2015. július 19., vasárnap

"Anyám, az álmok nem hazudnak..."* - napi EMK 8.

Ma feljöttem Budapestre szeretett kertemből. Egyedül, a családom nélkül... Nehezen lehet erre rávenni, akkor meg miért?

Ide megyek holnaptól egész héten

http://kutyasuli.hu/kikvez/
(Általános Kinológiai és Kiképzésvezetői Tanfolyam)

Tavasz óta várom... és ma hazafelé úton elgondolkodtam vajon mi a legerősebb indokom.

És ezért EMK-s és nem kutyás ez a poszt: minden kérdésre részben IGEN a válasz, de én azt kerestem, amelyik igazán indokolja azt a szívbéli örömöt, amit érzek. A modell használata segít abban, hogy valóban éljem az életem, ne csak sodródjak, és valóban értsem magam, ne csak a saját álarcaimat lássam.

A kérdések amiket feltettem magamnak:
Talán hogy értsek hozzá? Neeeem.
Talán hogy dolgozzak a kutyasuliban? Neeeem.
Talán hogy jobban megértsem a kutyámat? Neeeem.
Talán hogy jobban tudjam segíteni Elicet? Neeeem.
Talán hogy egyedül lehessek egy hétig? Nemnem.

De akkor mi van?

Hosszan buszoztam, volt időm elhallgattatni a gondolatokat és befelé figyelni... És rájöttem:
Amikor kamasz voltam, nagyon szerettem volna kutyát. De nem akarmilyet, volt egy fő-szerelem, a tervueren. Gácsi Márta Dáriusz nevű kutyája volt az első tervueren, akit egy kiállítási bemutatón láttam, és örök, nagy szerelem lett belőle. (Fotó van a linkelt honlapon.)

Annyira akartam én ezt, hogy majdnem két (kettő) évig gyűjtöttem a kutya árát... dolgoztam nyáron jobb-rosszabb nyári munkákat, eltettem a zsebpénzeimet... És elolvastam minden szakirodalmat a témában. A könyvtárban már félretették nekem a kutyás könyveket és lengették ha menetrendszerűen érkeztem értük... Kiváló elméleti ismereteket szedtem össze.

Amikor eljött az idő (kölykös időszak), és a pénzem is megvolt, akkor a szüleim hirtelen elviselhetetlennek találták a "lakásban kutya" gondolatot, és megvétózták az adás-vételt...
Azt hiszem ez kamaszkorom egyik legnagyobb csalódása és keserűsége volt. Onnantól az őszinteség, együttműködés, hit és bizalom a felnőttekben... köddé vált. 

Mindenkit szeret a családból, de én vagyok A Gazda.
 
De hogy jó ütős legyen a sztori, megfejelték: egy-két hónappal később hazaállítottak egy valahol összeszedett tacskószerű kiskutyával. Hogy hozták nekem, mert én akartam... Akkor nem tudtam mi okozza bennem az indulatot és a még mélyebb csalódást, ma már megy: nem elég hogy semmibe vették azt hogy mi fontos nekem, de aztán még személyes felelősséget sem vállaltak a döntésükért. (Persze, nyilván roppant nyomasztó egy letargikus gyerek látványa...)
Sajnálom, de soha nem tudtam igazán szeretni azt a kutyát, mindig a hiányt éreztem csak, a "másik" hiányát. (Nem is lett az én kutyám, inkább a szüleimé volt.)

Ez jutott eszembe a buszon. És ahogy átgondoltam, rájöttem: azért megyek most, hogy a bennem síró-sikoltozó kutyátlan gyerek végre elégtételt kapjon. Szeretve, támogatva, bíztatva járjon utána az álmainak.

Amikor itt tartottam a gondolkodásban (és most is ahogy írom), éreztem hogy vonallá "csíkul" a szám, hogy összeszorul a szívem és könnyes lesz a szemem.
(Megmondom őszintén, néha nehéz EMK-snak lenni, mert egy idő után "szokássá" válik hogy belső motivációból utánajársz mi miért történik benned...)

Magamra is néztem, és a következőt láttam:
Egyrészt, amikor arra gondolok, hogy "szeretve, támogatva, bíztatva" el tudom érni az álmaimat, vagy legalábbis lehetőséget kapok arra hogy megpróbáljam, akkor hálás vagyok a férjemnek (a szeretetért, támogatásért és bizalomért és a befektetett munkáért, mert ilyenkor a gyerekekkel van) és ettől meghatódom.

Másrészt: amikor a saját szétzúzott álmaim sorára gondolok, akkor van bennem remény és elhatározás, hogy én a gyerekeim egy álmát sem fogom szétzúzni.

Vannak nálunk keretek és sok szabály. De hiszek abban, hogy ha megvan a valódi jelenlét (JELEN lét), az őszinte szándék a másik megértésére, akkor tudni lehet, hogy mi az ami álom és mi az ami múló szeszély náluk.

Ez a dőlt betűs mondat válasz két mai kérdésre is, amit privát üzenetben kaptam: a jelenlét, a figyelem, az őszinteség szerintem a kapcsolatok alapja. Ha ezek megvannak, akkor a lehetőségek határtalanok ;)

Nem Dáriusz, hanem Elic. A legjobb kutya akit ismerek :)








*Petőfi Sándor: Jövendölés, részlet

2015. július 16., csütörtök

Kapcsolatok - napi EMK 7.

Kapcsolat - a kapocs szóból ered...




Mostanában többször előfordult, hogy olyan ember aki tőlem tanult valamit, számomra vállalhatatlan kijelentéseket tett. (Most van a pride-időszak meg az amerikaiak is szavaztak a meleg házasságról.)

Volt a szivárvány-avatar hullám: ilyenekben én nem veszek részt az első hoaxok óta... Van egy véleményem és hozzáállásom a dolgokhoz, de ha lehet igyekszem kimaradni a "csoportos meghibbanásokból".

Gondolatok futnak az agyamban, hogy megnézzem mi fontos nekem egy másik emberben... mi az ami kapocs kell legyen, különben nem tud lenni őszinte szándékom a kapcsolatra.

Van ez a fránya elfogadó attitűd az EMK-ban is meg a haptonómiában is, ami szerint én élek. (Persze van amikor nem sikerül, de nem vagyok tökéletes szerencsére...)

Van az, hogy olyan értékek mint az őszinteség, egyenrangúság, megbecsülés, szabadság, szeretet a másik számára is legyenek fontosak (közös értékrend).

Hogy legyek hiteles és koherens ha álmomból vernek is fel.

Van az, hogy magamat szerelem, magamat fejlesztem, magamat nézem meg először - nem a másikat ekézem és ítélem el és négyelem fel ha konfliktusunk van.

És amikor látok valakit, aki (agyból) tudja, tudná, de nem hajlandó ezeket az elveket magáévá tenni, akkor nincs őszinte szándékom a kapcsolatra.

De felvetődik az a fájdalmas dolog, hogy "te jó ég, mit gondolnak rólam akik tudják hogy hozzám járt?!"
Ilyenkor félelem van bennem, hogy mindaz amit felépítettem 5-10-15 év alatt, azt romba döntik mások... Mert mi van ha rólam is azt gondolják ...?

És leülök (akár csak virtuálisan, kutyasétáltatás közben) magammal szemben és előveszem az EMK-t.
Mi van veled amikor arra gondolsz aki vagy?
Mi van veled, amikor arra gondolsz hogy elvész ez ami van?
Mi van veled amikor tanítasz?
Mi van veled amikor arra gondolsz, hogy az előtted járókat (Marshall,... Nada, ...,Julianna..., Chris R., JLD) is beszennyezik veled együtt?
Mi van veled ha arra gondolsz, hogy a gyerekeidet ilyen elvek mentén neveled?
Mi van veled amikor az a gondolatod, hogy a másik gyerekei majd ugyanazokat az elveket vallják amiket a szüleik és a te gyerekeid is széllel szembe fognak .... ?
[mi van veled? = hogy érzed magad és mire van szükséged?]

