2015. augusztus 6., csütörtök

Még egy lépcső - a kutya aki örökbefogadott engem 10.

"... ez a kutya örökbefogadott téged" - mondta Jean-Luc Deconinck, aki beleérző ember, amúgy integrál-pszichoterapeuta, szupervizor, haptoterapeuta, aquatherapeuta (és más egyéb).

A KIKVEZ-en a személyiségtípusoknál szöget ütött a fejembe a gondolat: vajon milyen lett volna a mi kutyánk ha nem verik szét a gyerekkorát (szó szerint)?
Ahogy a fejlődését és a viselkedését nézem biztos nem kolerikus :D nem is melankolikus, de főleg nem flegma. Akkor szangvinikus lenne?
(Persze: tök mindegy, de hadd filozofáljak, oké?)

Azóta folyamatosan nézem mire hogy reagál.
Vasárnap vendégség volt nálunk. Na, nem nagy, de érkezett egy - a kutya számára - stresszorként felfogható "egyed" is, a szülinapos lányom barátnőjének édesapja. Képviseli Elic számára a félelmetesség minden aspektusát: férfi, magas, kopasz, hangos, sokat gesztikulál.
Na, szegény kutya, jól kifogtad a gazdáid barátait...

Első találkozásuk (nem most) eléggé viharos volt, a kutya rettegve ugatott szinte végig, majd elbujdokolt a helyére a benti asztal alá.

Most is elkezdte a mutatványt, de mivel készültem, ezért viszonylag könnyen sikerült lecsillapítani.
Éééééééééééés... mivel nálunk a vendég pucolja a krumplit, rögtön barátkozási lehetőség is akadt... Nem tudom, akinél krumpli van az Elicnek rögtön haver lesz :D Kedves betörők, ezt ne olvassátok!

Megsimogatni nem hagyta magát, de:

Először a szék alól,

aztán elölről, még félve közeledett,


de végül "oké lett a csávó".


És estére:







Köszönöm a gyakorlási lehetőséget a Kocsis családnak :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése