2016. december 30., péntek

Ítéletidő és sétáltatás

Sajnos a nagy építkezésben nem sikerült részt vennünk, de pár napja végre kijutottunk Julival a Mányi Menedékbe. Szó szerint menedékre  volt szükségünk, mert iszonyú szél fújt, és (főleg délutánra) olyan hideg lett, hogy azt hittem belefagy a lapát a kezembe. (A lapátról később még írok...)

Megmérettünk és "oktatódtunk", megfelelőnek találtattunk, úgyhogy sétáltattunk kutyákat, többször is, és szakmunkát is végeztünk(tem).

Reggel:
Az idő... tragédia. Kb. 100 fok hideg, metsző szél... Valahol a képen ott van Elic (aki ugye fekete kutya), korán mentünk le, hogy odaérjünk negyed 9-re Mányba.




A nap viszont gyönyörűen sütött.


Odakint is... egy darabig. Volt jókedvünk, teánk, és sokan is voltunk. Magdi az alap, ugye ;) Aztán jött Eszter, Zsuék és Ildikóék.

Ő már nem "vihető": Séta Magdié

Az én első reggeli pisikaki köröm Kasza Bubu, akiről nem készítettem fényképet, mert mindkét kezemre szükségem volt. De itt vannak róla jó képek. Már sokkal csinosabb. Okos, mozgékony, nagy odaadással szimatolt a kertben és aktívan jelölt mindent :)

Juli Poltit vitte (a becsületes neve Poltergeist, de ez annyira gáz...), akivel nem volt sok gondja, remekül álldogált egy helyben... Azért néha odébbmentek, mielőtt odafagytak volna... (Itt az irigység beszél belőlem amúgy :D )

Poltiról egy régebbi kép, már itt is szép

Második körünk Julival a Bio-tesók voltak... Ők a félősek... Csak együtt sétálnak. Sokat tanultam a félelemről, amikor Elicet örökbe fogadtuk. Most is tanulságos volt a tesókkal körbejárni: hol Josta, hol Batyu bátorodott kicsit neki (és feszült be ettől mindkettő),  majd újra és újra össze kellett találkozniuk, érintéssel kapcsolódni, amitől leeresztettek. Ez nekem, aki érintéssel is foglalkozik (mint haptonómia és hordozás) nagyon hasznos tapasztalat volt.
Ezt azért írom le, mert szerintem amikor elmegyünk egy menhelyre kutyát sétáltatni, akkor nemcsak mi adunk (a munkánkat, időnket, energiánkat), hanem mi is kaphatunk ha odafigyelünk.

Itt látszik, hogy nem teljesen egyformák...

Itt nem...

(Igazság szerint ők hárman vannak, harmadik tesójuk annyira fél hogy még erősen rehabilitációra szorul vagy hogy hívják ezt. Róla is lesz majd kép később, mert délután Magdi kihozta és megmozgatta őt is.)

Ezek után következett egy kis melegedős pihi, így pihenünk mi:

Az önkéntesek ünnepi ellátmánya

A sétaköröket én Jaffyval kezdtem, a süket öreggel. Azt az instrukciót kaptam, hogy keveset fog sétálni, lassan, és lehet hogy a sarokról visszafordul. És hogy vigyázzak ha leül és ne húzzam, mert kihúzhatja a fejét a nyakörvből. (Magdi igen alapos, ezt én külön köszönöm, tényleg.)
Nakérem.
Jaffy ment mint az atomrakéta, szimatolt, peckesen dobálta a fenekét. Dehogy akart megállni... Na oké, néha bevárta WW-t. Érzékelte a jelzéseimet (próbálkoztam erősen, másképp mint hanggal... bár az vicces volt amikor elfelejtettem hogy süket...), elég rövid idő után rájött, hogy ha jelzek az jutit jelent és visszakocogott... Nagyon-nagyon és még egyszer: nagyon édes. Cukipofa. De tényleg. (Aki ismer, tudja hogy igen ritkán használom ezt a szót... :D :D )

Ez benti, mert ő bent lakik (kicsit homály)

Csak ennyire volt mozgékony... egy értelmes képet sem tudtam lőni róla

Julival együtt indultunk, ő WW-vel (William Wallace), akinek egyik hátsó lába sérült, de remekül közlekedik. Szépen jött pórázon, nem rángatott, szimatolt, jelen volt. Nem arcoskodott akkor se mikor kutyákkal találkoztunk.
A két kutya egymással is kellemesen elvolt.

Így beállt, hogy megmutassa: ő William Wallace

"Ne fotózz, haladjunk!" - éppen Jaffy-t próbáltam lekapni

Sétaköröm volt még Gombos, a mudi... arcán az összes csibészség... és az "oktatás" alatt már hallottuk hogy nagyon kell rá vigyázni. Itt is megkaptam az ukázt ("hívj, ha elszökött"), meg hogy húzni fog. Na, gondoltam, Magdi... Megmutatom én hogy laza pórázon hozom vissza! Tudjátok milyen fafejű vagyok...
De mondhatom Gombi jó okos, kitalálta hogy emberére akadt. Igaz, hogy jutalmaztam is becsületesen. Azt hiszem ő is a kedvencem lett. Olyan szilaj, de értelmes és irányítható. (Persze ez csak az én rövid idejű tapasztalatlan tapasztalatom... szóval ne vegyetek szakértőnek, csak halvány kókler vagyok a megjelent többi önkénteshez képest, és ezt komolyan gondolom.) Mentünk egy közepes kört, mert közben lefagyott mindenem, pedig be voltam öltözve. És laza pórázon, a kutyával együtt ;) értünk vissza a Menedékhez.

