2016. augusztus 8., hétfő

Yusra Mardini, avagy hogyan interpretálod a híreket

Miért mondom mindig, hogy nagy felelősség gyereket nevelni? Mert ami lát, amit hall, amit mondunk neki (ebben a sorrendben) azt fogja mintaként továbbvinni. Nem szabadna hogy a minta teher legyen, visszavesse, akadályozza a későbbi életét. Ezért nehéz napról napra újra és újra úgy viselkedni szülőként, hogy az méltó és példamutató legyen.
(Az is példa, ha kibuksz és ordítasz mint a veszett fene: ebből tanulhatja azt, hogy elfojtás helyett szabad megélni az érzéseket, ha az nem romboló. És ha romboló és utána elmondod mi volt veled, az is lehet építő. És lehet romboló az is amikor valaki folyamatosan a szükségletei ellenében megy a családja "érdekében"... Szóval összetett ez, ezért is nagyon nehéz...)

Yusra Mardini, fotó: cnn.com


Azért jutott ez eszembe, mert a reggelinél beszélgettünk a "menekült válogatottról". És kiemelten a lányról, akinek nem szabad kimondani a nevét... vagy legalábbis K. Jenő nem mondta ki sem a bevonulásnál, sem amikor az illető úszónő megnyerte a futamát. (Nem szabad? Egyesek szerint K. Jenő azért nem mondta, mert letiltották. Mások szerint nem volt rajta a papírján... Ő meg bizonytalan benne hogy melyik futam volt ez és látta-e a képet vagy lényegtelen volt-e a futam... VéTéeF. - és amit valóban ordít a sakálfalkám azt nem írom le, mert tudom hogy sokan olvassák és nem akarom őket elpirítani-)

(Nagyon zárójel, de nekem fontos: én nagyra becsültem Knézy Jenőt, az idősebbet. Szerintem méltatlan hozzá, hogy a fia ilyet nyilatkozik: "nem egy kevésbé ismert versenyzőkkel zajló és a verseny szempontjából abszolút indifferens két hosszat" [...] "Egyszerűen tudtam, hogy ez szakmailag nem fontos futam"... 
Kedves K. Jenő: köszönöm, hogy megmondod nekem, a nézőnek, hogy mi fontos, de köszi, nincs rá szükségem. Hidd el, el tudom dönteni magamtól is. Felnőtt, kompetens, döntésképes ember vagyok. És téged azért fizetnek az adófizetők, hogy az ítélkezésed nélkül, csak simán közvetítsd a mérkőzéseket. Sajnálom ha ez nem világos.
Sajnálom azt is, hogy az olimpia eszméjének fényében - igen, bocs, elavult értékek - ez egyáltalán szóba kerül.
Kedves Univerzum vagy Jóisten, ahogy nevezed magad: Kérlek, ha bármelyik gyerekem azt fogja továbbvinni amit én, segítsd őket abban, hogy legalább olyan minőségben tegyék mint én (mindamellett hogy tisztában vagyok a számos hibámmal). Van meggyőződésem a gyerekeim tehetségéről, hitem is. De mostanában sorban látok szülőkre szégyent hozó gyerekeket, ezért félelem is van bennem. Azt is kérem, hogy a saját gyerekeimben soha ne inogjon meg a hitem, akkor se, ha látok negatív példákat. [ez nem cselekedhető, ezért sajnos kuka, de most nyaralok, megengedem magamnak ezt is]

Vissza az eredeti témához:
A reggelinél szóba került A. és köztem a fenti eset. A lányok pedig természetesen rákérdeztek miről beszélünk.
Nagyon röviden mondtam csak el, mert közben éreztem ahogy a sírás fojtogatja a torkomat: 
Tegnap az olimpián egy menekült úszónő, aki úgy került Európába hogy amikor süllyedni kezdett a túlterhelt csónak amiben "utaztak", kiszállt és inkább mellette úszott, miközben háborgott a tenger. És azt mondta, hogy "ha már meghalok, úszóként haljak meg". És ennek a lánynak a nevét nem mondták be amikor megnyert egy futamot.
És itt már éreztem hogy folynak a könnyeim... egy nagy étkező közepén, körülöttem nagyon sok ember. Mégsem volt kínos. 
Emma kérdezte, hogy "te most sírsz?"
És itt az EMK (köszi!): hogy el tudtam mondani, hogy nem szomorúságomban sírok. Hanem mert boldog vagyok hogy ilyen méltó emberekkel élhetek egy földgolyón. Akik végiggondolják és kiszállnak a csónakból hogy megmentsenek másokat. 
(Én nem ültem abban a csónakban, de tudom, hogy bármikor ülhetek még benne. Tudom, hogy ha háború van, akkor nem válogatnak a bombák, sőt a géppuskák sem. Nem nézik hogy gyerek vagy felnőtt vagy kutya az áldozat.
A férjem nagymamája a halála előtt sokat mesélt a háborúról, amit átélt, nagyon plasztikusan. Köszönöm ezt neki :) 
És sajnálom, hogy relativizálni lehet az áldozatot/veszteséget: ha a másiké akkor "nem számít, megérdemli", ha a miénk akkor viszont világraszóló és azonnal "üzenünk Brüsszelnek".)

Szóval, én köszönöm ennek a lánynak, hogy úszott a csónak mellett (példát mutat nekem, a kényelmes fotelbloggernek erőből, kitartásból, életrevalóságból). Köszönöm, hogy talált magának edzőt, és hogy elindult az olimpián (kitartás, állhatatosság). 

Yusra Mardini


Köszönöm a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy létrehozták a menekült válogatottat.

Nem vagyok vallásos, csak hitem van. De folyamatosan újra és újra elámulok és "elájulok" és (virtuálisan) leborulok Ferenc pápa előtt.
Köszönöm, Ferenc pápa, hogy megmutatod nekem (is), hogy mi az emberség, mi a krisztusi út. Hogy "mi is megértsük". 

"A római katolikus egyházfő név szerint üdvözölte a menekültstátusú tíz versenyzőt, köztük öt dél-szudáni, két-két szír és kongói, valamint egy etióp sportolót.
'A ti bátorságotok és erőtök a testvériség és a béke eszméjét hallatja a világgal. Imádkozom értetek, és kérlek benneteket, hogy ti is ezt tegyétek értem' – üzente az argentin születésű pápa." (cikk)
Ferenc pápa, forrás: youtube.com
[Mi van ebben? Elismerés, egyenrangúság, szeretet, megbecsülés.]

Ehhez kicsit kapcsolódik nekem, amit fotóztam nemrég az egri bazilikában. Ajánlom hites embertársaim figyelmébe. (Direkt írtam így, hogy "hites".)



Téma-e nekem hogy miért nem mondták a nevét? Nem. Mert megérteni talán tudnám, de elfogadni nem. Fafejű vagyok? Kötöm az ebet a karóhoz? Talán igen (igen!), de akik ismernek pont ezt szeretik bennem és én is magamban.
(Örülök hogy megmaradt bennem ez a "kamaszos" fekete-fehér látásmód bizonyos alapvető erkölcsi kérdésekben. Van ami nem relativizálható. És köszönöm a kifejlesztett-újraélesztett bátorságot ehhez... az EMK-nak, és azoknak akiktől ezt tanultam és akik tanulják tőlem, mert ebből is tanulok.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése