2015. július 4., szombat

Próbára tenni... - napi EMK 4.

A napokban sikerült két elég nehéz helyzetet is megoldanom azzal, hogy az EMK eszközeivel fejeztem ki magam. Mindkétszer egy-egy előzetesen megbeszélt dolog "másképp alakulásával" kapcsolatban szóltam a másik félnek - kizárólag magamról beszélve! - az EMK négy lépését használva. A megfigyelés, érzés, szükséglet kifejezése után sikerült olyan kérést találnom, amiből a másik fél is láthatta: az célom nem a földbe döngölés, megleckéztetés, hibáztatás, hanem a kölcsönösen előnyös "üzlet" létrejötte. Mert megtörtént a (szerintem) legfontosabb: volt szándékom a kapcsolat fenntartására és így megmaradt a kapcsolat, ahelyett hogy elfüstölt volna...




Ennek kapcsán felvetődtek bennem, de főleg a környezetemben kérdések:

1. Érdemes-e "szólni" ha bajom van?

Mi van, ha megsértődik a másik? "Úgyis az a szokás hogy..." "Ha szolgáltatást veszel, úgyis átvernek..."
Hááááát...
Én nem tudok nem szólni, ha "bajom van"... Igen, be tudnám nyelni a dolgokat
( =vesztes-vesztes helyzet), de nincs értelme, ha tudom és elhiszem hogy van egy eszköz a kezemben, amivel szinte biztos hogy kölcsönös elégedettséggel zárulhat a konfliktus. Sokan mondják hogy az EMK-s mondat mesterkélten hangzik... Nekem már nem, mert gyakoroltam, tapasztaltam hogy működik, sokszor láttam a hatására helyzeteket szinte maguktól megoldódni.
Amikor azt tapasztalom hogy ...., akkor ..... érzem magam és ..... lenne szükségem, ezért azt kérem, mondjam meg hajlandó vagyok-e ...
Igen, furán hangzik talán, az elmúlt években néztek már rám sokan kíváncsian, sokan bambán amikor elmondtam... de a legritkábban néztek ellenségesen. Mert ebből a mondatból azt hallják, hogy mi van VELEM. Nem velük, nem, nem. Nem róluk beszélek, nem őket "ekézem", hanem önmagamat mutatom meg.

 

2. Miért?
Azért, mert amikor "nem mondom el magamat", azt üzenem a tudatalattimnak, hogy nem fogadom el jogosnak a saját érzéseimet és szükségleteimet. Elvágom magam tőlük, és egyre távolabb kerülök magamtól. Misztikusan hangzik, de minden lépcsőházi gondolat, minden olyan helyzet amikor befogjuk a szánkat (akár sokszor fizikailag is), amikor magunkba fojtjuk amit mondani szeretnénk, akkor önként lepattintunk önmagunkból egy szilánkot... és aztán szépen lassan elfogyunk, eltűnünk (őket nevezte Marshall "kedves halottnak".)

 "Talán eltünök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom."
József Attila
 
Én nem akarok "kedves halott" lenni, én boldog élő akarok lenni!
Ezt elég régen megfogalmaztam már magamnak, de nem tudtam hogyan kell ezt tenni... Az EMK használata közben észrevétlenül kaptam választ: mondtam, mondtam és mondtam a mondatokat... és kaptam bátorságot, kaptam önbizalmat, kaptam magabiztosságot, kaptam szabadságot, kaptam szeretetet, kaptam bizalmat és még mennyi mindent... De ugyanezeket adtam is, és ebből a körforgásból, áramlásból lett az a számomra teljes és "elég jó" élet, amit most élek.
Ebben a helyzetben pedig nem opció hogy ne fejezzem ki ha valami nem tetszik. Mert van bizalmam, bátorságom, szándékom satöbbim azzal kapcsolatban, hogy ha elmondom, akkor a másik meghallgat és egyezségre fogunk jutni.
Nem tudom elhiszitek-e, de szinte mindig működik. (Akkor nem, ha valami BENNEM hibádzik. Az őszinte szándék, a bátorság, a bizalom vagy bármi...)


3. Hogyan szóljak? Mit mondjak a másiknak?
Mondd el mi van VELED. Mondd el mit szeretnél. Mondd el hogyan képzeled az EGYÜTTműködést. Kérj konkrét dolgokat. Hallgasd meg őt is: hogy van, milyen elképzelései vannak és mit kérne tőled. Addig-addig, amíg egyszercsak meghalljátok egymást, megértitek mire van szüksége a másiknak. Közelebb juttok egymáshoz és a kölcsönös elégedettséghez.

4. Biztosan lesz eredménye?
Igen. Ha más nem akkor az, hogy te magadra néztél és tisztába kerültél magaddal. Nem elvágtad magad az érzéseidtől, hanem elismerted, elfogadtad hogy érző lény vagy. Már élsz ;)
Ha sikerül ennél tovább menni, meghallgatni a másikat és egymáshoz közeledni (legjobb esetben kapcsolódni és win-win helyzetet kialakítani), akkor az igazi dialal, elragadtatás és fanfárt érdemel!
Mi a legrosszabb eset? Ha nem történik semmi. De ha alapesetben sem történik semmi, akkor ez mégsem olyan rossz. Vagyis az én egyszerű logikám szerint érdemes megpróbálni.


Szülőként ezt a szemléletet szeretném továbbadni, hogy a gyerekeim is"boldog élők" lehessenek.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése