láttam sétált is vele és mosolygott rá. És néha egy-egy pillanatra átvillant a kemény felszín alatt az, akihez beszéltem. Nagyszerű, érdemes volt bolondot játszani... Komolyan. De azt hiszem lestrapált.
(És nem, nem én voltam ilyen eredményes, ez a kezelőorvos és a nővérek munkájának gyümölcse is. Én csak a segéderő voltam, aki ráért ott ülni mellette.)
És a többiek, sorban, sorban... Nem tudom mi volt ma.

Michaela egy workshopon. Forrás: http://www.centrumradost.sk
Este Juli előtt 5 perccel értem haza, és belegondolva rájöttem, mennyire elfáradtam... De nagyon gördülékeny volt minden.

Köszönöm, kedvenc mindenkinek az osztályon,
neveket nem írok mert nem tudom szeretnék-e. Az orvosok a szakmai alaposságukkal és hogy elfogadják hogy ott járok-kelek és megmondják, kivel kell mindenképpen... és a nővérek akik elképesztő terhelés alatt dolgoznak, viszik a maguk baját, amin átlépve foglalkoznak ilyen pici babákkal és a szüleikkel, maximális emberséggel... és a takarító nénik, akik lopakodva képesek behozni az ebédet, ha látják hogy beszélgetek a mamákkal... Marika, aki megszánt pár keksszel és azonnal legondoskodta nekem a csillagokat az égről, mert elfeledkeztem a vércukromról... Aztán a két apuka, akik lelkesek voltak és szintén jót beszélgettünk...  
Aztán köszönöm hogy vannak olyan barátaim, akikre frászt hozok ha rajtam kell segíteni, mégis jönnek, még ha nekik nem is annyira fekszik ez...(És ez a köszönöm nemcsak "köszönöm", hanem KÖ-SZÖ-NÖM.)
Meg az Angyalbalettnek, mert Rita annyira lelkesen tartja az órákat hogy nem tudok nem menni zumbára. Zakatolt az agyam, de hosszabb időkre elfelejtettem...

Meg az EMK-s csoportunknak, hogy tegnap sikerült valamire ráébreszteniük a pszichoszomatika kapcsán, úgy hogy el sem kellett (pontosabban: nem várták el!) mondanom a problémát. (És tudom hogy néha borzasztó vagyok, amikor nem nyitok ki ajtókat. De sokat tanultam, és már kinyitom az ajtókat, egyelőre még csak akkor ha magamban vagyok.)

És külön szuperköszönet Szentpéteri Juliannának az EMK-tréneri tanfolyam indításáért.

És minden, amit ma már nem tudok megcsinálni (levelek és egyesületi dolgok), holnapra marad, mert piszkosul fáj a fejem. És azoknak is köszönet, akik ki bírják várni a válaszokat, külön gondolok itt Bernád Ilonára, akinek napok óta ígérem a listát az előadásokról és vannak még páran... Holnap, holnap. A kedd a sz7-é meg az e-mailes kérdéseké, bár közben fogok pár órát várakozni a diabetológián is ;)))) Ott majd a horgolás-elmaradásokat pótolom, akkor nem fognak aggódni a nagyon alapos nővérek a vérnyomásom miatt. (Ami persze csak a várakozástól magas...)

Egyik kedvenc fotóm azoknak akik olvassák (Óbarok, ősz, kecskerágó)








2013. április 7., vasárnap

Az elveszett és megkerült

Akinek van gyereke, tudja milyen hogy szinte minden nap elhagy valamit... Egy tanév során megszámlálhatatlan grafit ceruza, sok-sok szétszerelt (és köpőcsőnek használt) toll, tornacipő, sapka...

Az új telefonhoz dukált egy jó kis tok is, hogy védje... Hátha úgy nem vész el vagy nehezebben sérül meg. Kispálcákból, Cataniából, "senineknemszíne" színekből (fenyőzöld, sötétlila, sápadtlila, babakék, halvány barack) készült, és érdekes módon nagyon jól mutat.
Kb. 2 napig volt meg, aztán felszívódott és elszomorította a gazdáját meg engem is (sakálnyelven közöltem vele, hogy "énaztánsohatöbbetnemcsináloknekedsemmit")... De szerencsére olyan féreglyukba került, amelynek a másik vége Emma autósülése alatt volt, igaz nem a mi autónkban... Úgyhogy Emma boldogan megtalálta, és nagyon büszke volt magára, főleg mikor Juli össze-vissza nyoszorgatta örömében :)