Gombos okosan figyel

"Hideg van... És fú a szél... Dimitrij Lénáról mesél..."

Közben Juli is dolgozott, mire visszaértem Pejvával boldogult. Öröm volt látni. (Pejváról sem tudok még sokat, csak annyit hogy ő sem egyszerű eset. Köszönöm a bizalmat Juli felé, hogy vihette ő egy körre.)

Van amiért érdemes leülni...
Itt következtek még izgalmas dolgok, mert Magdi kihozta a harmadik Bio tesót, Bonbont a kennelből. Én voltam a demóember, akihez nem mert odajönni, mert nagyon elfoglalt volt (éppen lefeküdni, mosakodni, ásítozni kellett...)
Szomorú ezt látni... de remélem kikupálódik ő is.

A három tesó
Volt még egy nagyon szép mozzanat, amiről csak videót készítettem, fotót nem: amikor Pelyva játékra invitálta a többieket (a 3 Biot). És megint olyan szomorú volt hallani, amikor Magdi azt mondta: "Pelyva most tanul játszani." (Basszusbasszusbasszus, rohadék emberek!)

Aztán, mivel nekem már nem jutott kutya, vállaltam egy kis szakmunkát (bár Magdi le akart beszélni, tényleg)...

Semmi gond a kutyagumiszedéssel, csak kéne a lapátba építeni kesztyűt

Hát így voltunk mi ezen a fényes szép napon.
Még egy kép Magdiról, mert sokat emlegettem. Bourbon nevű kutyájával...


Köszönöm a lehetőséget, jól éreztük magunkat.

 - - - - - - - - - - - -
Fontos adatok, mert tényleg minden segítségre szükségünk volna:
Az örökbefogadásról az eszkulap2016@gmail.com e-mail címen tudtok érdeklődni.

A bankszámlaszám, ahová bármilyen kis vagy nagyobb összegű adományt elfogadunk: Eszkuláp Egyesület, Magnet Bank 16200223-10054165



Ha séltáltatni jönnél, szólj, Magdi komolyan kitanított a feltételekről, de tényleg szívesen lát mindenkit a Mányi Menedékben.

Mindent köszönünk, amit kapunk:

Magdi elmondása szerint most leginkább takarókra és tisztítószerekre, valamint felmosó-eszközökre (mopfejek, nyél) lenne szükség.
De elfogadunk "bármi" kutyának valót: tápot, étrendkiegészítőket, gyógyszereket.

Ha nálam akarod leadni, szívesen szállítom a helyszínre :)





2016. december 29., csütörtök

Az Eszkuláp Állatvédő Egyesület és én

Többen kérdeztétek már, mi az az új amibe én is kezdtem, mire "cseréltem le" a "futrinkás mániámat"...

Ilyen kilátásban gyönyörködhet, aki sétáltatni jön


Most, hogy éppen nincs különösebben fontos elfoglaltságom, gondoltam leírom végre, hogy csökkentsem elmaradásaim számát.

Ahogy én belecsöppentem:
Volt Eszkuláp, a tacskó. Meg volt a gazdája (a Nő). Meg volt egy nő a Futrinkánál. Én nem tudtam, hogy a két nő egy és ugyanaz.
Az 1. nő (a Nő) stílusa nagyon vicces volt, cuki, szívbemarkolókat írt a Fb-on. A 2. nő stílusa nem volt szimpi.
Az 1. nőé ( a Nőé) volt minden tiszteletem, ahogy Eszkuláppal éltek. A 2. nőé volt minden tiszteletem, ahogy mindent megtett a Futrinka Egyesületért, viszont nem volt szimpi továbbra sem. De azt mindig éreztem, hogy az értékrendünkben sok közös pont lehet.

Aztán egyszer csak (amikor a férjem hozta a hírt, hogy Eszkuláp már másik vadászmezőn rohangál - nem tudom, nálatok is ilyen tájékozottak a pasik?!) leesett-összeállt, hogy a két nő egy és ugyanaz. De ez úgy leesett, hogy két napig megszólalni sem tudtam a döbbenettől...
[Mert mindig és mindenkor igyekszem gyakorolni azt hogy kritika nélkül forduljak másokhoz, és mindig nagy pofon mikor rájövök hogy nem sikerült. Ilyenkor döbbent vagyok, mert fejlődésre, figyelemre és időre van szükségem, ezért volt a "néma figyelés" két napig... hogy mi is történik bennem ettől. És az történt, hogy összeépítettem a kirakót.]

Továbbra is rendületlenül, sőt még inkább támogattam a Furtinkát, az Esélytelen keverékek csoportot.

Aztán kicsit később jött a hír, hogy a Nő új egyesületet indít, Eszkuláp lesz a névadó, és hozzá hasonlóan (és az én kutyámhoz hasonlóan) esélyteleneket fog menteni.

"- fekete-cserek,
- tacskók vagy tacskó keverékek,
- gyepmesteri telepről érkeznek,
- viselkedési problémájuk van,
- nem egészségesek, orvosi beavatkozásra vagy kezelésre szorulnak,
- nem rendelkeznek nagy örökbefogadási potenciállal 
vagy bármi egyéb."
http://eszkulap.blog.hu/2016/10/04/elindultunk_990#more11767801


Volt már olyan, mikor nagyot dobbant a szívem és azt mondta: "erre kell menned"... most is ez történt. Végiggondoltam: egy új egyesület (én éppen abbahagytam a munkát egy másik egyesületben), jó vezetővel, nagy tapasztalati tőkével, számomra fontos értékeket képviselve. Egye kutya: gyerünk... Ha nem tetszik, vagy nem válok be, legfeljebb abbahagyom, volt már ilyen mással is.

Aztán lett Fb csoport, lett hely. Mányi Menedék. Szerintem szuper név, olyan, amit én is választanék, ha anyaotthonom lenne. Megmelegszik a szívem, ha erre gondolok, és ez fontos.

És újabb zsír dolog: Óbaroktól 15 perc autóval. Király.

Hát így.

 - - - - - - - - - - - -
Fontos adatok:
Az örökbefogadásról az eszkulap2016@gmail.com e-mail címen tudtok érdeklődni.

A bankszámlaszám, ahová bármilyen kis vagy nagyobb összegű adományt elfogadunk: Eszkuláp Egyesület, Magnet Bank 16200223-10054165



Ha séltáltatni jönnél, szólj, Magdi komolyan kitanított a feltételekről, de tényleg szívesen lát mindenkit a Mányi Menedékben.

Mindent köszönünk, amit kapunk:

Magdi elmondása szerint most leginkább takarókra és tisztítószerekre, valamint felmosó-eszközökre (mopfejek, nyél) lenne szükség.
De elfogadunk "bármi" kutyának valót: tápot, étrendkiegészítőket, gyógyszereket.

Ha nálam akarod leadni, szívesen szállítom a helyszínre :)




2016. október 15., szombat

Csak szívből...

Az egyik legnehezebb házi feladat, amit szoktam adni: csak olyat csinálj [egy bizonyos ideig], amit valóban szívből teszel.

Volt egy hangos és ronda eszmecserénk tavasszal egy konferenciáról... hogy mi a fontos: az Ügy (a hordozás ügye), vagy az önérzet. Nekem az ügy. Az önérzetemet nem másokon verem le, ha van/ha nincs.

Bekapcsolódtam egy szervezésbe, mert szükség volt rám. Arra hogy proaktív legyek, arra hogy fékezhetetlen agyvelejemmel lökjem a képtelen ötleteket, amiket aztán megvalósítunk, arra hogy reményt és erőt adjak, hogy meg lehet csinálni... arra, hogy építsünk.

A hírre kikapcsolódtak a szervezésből mások, akiknek én zavaró tényező vagyok, mondjuk pont olyanok akiket nem is ismerek és ők sem engem.
Ez nem baj, nyilván mindenki maga dönt. ["Van választásod". - Marshall Rosenberg. És minden választás.]

Az is egy választás, és remek tükör, hogy miket mondok egy másik emberre a háta mögött. Hazudok-e azért, hogy kielégítsem egy szükségletemet. Mocskolok-e másokat azért, hogy nekem "jobb" legyen. (Az én hitem szerint amikor valakire rondát mondok, akkor leginkább magamnak ártok, főleg ha nem igaz.) Abban is hiszek, hogy a méltóság bennünk van, nem vehetik el tőlünk. De nagyon könnyen eldobhatjuk mi magunk, ha nem figyelünk...

És hogy mit csináltunk szívből: azok akik maradtak, megszerveztek egy minőségi rendezvényt, remek előadásokkal, jó helyszínen, szuper gyerekfelügyelettel, tombolával. Voltak döccenők, de egy kivételével (hogy időben eltolódtunk) valószínűleg a vendégek nem vették észre.

Köszönet érte a lelkes szervezőtársaknak, az előadóknak, az önkéntesünknek, a kompetens szittereknek, Attilának - a helyi erőnek. A jelenlévő gyerekeinknek, akik a reggeli munkájuk elvégzése után végig eljátszottak a helyszín különböző zugaiban.

Én végig örömmel, olvadozva (és persze iszonyatos koncentrációval) cirkuláltam: az én feladatom volt a "minden rendben legyen".

Olyanokkal voltam együtt, akiket vagy szeretek és becsülök, vagy szeretek és tisztelek vagy csak szeretek vagy csak tisztelek. De mindenkit kivétel nélkül. (Csak hogy pontosan érthető legyen, ha volna kétség, mert számomra az őszinte egyértelműség fontos: nem volt a teremben ember akit utálok, lenézek satöbbi, akkor sem, ha valakinek ez a kényszerképzete volna.)

Az hogy ezt tapasztalhattam, számomra nagy öröm. Köszönöm minden jelenlévőnek (vendégnek és szervezőnek) egyaránt.

Készítettünk magunkról néhány szelfit, hogy érezzétek a hangulatot.
(Most látom hogy nálam csak kettő van, ha megjön a többi, azokat is felteszem, mert érdemes látni.)

Barbi, Pynky, Zsuzsi

ZsemuBabbaKati, Pynky, PetraZselyem






2016. október 8., szombat

Kamaszokkal dolgozni... kiváló egyenrangúságpróba!

Megvan az, amikor valami piszok nehéz? Hogy poénkodnak, beszólnak, odanyomnak egy-egy mondatot és tönkrevágják amit megtervezel?
Blöe :D

Jelenléti ív
És megvan az, amikor valami piszok jó? Amikor mondod... és látod hogy értik, és elgondolkodnak és nyaggatás nélkül válaszolnak, és hajlandók együtt dolgozni a feladatokban. És megkérdezed őket ( =VALÓBAN kíváncsi vagy rájuk) és ők ezt érezve, őszintén válaszolnak. (És elhiszik, hogy nem fecseged ki őket, nem kérdőjelezik meg a szándékodat, pedig sokkal kiszolgáltatottabbak mint felnőtt társaik...)

Hogy jó a hangulat, és hogy mer fejen állni és bemászni a fotel mögé, ha nem tetszik a poénzene amit berakok. Vagy mer visszaszólni, hogy ezt vagy azt nem akarja. (És én tudom, hogy ha nem akarja, akkor nem ő a "rossz", hanem én vagyok, aki nem tudja "vinni". Mondjuk most ilyen nem is volt.)

Jó, nem áll fejen... most látom

Nagyon dolgozik...

Ők is éppen gondolkodnak...

Fárasztó ez a délelőtt...
Kérdezhetitek: miért egyenrangúság, ha fejen áll közben és ha vitatkozik... azért, mert nem fél tőlem. Félni a legrosszabb dolog a világon, és ha egy gyerek fél tőlem, akkor én nem vagyok jó tanár.
És abban hiszek, hogy ha eléggé át tudom adni amit tudok, akkor fejenállás közben vagy a fotel alatt fekve is beszivárog amit mondok (vagy együtt kitalálunk), és otthon gondolkodik rajta tovább.
Vagyis nem kell vigyázzban ülnie, mert ami "történik" benne, az hosszabb menet mint az a 2 óra, amit együtt töltöttünk.

Volt egy korábbi bejegyzésem azzal a címmel, hogy Mi a siker?

Ha az összes résztvevő sikítva mondja, hogy legközelebb is jönne... még a saját gyereked is... vagy hogy az egyikük azt mondja, hogy "ha nem érsz rá szombatonként, tartsuk vasárnap". És feldobottan mennek el. Köszi :)

Ha a szülője, aki bizalommal hozta, otthon tapasztalja, hogy a gyereknek könnyebb.

Ha én, az EMK tréner, úgy érzem hogy közelebb kerültek magukhoz, a szüleikhez, és egymáshoz. (Nemcsak úgy érzem, hanem láttam és hallottam is.)

Rendetlenkedni jó :D
Kedves résztvevők: köszönöm mindenkinek a bizalmat, hogy hajlandók voltatok eljönni, az aktív részvételt, az ötleteket, a lelkesedést. [Amikor ezt tapasztalom, akkor lelkes vagyok, mert fontos nekem a közösségélmény, a jó hangulat és a fejlődés.

Kedves Szülők: köszönöm, hogy ajánlottátok a gyerekeknek ezt a programot, mert jól szórakoztunk, és talán előrevitte mindannyiunk életét :)

A HelloAnyunak is köszönjük, hogy adományért lehettünk a kisteremben, és hogy az ötleteimhez teret adnak :)

Azoknak is köszönjük, akik a kitett papír ("Itt bent Pynky tart kamaszoknak kiscsoportos beszélgetést, kérjük csak akkor gyere be, ha ide jöttél." - vagy nagyon hasonló) ellenére 56x benyitogattak, mert türelmet tanultunk belőle. (Ők esetleg értő olvasást gyakorolhatnának szabadidejükben...)

És magamnak is köszönöm, hogy az ilyen hirtelen fejemből kitörő remek ötleteket nem hagyom elhalni, hanem csinálok belőle élő programokat.

(És a cím: miért teszik próbára azt, hogy mennyire élem komolyan ezt az egyenrangúság dolgot? Azért, mert ha bármelyik időpillanatban bekapcsolom a poroszos üzemmódot, akkor megmutatkozik, hogy csak addig használjuk ezt az egyenrangúságosdit, amíg kényelmes... Hát, most sikerült hitelesnek lennem ebben. Huuh, nem volt könnyű :))) )


2016. szeptember 27., kedd

Futni magam felé.../Elfelejtett szülinap projekt - "Napi" EMK sorozat

Többen érdeklődtetek, [amit ezúton köszönök, mert lelkes leszek tőle, hiszen fontos nekem a közös értékrend és a visszajelzések,] hogy is vagyok a fentiekkel.

A "futni magam felé projekt" tovább folytatódik, és már hetessel kezdő számot látok, ha mérlegre állok. Ez rendkívül nagyszerű, mert egyrészt ezt követeli a józan ész és az egészségem, másrészt pedig végre látszik a befektetett munka. Nagy csalódás és utálatos, amikor a mérleg nem mutat semmit...
Bár az mutat valamit, hogy fel tudok szaladni az óbarki lépcsőkön és meg se kottyan vagy hogy szombaton felvittem (szintén a lépcsőkön) 60 kiló fabrikettet és még 10 kiló vizet és nem haltam bele (bár az első húszas körnél esélyes volt :))) De azért az, hogy "hetessel kezdődjön", elég masszív igényem volt már jó ideje. (Tudjátok, az elején írtam, hogy valamiért nekem az időmből saját magamra szánni nehéz.)

És ez a "futás" átvitt értelemben is zajlik: a szabad 5 perceimben olyan dolgokat csinálok, amelyek nekem (és csak nekem) szükségesek: hordok könyvet a táskámban, újra elkezdtem horgolni, rendszeresen használok vizualizációt, relaxációt, sokat beszélgetek a gyerekeimmel... stb.

Az "elfelejtett szülinap" projekt sorsa... szerintem jól sikerült, számos emberrel hatékony együttműködésben...


Azt hiszem a lányom emlékezni fog rá. Ez volt a cél... nem az hogy sok legyen az ajándék... pontosabban hogy AZ legyen az ajándék, amire szüksége van... a szükségletét pedig egyértelműen megfogalmazta: "figyelem".

[Halkan mondom: amikor a gyerekem azt mondja arra a kérdésre, hogy "mit (tárgyat) kérsz szülinapodra?" azt feleli, hogy "nincs szükségem semmire (tárgyra)"... akkor... meghatottságot és felszabadultságot érzek, mert egyensúlyt, egyszerűséget és közös értékrendet látok belőle. Köszönöm :) ]

Legalább számtalanszor felköszöntöttük és volt sok meglepetés is közte... három nap vég nélküli mosoly volt a feje :))))

Amikor az ünnepelt nem akar felkelni a köszöntéshez,
 ezért agyoncsapkodják az ajándék párnával...

42 és 14 éves lábak
A legnagyobb meglepetés a szülinap nap estéjén volt, mert betoppantak a nagyszülei, és a vacsoránál jött egy torta és az egész étterem heppibörzdéjezett vele.
Köszönöm az aznap esti pincérnek a konspirációt, az előző napi megbeszélést (amikor mimikával és mindenki számára értelmezhetetlenül megbeszéltük hogy melyik csaj is az ünnepelt és hova terítsen neki és milyen legyen a terítés és milyen a díszítés :)) ) Roppant szórakoztató volt. Köszi, Kéki Krisztián. Az étteremvezetőnek is köszönöm hogy természetes volt a számára hogy megteszi amit kérek. Köszönöm :) És köszönöm, EMK ;)

Emma két csomagolószalagból is tud ünnepi öltözéket rittyenteni...
mert "a tesóm szülinapjára fel kell öltöznöm szépen"

Akinek a szülinapjára a kedvenc levesét főzik ;)

Szalvétacsákó
"Aki az én barátom, úgy lát ahogy én." (Republic)
Ez jutott eszembe ahogy visszaolvastam. Köszönöm a sok érdeklődést... a sok meglepő véleménynyilvánítást...

Még ide a végére valamit:
vasárnap vendég "kubikosunk" volt, Ági barátnőm legnagyobb fia. Sikerült lőnöm egy ilyen képet:


(Vicces a színvilág, hogy minden a piros-családból van: a pólók, a terítő, a répák :DDD )
De amit most vasárnap kaptam Bálinttól (ő nem tudta hogy adja :))) ): a bizalmat, a családiasságot, a természetességet, hogy velünk van és kész, dolgozikeszikiszik (a valahogy hozzánk került sört is megitta, hurrá!), azt a megerősítést, hogy jó nálunk lenni. Köszi :)
(És még csak nem is ettek meg mindent, maradt hétfőre is Julinak a lábadozásra.)
Gyerekek, akik megnőnek... te jó ég... 20, 8, 14 évesek a képen látható emberek.




2016. szeptember 12., hétfő

Mi a siker?

Gondolkodtam ezen ma, hazafelé úton.
Hogy miért? Mert beszélgetőkört tartottam délelőtt, 7 felnőtt és 4 gyerek részvételével. És mindig minden csoport után jön az értékelés/önreflexió, az újrafuttatás, hogy mit hogyan csináltam, hogy lehetett volna másképp, "jobban", előrevivőbben.

Összességében? Elégedett vagyok.
Mert ma
- legalább egy férj elismerést kap a mosogatás minőségéért ("én már azt gondoltam természetes, de így végiggondolva nem is").
- legalább egy anya - lánya kapcsolatban sikerült elhinteni a megértés morzsáit. (Szomorú irigység van bennem azok felé, akiknek "még van" anyukájuk, és amikor látom hogy megváltozik egy tekintet és a fejben lévő gondolat a másikkal kapcsolatban, az bennem reményt és bizakodást kelt, hogy a még élő kapcsolatot inkább ápolgatják mint "elszáradni hagyják".)
- legalább egy anya megértést és figyelmet kapott, megtapasztalhatta a közös értékrendet.
- legalább egyvalaki, aki máskor "magában puffog", nekem most megmondta, hogy őt zavarja a csúnya beszéd. (Ez nagyon "hurrá!", mert látom az őszinte szándékot, látom a bátorságot, és az önmagáért való kiállást.) És megtapasztalta, hogy ha saját magáról beszélve elmondja ezt, akkor a másik be tudja ezt fogadni, ő pedig megkönnyebbül.
- valaki, aki egy ideje már tanulja az EMK-t, meglátta a többiekben a korábbi önmagát, amitől inspirált és lelkes lett.
- legalább egyvalaki szabadabbnak érezte magát távozáskor, mint amikor megérkezett.
- legalább egyvalaki valóban jelen volt.



És én?
Kora reggel bent voltam egy suliban beíratkozni valamire. Járok sulikba előadni. Ezért eléggé szívlapátos érzés, amikor ezt látom a liftajtón:


Tiszta tudathasadás: ha hallgató vagyok gyalogolok, de ha aznap épp előadó, akkor beszállhatok. Nesze neked egyenrangúság, nyeld be, Pynky...

Kicsit később kaptam egy üzenetet egy trénertársamtól, amiben kifejezte hogy közös értékrenden van velem egy bizonyos dologban (vannak-e Magyarországon szegény gyerekek kérdéskör). Nem tanultunk együtt, nem dolgozunk együtt, valahogy mégis egészen hasonlóan látjuk a dolgokat. Hálás voltam a gondolatokért amiket írt. Megerősített abban, hogy az EMK az a közös nyelv, amin beszélnünk kéne, nekünk mindannyiunknak. Örömmel szedtem össze magam és mentem fel a beszélgetőkört megtartani. (Köszönöm.)

Aztán sorban megjöttek az ismerős és ismeretlen emberek, és elkezdtük. Ez mindig lutri, mert sokan vagyunk, több szinten, mindenféle előélettel... gyerekekkel... sosem tudom előre, hogyan sikerül elérni a többiekhez. (De megvan bennem az őszinte szándék a kapcsolatra.)

De valahogy ez az EMK: működik és kész. "Megteremtődik" a légkör, lesz "fíling" meg áramlás (aki ismer tudja hogy most ironizálok, de inkább viccelek.) Jönnek maguktól a témák, a felvetések, a kérdések. Jó esetben a hasonló tapasztalatok és élethelyzetek közösségélményt, feltöltődést és inspirációt hoznak elő. Ahogy fentebb soroltam, ezek meglettek...

És a gyerekek... Nem zavarnak, hanem feltölt az ahogy ők "vannak": a jelenjükben, a szükségleteikben. És imádom őket, mert csak ők tudnak úgy rám nézni: határtalan bizalom és feltétel nélküliség van a tekintetükben. Szerencsés vagyok, hogy annyi kisbabával és gyerekkel dolgozhatok :)



És amikor ez az egész "csak így lesz", akkor én
- elégedett vagyok, mert fontos nekem az EMK szellemiségének terjedése,
- lelkes vagyok, mert kielégül a tanulás és fejlődés és kihívás iránti szükségletem (emberként és trénerként is),
- hálát érzek, mert bizalmat és lehetőséget kaptam (a résztvevőktől hogy eljöttek és a HelloAnyutól, akiktől a termet kaptam),
- hálás vagyok azoknak, akiktől tanultam és tanulok, mert szabadságot kapok belőle,
- örülök, mert hasznosan töltöttem az időmet hétfő délelőtt.

Köszönöm.


2016. augusztus 14., vasárnap

Hulló-csillag-lesen

Kép: nasa.gov

Hullócsillagot látni... nagy élmény. Szerintem. Az hogy kívánni is lehet, csak egy bónusz. Gondoltuk idén megnézzük. Olyan helyen van a telkünk, ahol nincs fényszennyezés, ezért ha tiszta az ég, csodálatos a látvány.


2:10 Beöltözve, előkészülve, ugrás a hálózsákba


Péntekről szombatra virradó éjjel jósoltak hatalmas hullócsillagesőt... Akkor nálunk erősen felhős volt az ég, ezért nem keltettem fel a lányokat.
Reggel elég csalódottak voltak, ezért tegnap éjszakára is beterveztük: ha tiszta lesz az ég, 2-kor felkelünk és kifekszünk szemlélődni.

Amikor csörgött az óra (fél 2), hát... gondoltam hogy elsumákolom, de aztán csak lejöttem és szétnéztem. Gyönyörű csillagos égbolt fogadott odakint, és vacogtató hideg (14 fok).

Felkeltettem a lányokat, Emma hajlandó is volt kimászni az ágyból és felöltözni. (Juli, mint kiderült valójában álmában mondott nemet.) Levittük a sötétben a nyugágyakat és a hálózsákokat és kifeküdtünk csillaglesre.

2:10 Tényleg nincs fényszennyezés

Először csak vártunk, aztán percenként sikítoztunk "ott van!", "nézd!", "láttad?!" Nem értek a hullócsillagokhoz, de többfélét láttunk: volt amelyik hosszan siklott lefelé, volt amelyik gyorsan elizzott, és volt amelyik felvillant - eltűnt majd újra felizzva lesiklott. Nagyon érdekes és élményteli volt. Nulla befektetéssel.
Sokat-sokat láttunk, és ez hatalmas öröm volt mindkettőnknek.

Sajnos az élményről nincsenek képeim, de aki elhiszi, menjen ki ma éjjel is.

4:15

5:15

Elic nem értette miért csatangolunk éjszaka... jól szét is szedte a kint felejtett szemeteszsákot

Pára a völgyben

Pára kicsit feljebb, a hegy előtt

Emma végül kint aludt (ő feküdt a kényelmesebb nyugágyban), én fél 6 körül bejöttem a házba. Bent majdnem 10 fokkal melegebb volt, ami nagyon jól esett (bár kint sem fáztam).

Ajánlom mindenkinek ezt az olcsó és különleges piknikezést, megéri!

2016. augusztus 10., szerda

Ez most olimpiai időszak... Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó

Ifjúsági olimpiai bajnok, olimpiai bronzérmes úszó. A 19 évesek lazaságát hozza. Nagyon üdítő, természetes és elsőre nagyon szimpatikus fiú. Köszönöm hogy láthattam és hallhattam :)

"A szívem vitt be, azt hiszem."

("Rám férne 1-2 sajtburesz." :)))))))))))))) )

"Én próbáltam inkább élvezni a versenyt és csak azt hozni amit tudok. [...] Hát, ez sikerült. [...] Volt bennem izgalom de görcsösség nem, és ennek nagyon örülök."

Kenderesi Tamás


Egy régebbi interjúból:
" Öt évvel ezelőtt [Kiss László és Güttler Károly] ott beszélgettek, én meg odamentem és megkérdeztem, hogy mi kell ahhoz hogy válogatott legyek. Mondják meg."

"Amikor odamentem a 2014-es Európa bajnokhoz és megkérdeztem tudja-e esetleg ki vagyok, azt mondta: 'nem.' Ez nagyon rosszul esett és ezért is dolgozom most."

"Megígértük egymásnak hogy jövőre nyerünk. [Gyurta Danival és olimpiát] Az hogy egy olimpiai bajnok, aki a példaképem, ezt mondja nekem... az óriási dolog volt. Háááát, mondom: jó, nyerjünk."




2016. augusztus 8., hétfő

Yusra Mardini, avagy hogyan interpretálod a híreket

Miért mondom mindig, hogy nagy felelősség gyereket nevelni? Mert ami lát, amit hall, amit mondunk neki (ebben a sorrendben) azt fogja mintaként továbbvinni. Nem szabadna hogy a minta teher legyen, visszavesse, akadályozza a későbbi életét. Ezért nehéz napról napra újra és újra úgy viselkedni szülőként, hogy az méltó és példamutató legyen.
(Az is példa, ha kibuksz és ordítasz mint a veszett fene: ebből tanulhatja azt, hogy elfojtás helyett szabad megélni az érzéseket, ha az nem romboló. És ha romboló és utána elmondod mi volt veled, az is lehet építő. És lehet romboló az is amikor valaki folyamatosan a szükségletei ellenében megy a családja "érdekében"... Szóval összetett ez, ezért is nagyon nehéz...)

Yusra Mardini, fotó: cnn.com


Azért jutott ez eszembe, mert a reggelinél beszélgettünk a "menekült válogatottról". És kiemelten a lányról, akinek nem szabad kimondani a nevét... vagy legalábbis K. Jenő nem mondta ki sem a bevonulásnál, sem amikor az illető úszónő megnyerte a futamát. (Nem szabad? Egyesek szerint K. Jenő azért nem mondta, mert letiltották. Mások szerint nem volt rajta a papírján... Ő meg bizonytalan benne hogy melyik futam volt ez és látta-e a képet vagy lényegtelen volt-e a futam... VéTéeF. - és amit valóban ordít a sakálfalkám azt nem írom le, mert tudom hogy sokan olvassák és nem akarom őket elpirítani-)

(Nagyon zárójel, de nekem fontos: én nagyra becsültem Knézy Jenőt, az idősebbet. Szerintem méltatlan hozzá, hogy a fia ilyet nyilatkozik: "nem egy kevésbé ismert versenyzőkkel zajló és a verseny szempontjából abszolút indifferens két hosszat" [...] "Egyszerűen tudtam, hogy ez szakmailag nem fontos futam"... 
Kedves K. Jenő: köszönöm, hogy megmondod nekem, a nézőnek, hogy mi fontos, de köszi, nincs rá szükségem. Hidd el, el tudom dönteni magamtól is. Felnőtt, kompetens, döntésképes ember vagyok. És téged azért fizetnek az adófizetők, hogy az ítélkezésed nélkül, csak simán közvetítsd a mérkőzéseket. Sajnálom ha ez nem világos.
Sajnálom azt is, hogy az olimpia eszméjének fényében - igen, bocs, elavult értékek - ez egyáltalán szóba kerül.
Kedves Univerzum vagy Jóisten, ahogy nevezed magad: Kérlek, ha bármelyik gyerekem azt fogja továbbvinni amit én, segítsd őket abban, hogy legalább olyan minőségben tegyék mint én (mindamellett hogy tisztában vagyok a számos hibámmal). Van meggyőződésem a gyerekeim tehetségéről, hitem is. De mostanában sorban látok szülőkre szégyent hozó gyerekeket, ezért félelem is van bennem. Azt is kérem, hogy a saját gyerekeimben soha ne inogjon meg a hitem, akkor se, ha látok negatív példákat. [ez nem cselekedhető, ezért sajnos kuka, de most nyaralok, megengedem magamnak ezt is]

Vissza az eredeti témához:
A reggelinél szóba került A. és köztem a fenti eset. A lányok pedig természetesen rákérdeztek miről beszélünk.
Nagyon röviden mondtam csak el, mert közben éreztem ahogy a sírás fojtogatja a torkomat: 
Tegnap az olimpián egy menekült úszónő, aki úgy került Európába hogy amikor süllyedni kezdett a túlterhelt csónak amiben "utaztak", kiszállt és inkább mellette úszott, miközben háborgott a tenger. És azt mondta, hogy "ha már meghalok, úszóként haljak meg". És ennek a lánynak a nevét nem mondták be amikor megnyert egy futamot.
És itt már éreztem hogy folynak a könnyeim... egy nagy étkező közepén, körülöttem nagyon sok ember. Mégsem volt kínos. 
Emma kérdezte, hogy "te most sírsz?"
És itt az EMK (köszi!): hogy el tudtam mondani, hogy nem szomorúságomban sírok. Hanem mert boldog vagyok hogy ilyen méltó emberekkel élhetek egy földgolyón. Akik végiggondolják és kiszállnak a csónakból hogy megmentsenek másokat. 
(Én nem ültem abban a csónakban, de tudom, hogy bármikor ülhetek még benne. Tudom, hogy ha háború van, akkor nem válogatnak a bombák, sőt a géppuskák sem. Nem nézik hogy gyerek vagy felnőtt vagy kutya az áldozat.
A férjem nagymamája a halála előtt sokat mesélt a háborúról, amit átélt, nagyon plasztikusan. Köszönöm ezt neki :) 
És sajnálom, hogy relativizálni lehet az áldozatot/veszteséget: ha a másiké akkor "nem számít, megérdemli", ha a miénk akkor viszont világraszóló és azonnal "üzenünk Brüsszelnek".)

Szóval, én köszönöm ennek a lánynak, hogy úszott a csónak mellett (példát mutat nekem, a kényelmes fotelbloggernek erőből, kitartásból, életrevalóságból). Köszönöm, hogy talált magának edzőt, és hogy elindult az olimpián (kitartás, állhatatosság). 

Yusra Mardini


Köszönöm a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy létrehozták a menekült válogatottat.

Nem vagyok vallásos, csak hitem van. De folyamatosan újra és újra elámulok és "elájulok" és (virtuálisan) leborulok Ferenc pápa előtt.
Köszönöm, Ferenc pápa, hogy megmutatod nekem (is), hogy mi az emberség, mi a krisztusi út. Hogy "mi is megértsük". 

"A római katolikus egyházfő név szerint üdvözölte a menekültstátusú tíz versenyzőt, köztük öt dél-szudáni, két-két szír és kongói, valamint egy etióp sportolót.
'A ti bátorságotok és erőtök a testvériség és a béke eszméjét hallatja a világgal. Imádkozom értetek, és kérlek benneteket, hogy ti is ezt tegyétek értem' – üzente az argentin születésű pápa." (cikk)
Ferenc pápa, forrás: youtube.com
[Mi van ebben? Elismerés, egyenrangúság, szeretet, megbecsülés.]

Ehhez kicsit kapcsolódik nekem, amit fotóztam nemrég az egri bazilikában. Ajánlom hites embertársaim figyelmébe. (Direkt írtam így, hogy "hites".)



Téma-e nekem hogy miért nem mondták a nevét? Nem. Mert megérteni talán tudnám, de elfogadni nem. Fafejű vagyok? Kötöm az ebet a karóhoz? Talán igen (igen!), de akik ismernek pont ezt szeretik bennem és én is magamban.
(Örülök hogy megmaradt bennem ez a "kamaszos" fekete-fehér látásmód bizonyos alapvető erkölcsi kérdésekben. Van ami nem relativizálható. És köszönöm a kifejlesztett-újraélesztett bátorságot ehhez... az EMK-nak, és azoknak akiktől ezt tanultam és akik tanulják tőlem, mert ebből is tanulok.)