2015. április 17., péntek

A kutya aki örökbefogadott engem (7.) - Fél év tapasztalatai

"... ez a kutya örökbefogadott téged" - mondta Jean-Luc Deconinck, aki beleérző ember, amúgy integrál-pszichoterapeuta, szupervizor, haptoterapeuta (és más egyéb).

Fejlődünk, fejlődünk. Egyszer áthallgatóztam a kutyasulin a másik csoporthoz, ahol Eszter éppen arról beszélt, hogy "a kutyád kérdez, csak figyelned kell rá". És mutatta a saját kutyáján, hogy az időről időre hátranéz, ránéz, kérdezi merre menjen, mit csináljon.

Kutyaszerelők




Ez a viselkedés fél év alatt szépen kialakult köztünk. Észre lehet venni sétáláskor pórázon, de szabadon engedve a telken és a kutyafuttatón is.

(Pórázról jut eszembe: már ilyen vékony a póráz, mert a kutya nem húz, hacsak nem nagyon éhes hazafelé menet vagy nem fogna galambot vagy szarkát...
És oldódik a rettegés az ismeretlen tárgyaktól. A fémizétől fél éve még elrohant és sikítva ugatott, most többször elhívtam mellette és közömbösen viselkedett.)


Póráz és fémizé

Határozott fejlődés "lett egyszercsak" kb. 1,5 hónapja a biciklisekkel,  motorosokkal és más "agresszorokkal" szemben is: a kutya általában elbattyog mellettük, még a nagyon közel jövő motorosok (járdán??!!!) is csak kezelhető rémületet okoznak (az esetek nagy részében).


Lassan a "kis zárt térbe szorítottság" miatti félelem is enyhül:
egyszercsak észrevettük egy elkerülhetetlen helyzetben, hogy a liftben közösen másokkal is "tudunk" utazni... Remek tapasztalat volt, felszabadító.

Már kezelhető a lépcsőházban a másokkal való összetalálkozás is (ép ésszel és lélekkel).


Az autóból kiszállás - vagyis pont a ki nem szállás - nagyon megy, egyik alkalommal csodálkoztam is amikor én ültem vele hátul.


Voltunk állatorvosnál is, elég rendesen viselkedett, bár egy vizslával összeszólalkozott, láthatóan félelemből. Ezúton is köszönöm Dr. Gál Sarolt türelmét hozzám és a kutyához :)


Újra járnak kutyaiskolába, jót tesz az ismétlés mindenkinek. Juli magabiztosabb lett, Elic nem az "aktuális renitens".

Emma, Elic és a bot

EMK-n Dáviddal



Reggelente elszántan gyakoroljuk a kajamegtagadást: ha egy kócos, összegyógyult szemű nőt láttok kóvályogni a réten kajacsapda-célpontokat keresve, akkor az én vagyok... Juli és Elic meg megkeresik és nem eszik meg őket (finom virsli pedig...)
Tegnap a három csapdából egybe beleevett a többi mellett leült és várta hogy Juli felszedje őket, ma mindhárom mellett ülve várt... Remélem a legjobbakat :))


A. pár hete meghallgatta Korom Gábor előadását a kutyákról, azóta sokkal jobban megért minket (J + én), és a kutyát is. Hasznos volt hogy ő is eljutott. Nagyon örültem hogy volt benne érdeklődés.


Hogy egy kis EMK is legyen a teljesség jegyében:
A tágabb családunk egy része még mindig nem fogadta be és el a kutyát, vagyis vele a mi döntésünket és minket sem. Amikor erre gondolok, akkor értetlen, csalódott, szomorú és tehetetlen vagyok, mert együttműködésre, egyenrangúságra, meghallgatásra (egymás szükségleteivel kapcsolatban), rugalmasságra, kompetenciára (saját értelmes döntéseinkkel kapcsolatban) volna szükségem. Van-e kérés?
"A nap süt, mindig a nap süt..."

Magaslati levegő


Amikor arra gondolok, hogy mi négyen fél évvel ezelőtt befogadtunk a családunkba egy bántalmazott kutyát, aki amúgy elképesztően értelmes, alkalmazkodó, szeretetteli és jóságos akkor büszke és elégedett vagyok, mert kielégülnek a kölcsönösség, együttműködés, felelősségtudat, szeretetet adni tudás, állhatatosság és mások életének szebbé tétele iránti szükségleteim. Ezt köszönöm a körülöttem élő 3 embernek és a kutyának. És ezért nincs a fentebbihez kérés.
(Mert nem ragaszkodom stratégiákhoz, csak a szükségletekkel foglalkozom, ami a 2. mondatból meglesz.)





Az előző rész itt van.