2015. május 21., csütörtök

Egy hét amikor "csak vagyok"... 4. nap

(Az előző rész.)

Amikor esik az eső és 10 fok van odakint, csak heverészni lehet idebent... Kivéve, ha van kutyád! Mert akkor muszáj sétálni menni.
Esőkabát, gumicsizma és útra fel!

Ugyanez tegnap verőfényben sokkal barátságosabb volt...


A kutyasuliban irigykedtem azokra a gazdákra, akiknek a kutyái képesek voltak láb mellett maradni vagy legalábbis visszajöttek a hívásra... Rengeteget kínlódtunk, szomorkodtunk (és nem áruljuk el, de sokszor sírtunk is és többször majdnem feladtuk), hogy a mi kutyánkkal ez nem megy: csak elrohan és tojik a fejünkre... Bármilyen "cukik" vagyunk (ez kutyasulis szleng a gazdára aki mindenféle idióta hangot ereget a szájából hogy visszajöjjön a kutyája) akkor sem és nemésnem megy.
Juli bátor és már elengedi bent a városban is, én viszont a nyílt terepen vagyok bátor. Sokkal jobban félek attól hogy megijed és kocsi alá fut a városban, mint hogy nem jön vissza az erdőben/ből...

Tegnap volt egy hatalmas sikerélményem: az erdőben sétáltunk, amikor az úton elhúzott egy terepjáró (az egyik szomszédunk)... A kutya farokfelvágva utána, öblös ugatással üldözőbe vette. Bekapcsolt a klikker-üzemmódom (amikor ki akarom próbálni hogy megy-e valami), és utánaüvöltöttem egy nagyot és elkezdtem k. "cukin" hívni... És megtörtént az elképzelhetetlen: visszavágtatott hozzám! Ez olyan élmény mint mikor egy "pocakhaptózott baba" megismer a születése után. Remélem így már érezhető ;)

Este vihar volt, ez volt az első ilyen amióta Elic velünk él. Megnyugvással tapasztaltam, hogy nem hatja meg a dörgés-villámlás, tetőn-fazörgés, jó hangosan hortyogott.

Ma reggeli sétánk:

Óriási nagy csalán bokor

Virágzik a som (talán veresgyűrű, nem mentem közel mert szakadék mellett van)

Visszanéz...

LÁNDZSÁS útifű Roninak (középen)

Gyalogbodza (mérgező)

Szép kert,
Sok ilyen van végig itt mellettünk... szerintem igazi külterületi kincsek gyümölcsfákkal, van amelyiken romos ház is van... 
és egy másik...

Hazafelé gyűjtöttem csalánt és bodzát, jó kis melegítő teát főztem belőlük, de még holnapra is van.






Mai kihívás Elicnek: megérkezett a konténer a hétvégi lomtalanításhoz... Óriási autó hozta fel, Elicet inkább a házban hagytam, sérelmezte is. A bácsi remekül manőverezett a keskeny úton. Utána majdnem megvertek, de megúsztam...

Elic valamiért a konténerektől is fél (ezt otthon már teszteltük), most is ádázul ugatta és többször kitámadott rá. De rövid ismertetés után egészen megszokta.





Most sincs meleg, de estére még jobban lehűl a levegő, úgyhogy behordtam egy kis tűzifát, hogy még utoljára kihasználjam a kandallót.





Végezetül egy nem annyira jólfésült kép:

Na, ki csapzott?



Még valami eszembe jutott: tegnap este a Futrinka Egyesület képei között nézelődtem, és megtaláltam Elic régi képeit... Volt ott egy játszós kép, nagyságrendekkel különbözött az Illatos úti képektől, mégse volt az igazi... Ahogy most ezt a csapzott kutyaarcot látom, elégedett és büszke vagyok, mert már nincs ott rajta a szomorúság, a "kivertség", csak az, hogy "hívtál, jöttem, mikor játszunk?" (kielégült szükségleteim itt a szeretet, elfogadás, együttműködés, elkötelezettség, kompetencia), köszönöm ezt mindannyiunknak, akik foglalkoztunk vele.

A régi képek, hogy értsétek amit mondok: (köszönjük, Futrinka Egyesület)

Az Illatoson, a kép magáért beszél

Tárnokon a kifutóban (én itt még "megöregedett" tekintetet látok)

És itt már van helye:









2015. május 19., kedd

Egy hét amikor "csak vagyok"... 2.






A hétfő éjszaka nagyon hideg volt itt az erdőszélen... áldás jár Bözsinek a vastag takaróért, amit egyszer ajándékba hozott :) Tudom hogy hülyeség, nevessetek ki, de a kutyát is betakartam egy vékony kis babatakaróval (nem tudom ki felejtette itt az évek során), és láthatóan hálás volt érte.


Kezdek óvatlan lenni: fél 7-kor kiengedtem a kutyát és utána nyitott ajtónál még visszaaludtam... Micsoda bátorság!! :D

Aztán mentünk a szokott sétára az erdőbe... Mindig hálás leszek Eszternek, aki azt mondta, hogy "a kutyád beszél hozzád, csak halld meg". Elic rendszeresen megvár, néz, kérdez és hallgat rám(nk).
Megvan a pillanat, amikor ma elvesztettem a kontrollt: vállam miatt sokkal lassabban mászom nála, és volt egy helyzet, amikor majdnem lezúgtam a hegyoldalról... na, ott "elfelejtettem" a kutyára figyelni és úgy elment, hogy arra gondoltam, hogy ha valamikor, na ez most az amikor nem jön vissza.
De végül, sok hívásra (ami egy fura fejhangú rikoltás, az indián szájcsapkodós izére hasonlít) visszarobogott hozzám.
Most láttam mennyi önuralmam tud lenni: nem hogy nem üvöltöttem le a fejét, hanem még kedves ("cuki") is voltam és jutit is kapott (hogyaragyaverjemeg).
Ezután már igyekeztem magam mellett tartani, ami némi viszonyrendezés után sikerült is.

"Találkoztunk" útközben egy rozsdás bádoglavórral, amitől előjött belőle a régi félős hiszti. De klikkerrel és jutival sikerült egészen addig jutnunk, hogy elvette a jutit a lavór széléről és visszafelé már nyugodtan elsétált mellette.

Barátunk a bádoglavór



(Tudom hogy sokaknak ez nem jelent semmit és lehet egy őrült kutyamán gazdi eszmefuttatásának gondolni. De Elicnek ez egy nagyon nagy lépés. És mindig boldogan látom, ha egyre kevesebb körülötte a félelem, mert egyre több dolgot ismer meg és egyre több dologról tapasztalja meg hogy nem kell tőle félni. Az ő félelmei sajnos reálisak, mert bántották, és újra kell tanulnia mindent. Ma a lavór, a lombseprű és a kapa volt soron, ahogy tegnap az ásó, előtte meg a fűnyíró.
Minden alkalommal amikor seprűt veszek a kezembe, a kutya eliszkol. Ha hívom, nagy ívben megkerül hogy ne legyen a seprű felőli oldalon és úgy jön oda hozzám. Már külön tudja választani az embert az eszköztől, ami óriási dolog: ÉN nem bántom, hozzám odajön... na de a SEPRŰ?? Nemcsak okos és tanulékony meg kiscicás és kedves, hanem iszonyú bátor kutyánk is van.)






Láttunk megint növényeket, meg volt egy hely ahol a tegnapi "valószínűtlenülkék" virágból egész mező volt...

Nagy ezerjófű bimbósan

Foltos kontyvirág virágzás után

A kék virág

Valami díszhagymaszerű, szerintem egy kertből szökött meg

Mindig elámulok, milyen szép a kilátás a hegyoldalból... persze, ott az autópálya, de akkor is...







Ma is dolgoztunk: Elic őrzött engem és a házat (az ugatás abbahagyására jutit kapott), én meg elültettem a palántákat, csináltam nekik kiskerítést, amit Elic-kel meg kellett értetnem, de mivel rácsok között (is) lakott, van benne egy gátlás, hogy nem lép körülkerített területre... Remélem ezt a szokását megtartja... Szóval padlizsánok, paprikák és paradicsomok elültetve. Nyírtam kicsit a sövényt meg a fekete ribizliket. Tönkretettem az ágvágót (elgörbült az éle...) Gereblyéztem füvet a palánták takarására, meg hogy jobban lehessen füvet nyírni legközelebb.

Találtunk egy elképzelhetetlen nagy hangyabolyt, a képen látszik ahogy mentik a tojásokat (véletlenül a gereblyével belepiszkáltam),


és egy fontos felfedezést tettem: évek óta nem fért a fejembe, hogy miért van a kertben egy hatalmas eperfa ------------ porzós! Ki az a ... aki nem ültet termőset csak porzósat? (Az eperfa kétlaki.) Na, képzeljétek, hogy megvan a termős fa, kint az utcán, és van is rajta pár szem. Eddig nem termett, valószínű hogy fiatal volt, de most már igen! Remélem öregkoromra jó sok faepret ehetek róla. Gyengeségem a faeper, gyerekkoromból sok kedves emlék kötődik hozzá. Ezért nagyon boldog vagyok hogy nekünk is van egy ilyen fánk, ami alá leülhetünk és kéklila lehet a kezünk és a szánk széle tőle.


Dél körülre elég meleg lett, csak így lehetett elviselni...




Este még kicsit dolgoztunk, meglocsoltam a palántákat, gereblyéztem is... aztán elmentünk sétálni. Gyűjtöttem bodzavirágot, hogy a holnapi vendégnek tudjak bodzalimonádét készíteni...


Virág a szomszéd kertben
(Itt muszáj megjegyeznem, hogy nem szoktam a kutyát más kertjébe beengedni, most direkt mentünk át, mert meg akartam nézni a szomszéd oldaláról a mi fáink egy részét.)

Az irtás egyik széle


Este egy nyest járt felénk... Elic talán vadászkutyák méltó utóda lehet, mert mindent bevetett hogy elkapja. (A kép kicsit mozgós, de tükrözi a gyorsaságot... Sajnos nem hangoskép, nem hallani az elszánt ugatást.)


Tegyük el magunkat holnapra... egyikünk már hortyog is...

(Az előző rész.)

2015. május 18., hétfő

Egy hét amikor "csak vagyok"... 1.

Simon Kata barátnőm szokta minden májusban kérdezgetni, hogy mennék-e már Óbarokra...

Ebben az évadban is sokat dolgoztam (köszönet mindenkinek érte!), és mivel kiderült hogy a nyáron többet leszek kettesben a gyerekekkel (mint terveztem), szenvedni kezdtem, látványosan... A vállfájásom csak rosszabb lett, a kedélyem ingadozó... Így a Bátorság álmaink megvalósításához c. EMK tréningen (ahol én is tartottam egy gyakorlatot a meghívottaknak) elővettem a témát, megnéztem és kértem.
Szükségletlista


Azt, hogy mondjam meg, hajlandó vagyok-e megszervezni egy szabad hetet magamnak (az ezzel járó mindenféle kérések és szervezések nem egyszerűek...)
Hajlandó voltam és amikor a tréningről hazajöttem, akkor el is kezdtem szervezkedni. És most itt vagyok: a telken, a kutyával.

Nagy ezerjófű-erdő


Tegnap délután a vendégek után rögtön a családom nagy része is hazament.
A kutya számára nagy megpróbáltatás volt, de hamar megnyugodott. Ha azt nem számítjuk, hogy este nem akart bejönni a házba, mert mindig visszafutott a figyelőállásába, hátha megjönnek...

Aztán észrevettem, hogy a többiekkel együtt a kutyakaja is hazautazott, úgyhogy pánikszerű segítséget kértem és kaptam Szilda barátnőmtől, aki hozott egy hétre való tápot Elicnek. Köszi Szilda, Gergő és gyerekek :)

A hétfő reggelt azzal kezdtük, hogy kimentünk a hátsó kapun és megnéztük az erdőnek ezt a felét is. A kutyának felfedeznivaló, nekem csodálatos természeti környezet. Egy vegyes tölgyes-bükkös-nyáras erdő, dimbes-dombos-árkos. Vaddisznótúrásokkal, őz (szarvas) rágásokkal a fatörzseken. Ide nem jut el a "fakivágós", mert ez a rész csak a kertek végéből érhető el.





Gyönyörű a növényvilág, nem tudtam betelni vele. A fényképeken szinte csak olyan növények vannak, amiket nem ismerek, bár elég sok növényfajt ismerek... Holnap utánuk keresek a könyveimben.

Nagy ezerjófű


Sárga borsócserje


Virágzó orvosi salamonpecsét, az egyik kedvenc növényem

Ilyen "duci" levelű salamonpecsétet még sose láttam...


A kutya minden hívásra bejött, elégedett voltam vele. Jutit kapott a bejövésre és utána a szemkontaktus-tartásra is (klikkerrel dolgoztunk). Elég rendes vagyok, egy bejövetelre két juti... 

Így futott vissza :)

A mai napunk nagyon aktív volt: gallyaztunk (a kutyának botot dobáltam),




fatörzseket vonszoltam, a kert egyik részét kigazoltam és kivagdostam a fasarjakat, majd felástam. Találtam ott egy irtó nagy bokor valamilyen-mentát. És közben jutott időm egy csomó telefonra (nem tudom hogy kereshettek ennyien ma...), olvasásra és kávézásra is.



Közben csináltam ebédet: baconös kakukkfüves (az erdőben szedtem reggel) gombát tejszínnel és karfiolrizzsel. Elég jól sikerült, de holnapra is tettem el belőle.




Vacsora:


A csendespihenőnk rendhagyó volt: én aki csak zárt ajtónál aludtam eddig, most résnyire nyitva hagytam, hogy a kutya tudjon közlekedni. Egy ideig bent aludt, majd kiment az ajtó elé a lábtörlőre és ott hortyogott tovább. Megbízom benne hogy riaszt ha kell...

A mellettünk lévő telken a szomszéd néni egész nap kapált meg gyomlált, reggel 7-től este 7-ig, csak a nap közepén ment be egy kicsit... elképesztő hogy bírja...

Mi el is köszönünk, mert már nem bírjuk, viszlát holnap ;)

Az esti sétán halálmegvető bátorsággal jön le a domboldalon...