... és tovább, és tovább, és tovább...
hogy használjam a modellt, mert általa világossá válnak a dolgok. Egyszerűvé, átláthatóvá, és kielégülnek a szükségleteim:  az őszinteség (magammal is), magam felé fordulás (empátia), a hitelesség ("mindenáron"), a megértés, a szabadság (itt most a gondolatoké)...

És amikor a végére jutok:
Köszönöm minden ismerősömnek és barátomnak, akivel megvan a közös értékrend, hogy olvashatom őket, mert ilyenkor megnyugszom.

Köszönöm minden ismerősömnek, akivel nincs közös értékrendünk, hogy ez kiderült, mert ebből tisztánlátást kapok, amitől szintén megnyugszom.

Köszönöm magamnak és azoknak akiktől tanulhatok, hogy egyre jobban tudom használni az EMK modelljét saját magam és mások életének szebbé tételére (ilyenkor elégedett és lelkes vagyok).



Neki minden roppant egyszerű...













2015. július 12., vasárnap

Régi bútordarab - napi EMK 6.

avagy mennyire értékesek "régi" kapcsolataink?
 
Vannak azok a kapcsolatok, amiket már megszoktunk... Elvagyunk velük-bennük, de nem teszünk értük. Langyos víz. Úgyis van, úgyis hív, ír, szól. Nem nézünk rá, nem törődünk vele, nem fejezzük ki hogy fontos nekünk.

Amikor arra gondolok hogy része vagy az életemnek... hm, mi is van velem akkor?

Ott az a régi karosszék, fel kéne újítani... jó, jó... majd egyszer... sohanapján... kinek kell már?

 (Vagy más helyzetben: Amikor arra gondolok, hogy a cégem stabil csapatjátékosa vagy x éve...)

(Cégeknél: más kapja az előléptetést, és "ugye nem baj ha nem kapsz most fizetésemelést"... ja és: "nem baj hogy szerződésben van lefektetve, de ezt a kivételezést egy ekkora cégnél már nem lehet megtenni...")

Kérdés, ami magamnak szól: van olyan fontos a másik (ember), hogy foglalkozzak azzal naponta(-kétnaponta-hetente-havonta) egyszer hogy rátekintek a kapcsolatunkra, és ha tevőlegesen nem is, de gondolatban legalább kapcsolódom vele?

(Sűrűn vitatkozom olyanokkal akik céget vezetnek. Hogy kinek van erre ideje?! És mi értelme?!
Nekem van napi x percem arra, hogy gondoljak azokra akiket szeretek, akikkel aznap találkoztam, akikkel rendeznivalóm van... és még sokan másokra, akik valamiről eszembe jutnak. Pedig dolgozom, családom, kutyám van. Mégis jut erre is idő, mert akarom hogy legyen. Ha nem akarnám, nem lenne. Én naponta ápolom a kapcsolataimat, van is belőlük rendesen.  
Szerintem ahol fizetett alkalmazottak vannak gyönyörű és érthetetlen angol kifejezésekkel delegálva arra hogy a dolgozókkal törődjenek, ott ez nem lehet akadály. ................. Erről jut eszembe az az időszak amikor "HR-es" voltam a Linux Akadémiánál: a táborban jelenlévő összes szereplő nyűgjét én vittem a vállamon, ha kellett törölközőt vettem, ha kellett kulcsot másoltam, ha kellett buksit simogattam. Nem volt könnyű, de ez volt a dolgom.)

Ez a kis kígyó Cukorborsó barátnőmtől került hozzám, ezért játék közben róla is jó szívvel beszélgettünk Emmával.
Hogy kire vonatkozhat ez? (Ki lehet régi bútordarab?)
Bárki lehet, aki velünk van... a társunk, a szülőnk, a gyerekünk, a barátunk, barátnőnk, haverunk, ismerős kutyasétáltató, ügyfél, aki csak minket keres a gondjával...

És mit tegyünk? Vikszoljuk ki azt a régi bútort! Én ki szoktam fejezni a hálámat, megbecsülésemet... valahogy EMK-san, hogy a másik érezze: FONTOS nekem.

Szóval: kedves régi bútordarab az életemben... amikor arra gondolok hogy még mindig velem vagy és én mennyit kapok ebből a kapcsolatból, akkor hálás, nyugodt és elégedett vagyok, mert biztonságra, közös értékrendre, bizalomra, hitelességre van szükségem... ezért köszönöm neked hogy itt állsz az előszobámban...




Megbecsülve...


Képek forrása:
spellsforall.com
greenyourdecor.com


Papírbrikett - kísérlet/2015

Már tavaly láttuk a yt-on ezt a videót: Free And Virtually Unlimited Fuel To Heat Your Home

De idén jutottunk csak el a megvalósításig: sokat nyomott a latban az, hogy az iskolai papírgyűjtésen elfelejtettük leadni a papírt és így a kocsi hátuljában volt párszáz kiló újság és könyv...


Ilyen a beáztatott papír egy éjszaka után

Papírtrutyi

Hatalmas pogácsaszaggató... annak a fenekéből, aki ráül...

A kész vizes brikett





A darálást végül kissé feltuningolt festékkeverővel ütvefúrás üzemmódban oldjuk meg.

Ide még jön pár kép a szárításról és a szaporodó féltéglákról...


2015. július 9., csütörtök

"Szörfözni az Élet hullámain" - a kutya aki örökbefogadott engem 9.

"... ez a kutya örökbefogadott téged" - mondta Jean-Luc Deconinck, aki beleérző ember, amúgy integrál-pszichoterapeuta, szupervizor, haptoterapeuta, aquatherapeuta (és más egyéb).




Nehéz különválasztanom a posztokat: melyik kutyás, melyik EMK... Az EMK és a haptonómia is egy életforma, egy életszemlélet: az erőszakmentesség, figyelem, jelenlét, szeretet és egyenrangúság folyamatos megélése.
Ezért nekem kutyázás közben is vannak EMK-val kapcsolatos gondolataim, illetve átfűzöm gondolatban az ember-szituációkra a kutyával tapasztaltakat. Sokat tanulok ebből, szerintem az elmúlt 10 hónap során többet fejlődtem mindenben, mint eddig együttvéve.
Ezt a posztot mégis a kutyázásnak szánom, mert...

Aki olvas, tudja, hogy Elic egy problémás kutya, akit tavaly szeptemberben fogadtuk be. A félelmi agresszió amit tapasztaltunk nála, megrendítette az egész családunkat: mindannyian tudtuk, hogy ebből ki kell hozni a kutyát, hiszen így nem lehet élni. Neki sem, mert félelemben élni szörnyű és nekünk sem, mert nem akarunk mi is félni (és gyomorgörccsel menni sétálni, hogy éppen mitől kap idegrohamot a kutya). Gyakorlatilag mindentől félt és agresszióval reagált az idegenekre, biciklisekre, motorosokra, hajléktalanokra, büdösekre, részegekre saaaatööööööbbiiiiiiii... Kis térbe beszorítva kitámadott, minket védve kitámadott és még sorolhatnám...

Hatalmas utat tettünk meg eddig, de van még feladat... az biztos, hogy a hosszú útra reményt kaptunk, mert látjuk mennyire intelligens és tanulékony a kutyánk, milyen könnyen átnevelhető, rátanítható dolgokra. Kb. év eleje óta tudatosan viszem bele nehéz szituációkba (akkor éreztem hogy már terhelhető), és legtöbbször megerősödve jövünk ki belőle. Volt egy-egy kudarc, de sokkal ritkábban mint vártam.

Az egyik nehéz feladat Elic számára, hogy én társasági ember vagyok, sok ember jár hozzám külön-külön és csoportosan is. Ezt a budapesti otthonunkban már tökélyre fejlesztettük.
Nehezítettem a feladaton, és meghirdettem egy pikniket (PYKNYK) a kertünkben kisgyerekes ismerőseink számára. Ilyen találkozók minden évben vannak nálunk, de a kutya számára ez új helyzet volt.



Lélekben felkészülten, jutalomfalatos tasimat megpakolva vártuk a vendégeket.
Jelentem, a kutya négyes fölére vizsgázott nálam (szigorú tanár hírében állok amúgy).
Ahogy kell, a kapunál megugatott mindenkit, aztán amikor beengedtük akkor már nem volt "érdekes".
Legtöbbször feküdt a népek között az árnyékban és lihegett, mert kb. 50 fok volt...
Nem kunyerált, nem lopott a földön lévő dobozokból.
A kerítésen belül maradt, pedig a kapu végig nyitva volt.

Volt két necces helyzet, egyszer az egyik kislányról azt gondolta a kutya hogy lehet vele játszani és gátolt harapdálásba kezdett volna ahogy a mi kezünkkel szokta, de én másképp gondoltam, úgyhogy leállítottam (a kislány csak meglepődött, a szülőjét kellett utána megnyugtatni), később pedig az egyik kisfiú gondolta hogy rátenyerel-rámászik a kutyára, amit ő nem akart... Az igazi "odakapás" lett  volna, de már rutinos vagyok "résen levésben" és még időben közbeléptem (a kutyánál) és a kisfiú édesanyja is észlelte a problémát és megbeszélte a gyerekével, ezért ez kölcsönös tanulságokkal zárult.


Amikor a télen kutyasuliba jártunk, látható volt mennyire elfáradt a kutya másfél órás terheléstől (= más kutyákkal és emberekkel egy pályán lenni), állandóan ment a hasa, túl volt stresszelve...



Ehhez képest tegnap hozta amit szerintem kell: a kisgyerekekkel együtt fáradt el. Amikor ők nyűgösködni kezdtek délután 2-3 felé, akkor látszott a kutyán is hogy egyre nyomottabb: többször vonult félre, jobban "menekült" a gyerekek elől. De addigra már szedelőzködni kezdtek, lassan a vihar szele is érkezett, úgyhogy fél 5 körül lassan elmentek a vendégek.



Egy család maradt velünk tovább, de ez a kutyát már láthatóan nem zavarta, a házban az asztal alatt nem érdekelte őt semmi és senki (se a vihar se a gyerekek).

És hogy mennyire merült ki? Mint mi mindannyian: az utolsó vendég távozása után és egy betolakodó kutya elűzése után (halljátok ezt?!?!) kb. este 7-től reggelig mozdulatlanul fekve hortyogott. Na jó nem, 8-kor azért befalta a kaját amit elétettem...

"Ez az én házam!"

Amikor arra gondolok, hogy milyen jól sikerült a program a kutya fejlődése szempontjából IS, akkor elégedett és hálás vagyok, mert együttmáködést, figyelmet, megértést tapasztaltam. Köszönöm Emma lányomnak, aki végig 7 éveshez méltóan viselkedett, mindenkit figyelve, segítve volt jelen. Köszönöm a vendégeknek, akik a jelenlétüket, türelmüket, bátorságukat és hitüket adták a feladatba. És köszönöm magamnak a bátorságot, hitet, elszántságot és szeretetet, amivel mások felé tudok fordulni. (És magam felé is, de az most nem a téma.)

És hogy a címhez is kapcsolódjak: már látom hogy fog ez a kutya szörfözni a boldog élete hullámain, ha egyszer sikerül kikapaszkodnia a felszínre...


(Az idézet fr. Christian Rajendram jezsuita szerzetes EMK trénertől származik, aki így határozta meg, hogy mit jelent számára az Erőszakmentes Komunikáció.)



2015. július 8., szerda

Megszerelni a másikat vagy megvárni amíg ő maga dönt? - napi EMK 5.

Amikor ismerkedtem az EMK-val, sokszor hallottam hogy "ne akard megszerelni"... De meg akarom, mert gyorsabb, szebb, jobb, hatékonyabb megoldás születik!!!
Na, persze: ahogy azt Móricka elképzeli - mert az nem az Ő megoldása lenne, hanem az enyém.

Sokszor kérdezik: mi van akkor, ha látod hogy valaki akit szeretsz "nem jól", "hiábavalóan" stb. csinál valamit... Mi van? Semmi, mondom én. Nézz magadra: miért született az a gondolatod, ahogy amit a másik csinál nem jó vagy hiábavaló vagy bármilyen? Melyik szükségleted az amelyik jelez neked? Ki tudnád-e úgy is elégíteni ezt a szükségletedet, hogy nem "szerelsz", "mentesz" meg mást, akinek talán (általában) nincs is rá szüksége?
És kérdezem, hogy ha megszerelem és megmentem, akkor hol marad az egyenrangúság, a személyes felelősségvállalás, a szabadság, a tudatosság, a kompetencia? (Az enyém és az övé...)

Úgyhogy én nem szerelek meg senkit, legalábbis nagyon igyekszem hogy megálljam.
Törekszem erre a saját családomban is, bár ez sokkal nehezebb, mert mindannyiuk jóléte és jólléte fontos nekem...



Van olyan, akinek egy döntéshez 8 év kell (döbbenetes!), mert a "legvilágítóbb" szükségletei (amiket értékeknek is nevezhetünk) a hűség, az elkötelezettség, a megbízhatóság, a koherencia... Ettől ő nem, de te komm. trénerként hallod ahogy a hiányzó szükségletei egyre hangosabban kiabálnak: a megbecsülés, az egyenrangúság, a szabadság, az egyértelműség, a közös értékrend...

De tartod a szád, legalábbis mérsékelten szólsz be, mert nem akarod megszerelni...

Aztán egyre ritkábban esik szó az első feléről és egyre többet a másikról... A hiányokról... Később már csak a hiányokat hallod és látod a másikat kínlódni. De nem szólsz, mert ha egyenrangúság van, ha van hited és meggyőződésed azzal kapcsolatban, hogy a neki legjobbat képes dönteni, akkor csak ezt teheted. Állhatsz mögötte, hogy tudja: bármikor ott vagy ha kellesz, de nem akarsz helyette dönteni.

Ha nem szerelsz, az ő döntése lesz. (Önállóság, személyes felelősségvállalás, önbecsülés, magabiztosság............................................)
Ha megszereled, a tiéd. (Önállóság, személyes felelősségvállalás, önbecsülés, magabiztosság............................................)

Amikor arra gondolok, hogy a napokban megszületett egy megfontolt, felelősségteljes döntés, akkor elégedett és büszke vagyok, mert közös értékrendet, bátorságot, erőt és meggyőződést látok. Ezt köszönöm :)

Azt hiszem, csak elkötelezett, megbecsülésben gazdag, közös értékrend vezérelte éveket kívánhatok...

Emma kedvenc virága a mezei katáng










2015. július 4., szombat

Próbára tenni... - napi EMK 4.

A napokban sikerült két elég nehéz helyzetet is megoldanom azzal, hogy az EMK eszközeivel fejeztem ki magam. Mindkétszer egy-egy előzetesen megbeszélt dolog "másképp alakulásával" kapcsolatban szóltam a másik félnek - kizárólag magamról beszélve! - az EMK négy lépését használva. A megfigyelés, érzés, szükséglet kifejezése után sikerült olyan kérést találnom, amiből a másik fél is láthatta: az célom nem a földbe döngölés, megleckéztetés, hibáztatás, hanem a kölcsönösen előnyös "üzlet" létrejötte. Mert megtörtént a (szerintem) legfontosabb: volt szándékom a kapcsolat fenntartására és így megmaradt a kapcsolat, ahelyett hogy elfüstölt volna...




Ennek kapcsán felvetődtek bennem, de főleg a környezetemben kérdések:

1. Érdemes-e "szólni" ha bajom van?

Mi van, ha megsértődik a másik? "Úgyis az a szokás hogy..." "Ha szolgáltatást veszel, úgyis átvernek..."
Hááááát...
Én nem tudok nem szólni, ha "bajom van"... Igen, be tudnám nyelni a dolgokat
( =vesztes-vesztes helyzet), de nincs értelme, ha tudom és elhiszem hogy van egy eszköz a kezemben, amivel szinte biztos hogy kölcsönös elégedettséggel zárulhat a konfliktus. Sokan mondják hogy az EMK-s mondat mesterkélten hangzik... Nekem már nem, mert gyakoroltam, tapasztaltam hogy működik, sokszor láttam a hatására helyzeteket szinte maguktól megoldódni.
Amikor azt tapasztalom hogy ...., akkor ..... érzem magam és ..... lenne szükségem, ezért azt kérem, mondjam meg hajlandó vagyok-e ...
Igen, furán hangzik talán, az elmúlt években néztek már rám sokan kíváncsian, sokan bambán amikor elmondtam... de a legritkábban néztek ellenségesen. Mert ebből a mondatból azt hallják, hogy mi van VELEM. Nem velük, nem, nem. Nem róluk beszélek, nem őket "ekézem", hanem önmagamat mutatom meg.

 

2. Miért?
Azért, mert amikor "nem mondom el magamat", azt üzenem a tudatalattimnak, hogy nem fogadom el jogosnak a saját érzéseimet és szükségleteimet. Elvágom magam tőlük, és egyre távolabb kerülök magamtól. Misztikusan hangzik, de minden lépcsőházi gondolat, minden olyan helyzet amikor befogjuk a szánkat (akár sokszor fizikailag is), amikor magunkba fojtjuk amit mondani szeretnénk, akkor önként lepattintunk önmagunkból egy szilánkot... és aztán szépen lassan elfogyunk, eltűnünk (őket nevezte Marshall "kedves halottnak".)

 "Talán eltünök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom."
József Attila
 
Én nem akarok "kedves halott" lenni, én boldog élő akarok lenni!
Ezt elég régen megfogalmaztam már magamnak, de nem tudtam hogyan kell ezt tenni... Az EMK használata közben észrevétlenül kaptam választ: mondtam, mondtam és mondtam a mondatokat... és kaptam bátorságot, kaptam önbizalmat, kaptam magabiztosságot, kaptam szabadságot, kaptam szeretetet, kaptam bizalmat és még mennyi mindent... De ugyanezeket adtam is, és ebből a körforgásból, áramlásból lett az a számomra teljes és "elég jó" élet, amit most élek.
Ebben a helyzetben pedig nem opció hogy ne fejezzem ki ha valami nem tetszik. Mert van bizalmam, bátorságom, szándékom satöbbim azzal kapcsolatban, hogy ha elmondom, akkor a másik meghallgat és egyezségre fogunk jutni.
Nem tudom elhiszitek-e, de szinte mindig működik. (Akkor nem, ha valami BENNEM hibádzik. Az őszinte szándék, a bátorság, a bizalom vagy bármi...)


3. Hogyan szóljak? Mit mondjak a másiknak?
Mondd el mi van VELED. Mondd el mit szeretnél. Mondd el hogyan képzeled az EGYÜTTműködést. Kérj konkrét dolgokat. Hallgasd meg őt is: hogy van, milyen elképzelései vannak és mit kérne tőled. Addig-addig, amíg egyszercsak meghalljátok egymást, megértitek mire van szüksége a másiknak. Közelebb juttok egymáshoz és a kölcsönös elégedettséghez.

4. Biztosan lesz eredménye?
Igen. Ha más nem akkor az, hogy te magadra néztél és tisztába kerültél magaddal. Nem elvágtad magad az érzéseidtől, hanem elismerted, elfogadtad hogy érző lény vagy. Már élsz ;)
Ha sikerül ennél tovább menni, meghallgatni a másikat és egymáshoz közeledni (legjobb esetben kapcsolódni és win-win helyzetet kialakítani), akkor az igazi dialal, elragadtatás és fanfárt érdemel!
Mi a legrosszabb eset? Ha nem történik semmi. De ha alapesetben sem történik semmi, akkor ez mégsem olyan rossz. Vagyis az én egyszerű logikám szerint érdemes megpróbálni.


Szülőként ezt a szemléletet szeretném továbbadni, hogy a gyerekeim is"boldog élők" lehessenek.