2015. július 19., vasárnap

"Anyám, az álmok nem hazudnak..."* - napi EMK 8.

Ma feljöttem Budapestre szeretett kertemből. Egyedül, a családom nélkül... Nehezen lehet erre rávenni, akkor meg miért?

Ide megyek holnaptól egész héten

http://kutyasuli.hu/kikvez/
(Általános Kinológiai és Kiképzésvezetői Tanfolyam)

Tavasz óta várom... és ma hazafelé úton elgondolkodtam vajon mi a legerősebb indokom.

És ezért EMK-s és nem kutyás ez a poszt: minden kérdésre részben IGEN a válasz, de én azt kerestem, amelyik igazán indokolja azt a szívbéli örömöt, amit érzek. A modell használata segít abban, hogy valóban éljem az életem, ne csak sodródjak, és valóban értsem magam, ne csak a saját álarcaimat lássam.

A kérdések amiket feltettem magamnak:
Talán hogy értsek hozzá? Neeeem.
Talán hogy dolgozzak a kutyasuliban? Neeeem.
Talán hogy jobban megértsem a kutyámat? Neeeem.
Talán hogy jobban tudjam segíteni Elicet? Neeeem.
Talán hogy egyedül lehessek egy hétig? Nemnem.

De akkor mi van?

Hosszan buszoztam, volt időm elhallgattatni a gondolatokat és befelé figyelni... És rájöttem:
Amikor kamasz voltam, nagyon szerettem volna kutyát. De nem akarmilyet, volt egy fő-szerelem, a tervueren. Gácsi Márta Dáriusz nevű kutyája volt az első tervueren, akit egy kiállítási bemutatón láttam, és örök, nagy szerelem lett belőle. (Fotó van a linkelt honlapon.)

Annyira akartam én ezt, hogy majdnem két (kettő) évig gyűjtöttem a kutya árát... dolgoztam nyáron jobb-rosszabb nyári munkákat, eltettem a zsebpénzeimet... És elolvastam minden szakirodalmat a témában. A könyvtárban már félretették nekem a kutyás könyveket és lengették ha menetrendszerűen érkeztem értük... Kiváló elméleti ismereteket szedtem össze.

Amikor eljött az idő (kölykös időszak), és a pénzem is megvolt, akkor a szüleim hirtelen elviselhetetlennek találták a "lakásban kutya" gondolatot, és megvétózták az adás-vételt...
Azt hiszem ez kamaszkorom egyik legnagyobb csalódása és keserűsége volt. Onnantól az őszinteség, együttműködés, hit és bizalom a felnőttekben... köddé vált. 

Mindenkit szeret a családból, de én vagyok A Gazda.
 
De hogy jó ütős legyen a sztori, megfejelték: egy-két hónappal később hazaállítottak egy valahol összeszedett tacskószerű kiskutyával. Hogy hozták nekem, mert én akartam... Akkor nem tudtam mi okozza bennem az indulatot és a még mélyebb csalódást, ma már megy: nem elég hogy semmibe vették azt hogy mi fontos nekem, de aztán még személyes felelősséget sem vállaltak a döntésükért. (Persze, nyilván roppant nyomasztó egy letargikus gyerek látványa...)
Sajnálom, de soha nem tudtam igazán szeretni azt a kutyát, mindig a hiányt éreztem csak, a "másik" hiányát. (Nem is lett az én kutyám, inkább a szüleimé volt.)

Ez jutott eszembe a buszon. És ahogy átgondoltam, rájöttem: azért megyek most, hogy a bennem síró-sikoltozó kutyátlan gyerek végre elégtételt kapjon. Szeretve, támogatva, bíztatva járjon utána az álmainak.

Amikor itt tartottam a gondolkodásban (és most is ahogy írom), éreztem hogy vonallá "csíkul" a szám, hogy összeszorul a szívem és könnyes lesz a szemem.
(Megmondom őszintén, néha nehéz EMK-snak lenni, mert egy idő után "szokássá" válik hogy belső motivációból utánajársz mi miért történik benned...)

Magamra is néztem, és a következőt láttam:
Egyrészt, amikor arra gondolok, hogy "szeretve, támogatva, bíztatva" el tudom érni az álmaimat, vagy legalábbis lehetőséget kapok arra hogy megpróbáljam, akkor hálás vagyok a férjemnek (a szeretetért, támogatásért és bizalomért és a befektetett munkáért, mert ilyenkor a gyerekekkel van) és ettől meghatódom.

Másrészt: amikor a saját szétzúzott álmaim sorára gondolok, akkor van bennem remény és elhatározás, hogy én a gyerekeim egy álmát sem fogom szétzúzni.

Vannak nálunk keretek és sok szabály. De hiszek abban, hogy ha megvan a valódi jelenlét (JELEN lét), az őszinte szándék a másik megértésére, akkor tudni lehet, hogy mi az ami álom és mi az ami múló szeszély náluk.

Ez a dőlt betűs mondat válasz két mai kérdésre is, amit privát üzenetben kaptam: a jelenlét, a figyelem, az őszinteség szerintem a kapcsolatok alapja. Ha ezek megvannak, akkor a lehetőségek határtalanok ;)

Nem Dáriusz, hanem Elic. A legjobb kutya akit ismerek :)








*Petőfi Sándor: Jövendölés, részlet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése