2016. június 26., vasárnap

Megy a csiga hazafelé - Kutyával túrázni (5.)

Ha olyan helyen mentünk (forgalmas vagy fokozottan védett) akkor ott volt a póráz


Jó sokat vártam ezzel a bejegyzéssel... Mondhatnám hogy nem direkt, de nem volna teljesen igaz. Ez tőlem a szokottnál több energiát igényel, mert különleges a kutyámhoz fűződő viszonyom és olyanról írnék, ami nekem nagyon bensőséges... meg azért is, mert mindig amikor a kutyáról írok, akkor eszembe jut az az áldozat, amit azért hoztunk hogy ő családban élhessen, és elveszítettük ezért a családunk egyik felét (akiknek nincs őszinte szándékuk a kapcsolatra, ha nekünk kutyánk van). Úgyhogy nem könnyű, na.

Lábnál fekszik


És figyel... biztos virsli volt a kezemben... (nem)



Amit először mondanék, hogy kutyával túrázni egyedül... soha többet!
Miért?
- Falusi kutyák: végig, minden faluban halálra rémültünk mindketten az ingerszegény környezetben tartott falusi kutyáktól, többször támadtak nekünk és Elicnek páni félelmet okoztak, bár elég jól elvan más kutyákkal. De a körben visszhangzó őrjöngő kutyaugatás eléggé rémisztő, valóban.

- Szokások felülbírálása: pl. ha egy ballábas kutyának praktikus okokból jobb lábnál kell menni... automatikusan visszajön balra, viszont ott mennek az autók... elég idegölő félpercenként visszavonszolni a másik oldalra... És nemcsak egy ilyen volt... de a kutyám nem arról híres, hogy szívesen változtat egy jól bevált szokáson.

- Hároméves: a kutyák olyanok mint 3-4 éves gyerekek. Simán. Mindent mondani (jelezni) kell, újraújraújraújra... na, ez nem egy elmélyedős túra hozzávalója. Bár ez nem teljesen igaz, mert sok mindenen gondolkodtam közben, csak hegyeztem az ösztöneimet is...

- Hisztis kutya: amikor a kutyádnak vannak dilijei (pl. hogy minden idegentől bevéd és minden szálláson szétmorogja az agyát) - és persze neked ott a tizenkilós hátizsák, a hó, a sár, a fáradtság, az eltűnt jelzések-, akkor egy idő után csak nyugalmat akarsz és pokolba kívánod a hülye ötletedet a kutyás túráról.

Ez a füstölgés helye volt...


Társak voltunk az úton

 De valójában voltak megismételhetetlen tapasztalatok és élmények.

Amikor meglátom, hogy a kutyának megvan a láthatatlan póráz, svenkel mindenfelé, de csak bizonyos távolságra megy el tőlem, ha azt eléri, megáll és vár. Visszanéz és kérdez.
És érti a fejbiccentést, mert van mikor csak arra telik amikor tökig combig sárosan vonszolom magam. Vagy hogy érti a kézjelet, vagy hogy messziről is meghallja a szokásos hívó hangomat és robog vissza.
(Elic egyik hiányossága az volt hogy nem volt behívható.)

Amikor látom mennyit fejlődik pár nap alatt, és a 3. helyen már alig morog és a szembejövő turistákkal sem feltétlenül foglalkozik... Vagy amikor a kettő együtt: meglátja az erdészeti embereket messziről, morog de visszajön és hagyja hogy pórázra vegyem. (Jó, tudom, ez elvárás, de mondjuk egy éve ez elképzelhetetlen volt, mert minden idegenre kitámadott, főleg férfiakra.)

És amiért mindig mondom hogy van ebben a kutyában valami... és amiért kitartok mellette akkor is ha ennek nagy ára van...
Amikor igazán bajba kerülök és pánikba esek, akkor azonnal visszajön értem. Kétszer volt ilyen az út alatt, mindkétszer azonnal visszafordult és addig oldalgott körülöttem amíg meg nem oldódott a probléma. (Ennek a jelenségnek a kapcsán kezdett foglalkoztatni a barátság témája még tavasszal és lett belőle egy hosszú folyamat, ami nyárig tartott, számos kapcsolat és szándék aprólékos átrágása történt meg ez alatt.)

Az is fontos volt, hogy ösztönből tudja merre kell átkelni a sártengeren, latyakon, mocsáron. Egy idő után néztem hová lép és mentem utána. Így nem lett a hátam is sáros :)))

Mennék-e kutyával újra?
Egyedül nem. Vagy ha lehetőségem volna (most nincs), akkor gyakrabban rövidebb utakra igen. Hogy tanuljon és fejlődjön (és én is).

Megbántam-e hogy elindultam vele?
Ezerszer, de nem komolyan. Nagyszerű túra volt és sokat tapasztaltunk mindannyian akik benne voltunk. (Én, a kutya, a szállásadók, az egyéb vendégek...)

Volt-e hozadéka a közös túrának, kifejezetten a kutyás részének?
Volt, volt. Az egyik fentebb írt téma megszületése: a "barátságok", kapcsolatok felülvizsgálata, melynek következményei az egyértelmű határszabások és ezzel nyugalom és egyértelműség szükségleteinek megérkezése.
Aztán volt az a rész, hogy hogy oldod meg a megoldhatatlan dolgokat? Sikerül vagy nem? És minden esetben sikerült, de az is lecke volt, hogy nem feltétlenül csak a 100%-ot nevezhetjük hatékonyságnak... Van amikor már az 50 is megteszi, urambocsá' 20...
Vagy látni, hogy a kutyám mennyit bír! Előtte körbekérdeztem a kutyás ismerőseimet hogy milyen nehéz legyen a hátizsákja, lesz-e izomláza...
Hát ő aztán olyan könnyedén rohant, ugrott, mászott a hátizsákjával, hogy észre sem vette (volt néhány beakadása, de villámgyorsan rátanult hogy milyen széles lett). Sokszorakkora távot tett meg mint én, a folyamatos svenkeléssel, oda-vissza futkosással... a megérkezés után ájultan aludt 2-3 órát, de estefelé már megint aktív volt, NO IZOMLÁZ :)))

Polifoam és törölköző az ázott, sáros, fáradt kutyának



Remélem jövő tavaszra találok útitársa(ka)t és mehetünk újra egy túrára...

Harmadik társunk az út egy részén: Fruzsi









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése