2015. május 21., csütörtök

Egy hét amikor "csak vagyok"... 4. nap

(Az előző rész.)

Amikor esik az eső és 10 fok van odakint, csak heverészni lehet idebent... Kivéve, ha van kutyád! Mert akkor muszáj sétálni menni.
Esőkabát, gumicsizma és útra fel!

Ugyanez tegnap verőfényben sokkal barátságosabb volt...


A kutyasuliban irigykedtem azokra a gazdákra, akiknek a kutyái képesek voltak láb mellett maradni vagy legalábbis visszajöttek a hívásra... Rengeteget kínlódtunk, szomorkodtunk (és nem áruljuk el, de sokszor sírtunk is és többször majdnem feladtuk), hogy a mi kutyánkkal ez nem megy: csak elrohan és tojik a fejünkre... Bármilyen "cukik" vagyunk (ez kutyasulis szleng a gazdára aki mindenféle idióta hangot ereget a szájából hogy visszajöjjön a kutyája) akkor sem és nemésnem megy.
Juli bátor és már elengedi bent a városban is, én viszont a nyílt terepen vagyok bátor. Sokkal jobban félek attól hogy megijed és kocsi alá fut a városban, mint hogy nem jön vissza az erdőben/ből...

Tegnap volt egy hatalmas sikerélményem: az erdőben sétáltunk, amikor az úton elhúzott egy terepjáró (az egyik szomszédunk)... A kutya farokfelvágva utána, öblös ugatással üldözőbe vette. Bekapcsolt a klikker-üzemmódom (amikor ki akarom próbálni hogy megy-e valami), és utánaüvöltöttem egy nagyot és elkezdtem k. "cukin" hívni... És megtörtént az elképzelhetetlen: visszavágtatott hozzám! Ez olyan élmény mint mikor egy "pocakhaptózott baba" megismer a születése után. Remélem így már érezhető ;)

Este vihar volt, ez volt az első ilyen amióta Elic velünk él. Megnyugvással tapasztaltam, hogy nem hatja meg a dörgés-villámlás, tetőn-fazörgés, jó hangosan hortyogott.

Ma reggeli sétánk:

Óriási nagy csalán bokor

Virágzik a som (talán veresgyűrű, nem mentem közel mert szakadék mellett van)

Visszanéz...

LÁNDZSÁS útifű Roninak (középen)

Gyalogbodza (mérgező)

Szép kert,
Sok ilyen van végig itt mellettünk... szerintem igazi külterületi kincsek gyümölcsfákkal, van amelyiken romos ház is van... 
és egy másik...

Hazafelé gyűjtöttem csalánt és bodzát, jó kis melegítő teát főztem belőlük, de még holnapra is van.






Mai kihívás Elicnek: megérkezett a konténer a hétvégi lomtalanításhoz... Óriási autó hozta fel, Elicet inkább a házban hagytam, sérelmezte is. A bácsi remekül manőverezett a keskeny úton. Utána majdnem megvertek, de megúsztam...

Elic valamiért a konténerektől is fél (ezt otthon már teszteltük), most is ádázul ugatta és többször kitámadott rá. De rövid ismertetés után egészen megszokta.





Most sincs meleg, de estére még jobban lehűl a levegő, úgyhogy behordtam egy kis tűzifát, hogy még utoljára kihasználjam a kandallót.





Végezetül egy nem annyira jólfésült kép:

Na, ki csapzott?



Még valami eszembe jutott: tegnap este a Futrinka Egyesület képei között nézelődtem, és megtaláltam Elic régi képeit... Volt ott egy játszós kép, nagyságrendekkel különbözött az Illatos úti képektől, mégse volt az igazi... Ahogy most ezt a csapzott kutyaarcot látom, elégedett és büszke vagyok, mert már nincs ott rajta a szomorúság, a "kivertség", csak az, hogy "hívtál, jöttem, mikor játszunk?" (kielégült szükségleteim itt a szeretet, elfogadás, együttműködés, elkötelezettség, kompetencia), köszönöm ezt mindannyiunknak, akik foglalkoztunk vele.

A régi képek, hogy értsétek amit mondok: (köszönjük, Futrinka Egyesület)

Az Illatoson, a kép magáért beszél

Tárnokon a kifutóban (én itt még "megöregedett" tekintetet látok)

És itt már van helye:









1 megjegyzés:

  1. Borzasztó az az Illatos úti kép :(
    De nagyon szuper, hogy nálatok otthonra és családra talált.

    VálaszTörlés