2016. július 1., péntek

Futni magam felé 4. - Ha dagadt vagy ne pofázz! Napi EMK sorozat



Ma éjjel ésvagy reggel megkaptam hogy dagadt vagyok és kicsi az agyam. Persze nem ilyen helyes-őszintén, hanem úgy hogy "csak egyél, úgy is nézel ki" meg "keress életmód tanácsadót meg fitness termet". Mondtam már, hogy utálom mikor valaki olyan beszari hogy nem mer őszintén sértegetni? Ha sértegetsz, tedd becsülettel legalább. Én el tudok küldeni bárkit a p.csába. Igen, sokszor nem vagyok rá büszke, de legalább nem érhet az a vád hogy ködösítek. Szóval, ha azt gondolod hogy g.ci vagyok, mondd azt. Ha azt gondolod hogy X csak azért jöhetett egy tanfolyamra, mert én "bekönyörögtem", akkor mondd az arcomba és majd elmagyarázom mit néztél be. És ha azt gondolod, hogy dagadt vagyok, mondd azt. Bátran, nem kell félni az őszinteségtől. Legalábbis számomra ez nem relatív érték.
[Hallottam egy olyan kérdést, hogy megbántott-e hogy ezeket írták nekem. Nem. Hiszen 1. ezt én is tudom, és a poszt pont azt mutatja, hogy elkezdtem tenni a jobbulásomért, 2. írtam fentebb hogy díjazom az őszinteséget, és 3. nem hiszek benne hogy meg tudjuk egymást bántani... hiszen "a saját érzéseimért én vagyok felelős".]

Az, hogy valaki nem érdemben szól hozzá, hanem sértegetni kezdi a másikat, elég általános. De mi lehet mögötte? Most nem megyek utána.

A másik dolog jobban érdekel: ha dagadt vagy nem lehet véleményed? Kussolj be? (És ott van ennek a többi vetülete is: ha szegény vagy kussolj, ha gyenge vagy kussolj, ha nő vagy kussolj, ha nyugger vagy kussolj......... és sajnos a végtelenségig lehetne folytatni.)
Mi az oka annak, hogy érvek helyett azzal foglalkozunk, hogy a másik milyen? Mit tett? Mi az amit ő elbaltázott? Mi az amin ő változtasson?

Na, én nézem inkább én mit hozhatok helyre a 20 éves tespedésem után:
Tegnap nem futottam, mert nagyon fájt a hátam (porckorongsérv)... De gondoltam hogy nem hagyhatom magam, és Jillian Michaels hasas videóját letornáztam óvatosan.

A vércukrom nem lett olyan jó tőle mint a futástól, más izmokat viszont bekapcsoltam a mozgásba, ami jót tett még a derekamnak is.
Íme egy megrázó kép a hájaimról. Csak hogy látsszon: nem szégyellem, mert ha szégyellném is ugyanekkora volnék... (És félreértés ne essék, büszke sem vagyok rá. De ez van. Aki szerint ocsmány, lapozzon vagy csukja be az oldalt.)



Remek volt, na, Jillian M. mindig elvarázsol a tudásával, közvetlenségével. Azzal, hogy senki más nem tud (vagy nem akar, nem tudom) egy órát hasra megcsinálni, ő igen, és közben az egész tested sajog a végén.

Ez volt a tegnap, ma meg 7-kor indultunk, megelőztük a napot. Még nem bukott át a hegy felett.

Igazolás arról hogy milyen korán van :))
Elic lába jelentősen javult már tegnapra is (este már nem is nyalogatta), de mára szinte teljesen elmúlt a háromlábazás és nagyon könnyeden futott... ennyi talán korábban is volt a régi lábsérülései miatt. Ennek nagyon örülök, mert erősen be voltam tojva. [Amikor azt tapasztalom hogy a kutya rendbe jön, akkor örülök és megkönnyebültem, mert egészségre és könnyedségre van szükségem, úgyhogy köszi, kutya. Amikor arra gondolok hogy mennyibe került volna az állatorvosi számla és ehhez képest nekem mekkora a keretem (0), akkor szintén megkönnyebbült vagyok, mert biztonságra van szükségem, ezt is köszi, kutya!]

Köszi a segítséget, Noi! [Amikor egy barátom felajánlja hogy kiautózik hozzánk hogy elvigyük orvoshoz a kutyát, akkor meghatott és hálás vagyok, mert támogatást és közös értékrendet kapok belőle, ezt köszönöm, Noi!]

Szóval, ma már felszabadultan futott... egészen a kanyarig, ahol egy böhöm nagy autó állt (kb. mint egy cirkuszoskocsi, nem tudom hogy jött fel az emelkedőn... vagyis de, látom hogy szétásta az utat...) És emberek nagy kaszákkal hadonásztak, és Elic mindettől megrémült... és ugatott. De ki lehetett hozni a helyzetből és a "tovább" vezényszót is meghallotta és az eddigiekhez képest békésen lejutottunk a hegyről. Visszafelé már figyelmen kívül hagyta őket! Aki ismeri, tudja ez mekkora eredmény.
[Amikor ezt tapasztalom, akkor elégedett vagyok, mert kielégült a fejlődés és hatékonyság iránti szükségletem, köszönöm mindenkinek aki dolgozik a kutyával. És... amikor ezt tapasztalom, akkor meghatott vagyok, mert kielégült a hitelesség és szeretet iránti szükségletem... hogy ez a kutya ilyen előélettel ezt megcsinálta, értünk... köszi!]

Én odafelé nem futottam úgy mint a kutya, de a mai célom "odafelére" az volt, hogy minél többet fussak, minél kevesebbet gyalogoljak. Ezt megvalósítottam. Az elején nem kellett számolni, kb. félútig egész jól bírtam, utána kellett bevetnem a számolást segítségnek. Ma a 60-60 volt a terv, amit be is tartottam, esetleg felfelé túlléptem. Végül elfáradva, de nem túl magas pulzussal és közepesen megfulladva értem a patakhoz.

Ma direkt más ruhát vettem fel, csak miattatok :))))

Elicnek könnyű, ő belohol a patakba lehűlni...
A vádlinyújtás megint csak sikítozva ment, de régről emlékszem hogy velem ez mindig így volt. A domboldal volt a segítségemre a nyújtásban.

Nem látszik, de akkora lejtése van hogy az már fáj...
Visszafelé már eléggé fájt a lábam, úgyhogy a tempós gyaloglást választottam, kevés futással. Ennek Juli nagyon örült, mert nem kellett egyedül caplatnia.
A kutya bundája nem praktikus: folyton mindent összeszed... de most egy fél méteres bot volt a zsákmány, ráadásul a zászlós farkába teljesen belegabalyodva... A kiszabadítás még nekünk is nagyon körülményes, mert korábbi élményei miatt a farkához nehezen lehet nyúlni.

Bottalanítás... nem látszik jól a bot

Felfelé a hegyre tényleg kellemes meglepetés volt, hogy nem ugatta a nagy kocsit és az embereket sem, szépen elsvenkelt mellettük némi nógatás után.

Csak hogy legyen virág is.

Kígyónyelvűfű

Ezt is lekaszálták, mi meg felszedtük - katángkóró
Viszlát holnap :) Bár szombaton pihenőnap kéne, mondják nekem az okos és tapasztalt baráttyaim... még megálmodom :)))



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése