2016. március 21., hétfő

Megy a csiga hazafelé - Csákányospusztáról Óbarokra (4.)

Eddigi életem legszörnyűbb reggele volt a szombati indulás...
1. Mindenütt izomlázam volt, húzott-nyomott az öreglyukamtól a lábujjaiimig mindenem...
2. Annyira haza akartam érni, hogy "demánazonnalnemakarokgyalogolniérte"... Nyűgös voltam, na.

és 3. amiről még nem is tudhattam amikor elindultunk...
A kék jelzés átvezetett (volna) minket egy tanyán... Ezt nem tudtuk, mert a jelzés egyszercsak eltűnt... Majd nekünk rontott kb. 8 mindenféle kutya, komondortól a kaukázusi keveréken át a foxi keverékig...
Hogy ép bőrrel megúsztuk (szó szerint!), hálás lehetek mindenekelőtt az univerzumnak, mert kijártam a kikvez-t, így némi fogalmam volt a kutyákról, aztán a saját kutyámnak, aki most érezte hogy nekem kell főnöknek lennem különben meghalunk, mert végig csinálta amit mondtam... Aztán a hangomnak, ami elég félelmetes bír lenni ha kieresztem... Egy szó mint száz, végül kihátráltunk a helyzetből (szintén szó szerint), de ott álltunk a puszta közepén, hogy merre menjünk, hiszen arra megy az út... Sokadszor is hála a férjemnek, most a turista szoftver telepítéséért (nem mertem lehajolni és levenni a hátizsákomat a papírtérképért), mert abból láttam, hogy ha visszamegyünk amerről jöttünk, akkor a kocsiúton is keresztezzük a kék jelzést. Úgyhogy visszamentünk jó 20 percnyit és újraindultunk. Elölről is összetalálkoztunk a tanyával és a kutyákkal, de addigra már felszerelkeztem két rohadt vastag bottal és telepakoltam kővel a kabátomat.
Ismét elhaladtunk, ismét őrjöngve rohantak nekünk, de mostmár volt botom, nem féltem annyira és sokkal jobban éreztem magam, mert lakott részen voltunk.

Ez az a bizonyos tanya


Apropó: SENKI, SENKI és ismétlem SENKI nem nézett ki, nem jött ki a háza tornácára hogy megnézze miért őrjöng ott egy nő az út közepén. Hogy hallották-e? Tuti. Szerintem egy faluban szombat reggel fél 8-kor nem tipikus hogy valaki ordít mint egy állat hogy "takarodjvisszarohadtdöghaidejösszagyonverlek" és mindezt végtelenített üzemmódban teszi...
Az a 200 méter volt életem egyik legnehezebb útja. Elic közben meghasonlott, én ordítottam, hadonásztam, ő meg ettől alapból fél szegény... De valahogy leesett neki hogy nem őt akarom bántani.

Ezután már nem eresztettem a botomat, és viszonylag eseménytelenül telt az út addig, amíg a Szárligeti vasútállomásnál összetalálkoztunk Fruzsival.

Ez a bezárt étterem, ahonnan a túra valójában indul

Szárliget, Fő tér

Végre lett közös kutyás-túrás képünk, sőt: kutyás-túrás-botos-művigyoros. Ugye emberes botom van? A kutya szerintem kiszimatolta a Fruzsi-hozta reggeli lehetőségét, azért figyel annyira, mint Leczki Sarolta kutyái :D (Amúgy nem szokott...)

Zsebemben a virsli
Fruzsi majd elmondja miért csatlakozott hozzám, ez az ő dolga. De nekem megváltás volt, ez biztos. Fáradtan, csapzottan, nyúzottan érkeztem a találkahelyre... Amikor érzed hogy ez jó, de abban a pillanatban nem tudod látni csak a nyűgjét. Igen, mentem ennyit, igen, kutyával, igen, király. DE érjek már haza és tuti hogy nem megyek a következő évszázadban egy lépést se sehová és pláne nem kutyával...
Valódi segítséget kaptam azzal hogy együtt jöhettünk, mert számos szükségletem nagyon miákolt már (támogatás, szeretet, közös értékrend, együttérzés, megértés...................................), köszönöm, Fruzsi!

Együtt jönni azért is kellemesebb volt, mert több szem többet lát, nemcsak nekem kellett mindenre figyelnem. Ez nagy megkönnyebbülés volt. A túra alatt talán ez volt a legnehezebb, a figyelmem koncentrálása magamra, a kutyára, az útra, a táskára, a jelzésekre, a szembejövőkre...

Fruzsi kutyás-botos, mert a botot kabalából megőriztük
Mentünk, mentünk, mindig reménykedve hogy az utolsó emelkedő következik... És hogy nem lesz sár. (Volt.)

Aztán Nagyegyháza előtt (Óbarok csatolt települése!) elbúcsúztunk a kék jelzéstől. Szomorú vagyok és hiányérzetem van, mert a hülye felfestés miatt másik úton mentem Csákányospusztára és elkerültem a Rockenbauer Pál emlékfát. Pedig az ő munkássága fontos volt az életemben: sokat tanultam a műsoraiból, a természettudományos műveltségemet megalapozta és gazdagította. (Nemcsak a "kéktúra filmet" forgatták, hanem számos másikat is!) A Másfélmillió lépés Magyarországon a kedvenc sorozatom volt: a "túrás fíling", a szabadság, az erdő, a hegyek-völgyek-puszták szeretetét (közös értékrendet) kaptam belőle. Köszönöm, Rockenbauer Pál :)
(És most ahogy visszaolvasom, gondolok bele, hogy nemcsak az én életem ez, hanem rajtam keresztül a gyerekeimé is... és milyen szép ez a folytonosság...)

Itt áttértünk a kékről a pirosra. "Szervusz, kék!" - mondtuk mindketten.
Megvan-e az érzés, amikor már majdnem otthon vagy és akkor a felszabadultság helyett azt érzed, hogy mostmár elég, és akkor szorít legjobban a cipő és akkor legnehezebb a táska? Na, ilyen volt...




Egy ház napelemekkel, Nagyegyházán


Családunk nőtagjainak kedvenc növénye a zöld hunyor

Ez már ismerős erdő

Aztán eljött ez is: a patak és a szikla, ahová gyakran kirándulunk.
A pataknál már Elic is érzett valamit, mert mindig elfutott őrült iramban.

A technika
A "barki sziklák"
És aztán hazaértünk, minden fogadóbizottságnál korábban: 11:45-kor. 13,67 km-t tettünk meg 4 óra 36 perc alatt. 






Köszönöm Fruzsinak a jelenlétét. A többieknek köszönöm a támogatást. Velem futó barátnőmnek a közös értékrendet. És mindenkinek mindent, amit kaptam. (Világbéke.)






2016. március 18., péntek

Megy a csiga hazafelé - Várgesztesről Csákányospusztára

Amikor reggel a szállásad1óm azt mondta hogy kaptató lesz az elején... hát lett. Megvan mikor olyan meredek hogy földig döntöd magad? Ez a nap... ma nem is tudok írni róla jót...
Ments ki gomb: Attila feltett a telomra valami programot, hogy ha bajba kerülök, elküldhessem a koordinátáimat és értem jön. Semmit nem kell tenni, csak kifékezni a telefont és megnyomni a gombot. Nem volt ez fontos amíg sárban térdelve, sáros arccal, ordítva bőgve eszembe nem jutott. Hogy feltette, hogy segítsen ha kell. Amikor felteszem a "hülye kérdésemet" (hogy nézd meg van-e őszinte szándékod a kapcsolatra), akkor erre gondolok. Hogy a te embered olyan-e, aki megtesz a te jólétedért mindent ami tőle telik és viszont...

(Innen ekezet nelkul lesz.)
A mai napomat meghatarozta a bizonytalansag. A szallas miatt. Errol majd irok bovebben, mert erdekes, de most a bizonytalansag a lenyeg. Tegnap este ota feltem, hogy s mint lesz a szallasom, ejjel is almodtam vele es ma reggel is rossz erzesekkel vagtam neki az utnak. Mondjuk szorongva.
Es gyakorlatilag vegig a bizonytalansag jott elo: a sartengerben pofara esve, a meredeken leszankazva, megint fatorzsekkel az uton, a rengeteg kaptato... Es amikor fejbe kolint hogy en nem, de masok igy elnek: nap mint nap ragja oket a bizonytalansag... te jo eg, mennyi energia... Mostantol megertem bennetek ezt is, es ezert mar erdemes volt eljonnom...

Nem nyomtam meg a gombot, mert rajottem hogy van biztonsagom. /ha emk-san nezzuk, akkor az volt a keresem, hogy keressek magamnak valamit ami biztos/ Legalabb 2 biztos pont a holnapomban. (Csak ero kell hogy kibekkeljem addig.) Holnap reggel csatlakozik hozzam Fruzsi (ha valaki meg akarna, sos szoljon neki), ez az egyik pont. Nagyon hálás vagyok ezert, mert szuksegem van fizikai tamogatasra is. /Lelkit kapok toletek, amit nagyon koszonok!/

A masik pont, hogy talalkozom a csaladommal. Nem vagyok putyujgatos, inkabb ridegtartos, de mar jo lesz latni oket.

Elgondolkodtam a szuksegleteken, mennyire oda-vissza mukodnek. Nekem Fruzsi jotte a biztonsag, neki meg az hogy tutira jovok... Meg masok, akik gondolnak ram, en meg rajuk mikor fenykepezek vagy mondok valamit felhangosan... Vagy hogy Melus annyit fut amennyit en megyek... ezt nem fejtem ki mert o lehet hogy nem olyan kiteregetos mint en... Éljenek a szuksegletek ;)

Remelem holnap laptoprol es Obarokrol jelentkezem majd.

2016. március 17., csütörtök

Megy a csiga hazafelé - Gántról Várgesztesre (3.)

Reggel -1 fokban mentünk egy kört... fagyott fűcsomók, jeges pocsolyák... brooá.
3/4 8-kor indultunk, kényelmesen pakoltam. És praktikusan. Rájöttem tegnap, hogy fejnehéz a táskám,  többször majdnem elestem miatta. Most átgondoltam a dolgokat, máshová tettem ezt-azt. Azt nem tudom hogy kényelmesebb lett-e, mert a vállamat éreztem már. Most igyekeztem itt meghúzni, ott megereszteni a hevedereket és napközben is váltogattam hogy hová terheljen a hátizsák. Ma cipőt is váltottam, a jó kis szupináltban jöttem. Kényelmes volt.

Most láttam milyen tiszta az ég. Holnap szép idő lesz. Köszi, Tata, hogy megtanítottad kiolvasni a felhők színéből, a felhők állásából (stb. ...) az időjárást. Sokszor kisegített már. Ha addig élünk amíg emlékeznek ránk, akkor nektek nem kell aggódnotok.

Mai utunkat egy legelőn kezdtük: ló, tehén, birkanyomok között, hatalmas belvízen... Mondjuk lehet hogy tó volt...
Közben pedig hálás voltam hogy van olyan aki átengedi a turistákat a földjén. Köszi.

Végig szép időben haladtunk, közepes mértékű sár is volt. Csodaszép helyeket láttunk, többször pihentünk. Pisilni is tudtam táska nélkül...

Egy kihívás volt, a kék jelzésre vágott fák. Kerülnöm kellett, megmászni a hegyoldalt... toporogtam mint a tojógalamb, de muszáj volt. Túléltem, bár eléggé be voltam tojva. (Tériszony, csúszós hegyoldal, tizenkilós hátizsák, kutya aki rohangál.) Mostmár tudom hogy ez is megy, köszi, erdőgazdaság!

12-kor értünk Várgesztesre, unalomtól őrült kutyák ugatása közepette... ja, Kőhányáspusztán volt még egy élményünk... az egyik házból a nyitott kapun kirontott egy földszintes kutya, nekitámadt Elicnek... A gazdája szerint "kevesen járnak erre, ezért van nyitva a kapu". A jó édes... Szerencsére hangosan tudok ordítani, a nyomi kutya meg meglepődött hogy valaki rászól... aztán belénk szeretett és követett egy darabig. A bácsi meg szólt, hogy "legyen szíves, küldje vissza". Na, biztos én is ilyen gazdát szeretnék... (irónia)

Jöjjenek a képek, ma ennyi telt tőlem.

Ja, a szállás. A v.gesztesi vadászház. Szuper, tuti, kiraly. Egyszerű de tiszta, tágas, jól felszerelt, rugalmas tulajjal. Az udvar nagyon szép, bekerített, hatalmas fenyőkkel.

2016. március 16., szerda

Megy a csiga hazafelé - Csókakőről Gántra

Éjjel arra ébredtünk hogy más vendégek is érkeztek a házba... A kutya fél óráig cirkuszolt csak, nem vitte túlzásba csak már aludtam volna...
Amikor reggel kivittem... hát azt hittem belém fagy a teám olyan hideg volt. A hegyen, hatkor... brrroá. Kezdtem berezelni, mert csak a vékony bélelt széldzsekimet hoztam. Mondjuk már mindegy volt.
Elindultunk, tracker alkalmazás beizzítva, én meg kb. 50 méter után már elfáradtam, kaptató végig felfelé. Nem baj, legalább a teámat se tudom elővenni, mert ahhoz le kéne venni a hátizsákot, de nincs hová mert minden latyak-sár-hó. (Minden nagy sárnál Borira gondoltam :) )

Megvolt az első áldozat: elfogadtam hogy nem tudok felmenni a csókakői várhoz. Csúszós és nagyon meredek fával megerősített lépcsők vezettek fel, feljebb közvetlenül a sziklapárkányon. Akkor se mentem volna fel, ha le tudtam volna tenni valahová a hátizsákot...

Majdnem a 2/3 szakaszon hóban meneteltünk, hatalmas sárban. Bőrünkön tapasztaltuk a tavaszt: az olvadás a nyakunkba csöpögött. Nyomorult érzés volt, de ugyanakkor megható: ezt rajtunk kívül senki se látta. Se ember, se autó, csak vadnyomok.

Egy szakaszon fakitermelés nyomán akkora keréknyomok voltak, hogy eltűnt benne a kutya... Sáááár... tenger.
Egy ugrásnál lábszárközépig süllyedtem, szevasz piros bakancs. Viszont vízálló, köszi teflon :) A talpa is alig csúszik, ennek köszönhető, hogy a gatyám csak combig volt sáros, a fenekemen nem. Az erdőben az avar alatt is felázott a föld, aki most indul figyeljen erre. Hehe, jelentkezzen nálam dilibogyóért...

Aztán kisütött a nap. Gyerekek... fantasztikus élmény! Lefényképeztem az árnyékomat :)  
Találtunk olyan táblákat, ahol mutatta hol vagyunk éppen. Segített kibírni és lelkesedni.
Nagy nehezen az is eljött, hogy találtunk egy pihenőhelyet. Akkor kezdtem érezni a lábam, gyorsan le is ültünk.  (ld. kép zokni nélkül)
Innen már nem messze volt a falu, ahová megérkezve és a szobánkat elfoglalva a kutya két órát ájultan aludt olyan hangosan horkolva, hogy én nem tudtam aludni.

Táv: 16,1 km 5 óra 22 perc alatt
Szerintem király, valamiért azt hittem lassabbak leszünk.

Elic: élvezte az erdőt, szimatolást, szabadságot. Cipelte a táskáját végig, meg se kottyant neki. Elfáradt, ami abból látszott, hogy a faluba érve elég félős lett, a biciklis bácsira meg morgott mint a veszedelem. Megérkezve végighorkolta a délutánt, csak kézből evett. Most megint horkol...

Szállás: Gránás turistaszálló, olcsó, rendes, sajat furdoszobaval. Két teakonyha van, felszerelve.
Kaja: a t.szállóval azonos az étterem tulaja is. Gombaleves oké, sült hús krumplival szintén. Reggelire elcsomagoltattam a maradékot. Az étterembe lehet vinni kutyát. (Én nem akartam ribilliót, úgyhogy a szobában hagytam).

Én: csak jöttem mint a gép. Közben csodáltam a testem, hogy ilyen mérhetetlen elhanyagolás ellenére ezt még tudja. Le a kalappal már megint a természet előtt. A vércukrom jobb mint újkorában...
Elővettem a félelem témát többször útközben, és láttam magam ahogy másoknak mondom hogy nem kell előre félni... eszembe jutott a nagyanyám mondása is, hogy nézz fel. És aztán már nem féltem, csak mentem és fényképeztem, hogy ti is láthassátok.
A kutya végig velem volt, hallgatott rám, eszembe jutott amit mondtak a bűvös 30 méterről. (Hogy ha jól kötődik akkor ezen a távon túl láthatatlan fonál húzza utánam.) Tényleg nem akart elveszíteni.

Azt hiszem mostmár eleget pötyögtem, folytatás holnap!

Sok puszi a családomnak, a velem futóknak és a lélekben velem tartóknak.

2016. március 15., kedd

Megy a csiga hazafelé... - Odafelé (1.)

Letettek minket, mint az ejtőernyősöket... Katalin vendégház, Móri u. 8. Innen indulunk reggel.
Idefelé jövet százszor feladtam, gondolkodtam és egyre ostobább ötletnek tűnt: elindulni hidegben (hóesésben!), dagadtan, sajgó gerinccel, tizenkilós hátizsákkal... egy bizonytalan kutyával... Kisvuk vagyok. Miért kell nekem mindig valami baromságot kitalálni?!  A Sakálom csak mondta és mondta.

Aztán a férjem csak úgy azt mondta: "menni fog".
(Amikor arra gondolok hogy mindig hisz bennem, akkor hálás vagyok az univerzumnak hogy jókor voltam jó helyen 15 évvel ezelőtt, mert szeretetet, egyértelműséget, tudatosságot kapok azóta is. Köszi univerzum és Attila!)

A szállás: kedves idős hölgy, rugalmas egyeztetés. A ház tiszta, rendes, egyszerű. A szoba belülről zárható. Az ára 5e Ft+adó, kettőnknek, számlával.

Elic: azonnal halálra rémített, mert kirohant a kocsi után amíg a kapuval ügyetlenkedtem. De visszajött kb. azonnal. 3 pillanat kis halál...
Aztán belaktuk az alsó szintet (fentre később jönnek, kíváncsi vagyok mennyit fog arénázni), feltérképezett mindent, nem maradt szaglalatlan semmi. Aztán lassan lenyugodott, majd el is terült. Enni csak kézből evett, biztos újszaga van még az összehajtható tálnak... Kimentünk sétálni is, de gyorsan visszafordultunk, nagy falusi kutyahangok kíséretében. Jobb a békesség...

Én: gondolkodnivalóm a félelem, az idő... A félelem nemrég EMK-n téma volt, ráadásul folytatásos. Stratégiákról is beszéltünk akkor, hogy segítsenek minket átmenetileg. Nekem most csak az hogy átéljem ami lesz, és ne gondoljak magamról előre semmit. Drukkolok magamnak.
(Veled van-e hogy nem adsz esélyt magadnak és valójában mielőtt mások "lenyomnának" te már rég megtetted?)

Rendben, mai bölcscsiga megvolt, lassan elcsúszkálok aludni. SMS-ek meg jöhetnek a telefonszámokkal, amiket kaptam, mind elmentettem ;)