2017. április 26., szerda

Szeretek blogot írni...

Hogy miért?
Mert szabadon füstölöghetek, dicsekedhetek vagy kesereghetek. Elmondhatom mindenkinek/bárkinek ami bennem van, úgy, hogy sem én nem tudom ki ő, sem ő nem tudja ki vagyok én. Csak "értekezünk" az éteren át és kész.

Ma miért ragadtam billentyűzetet? (Hú, nem bírom amúgy mikor valaki ezt írja :D )

Egyrészt: elképesztő, mennyit változhatnak az emberek, ezt régebben el sem tudtam volna képzelni... Volt régen egy kollégám (nagyon régen, és a "kolléga" kissé eufemisztikus, mert ő olyan magasan hordta az orrát, hogy kb. azt sem tudta hogy nekem van nevem, azt főleg nem hogy mi), akit orvosként nagyon tiszteltem, mert nagy bravúrokat hajtott végre, de emberileg... blööööeeee...
És egy ideje mégis látom az írásai alapján, hogy van közös értékrendünk bizonyos dolgokban... meglepve tapasztaltam magamon, hogy a végén még a szülinapján is felköszöntöm... :)))

Aztán: mióta megjelent a velem készített interjú a wmn.hu oldalán, sokan megkeresnek, és sokan gratulálnak és sokan megköszönik a munkámat. Ez jó :) És visszahívtak egy olyan csoportba nemrég, ahonnan kiutáltak azért, mert "csak" segítőként vettem részt benne, nekem magamnak éppen nem volt gyászolnivalóm. Ja, ha benne vagyok az újságban, akkor jöhetek?! [A Sakálmondatomban egy b+ is volt még.] Nem mentem, elárulom. Nem dacból, hanem pont azért, mert abban a csoportban is évek óta láttam, milyen huzavona megy azon hogy legyenek-e bent segítők vagy csak gyászolók... Mégis, ahelyett, hogy egyértelmű vezetője és szabályzata lenne a csoportnak, inkább újra és újra meghurcolják, mindenféle kukkolónak meg katasztrófaturistának nevezik a segítőket. Hát köszi, nekem ez nem szükségletem.

Aztán: hamarosan vége a tanfolyamnak, amire járok, és lassan értékelem magamat, a tanáromat, a csoportomat... Nagyon nehéz tanév van mögöttünk (heti 3 délután-este + egy szombat hosszú délelőtt, plusz nekem még a szerda este), szerintem mindenki megsínylette... remélem hozadéka is lesz...
Az már most látszik, hogy logisztikában és személyes felelősségvállalásban sokat fejlődtünk.

Aztán az is van, hogy elkezdtük szervezni az idei Kompetens tábort. Nagyon várom már :) Nemcsak azért, mert amikor kezdődik, már nyár lesz, hanem mert mindig hatalmas kihívás és tanulási lehetőség.

Elvileg itt lesz a tábor...
És... mivel dolgoznom is kell, most befejezem agymenésemet... Viszlát :)










2017. április 14., péntek

Húsvéti készülődés... vagy sem

Egy pár kép máról: "mindenki dolgozik, a kutya füle lobog" jeligére

Ezt Julinak fotóztam

Ma reggel olvastam Rita posztját, Juli lánya versével... Ritát nagyon tisztelem, és az én egyik lányom is Juli... Amikor lementem reggel a kertbe és ezeket a nárciszokat láttam, Rita Julija jutott eszembe.


A kis bodzabokraim tavaly óta megerősödtek. Alig várom már, hogy szüretelhessünk róla. És hogy télre a madarainknak is táplálékul szolgálhasson a bogyóival.



A tavasz nekem a dió virágzásával kezdődik, biztosan azért, mert gyerekkoromban a nagyszüleim kertjét egy hatalmas diófa uralta...

Reggel alig tudtam kicsalogatni a kutyát... 4 fok volt kint, 18 bent. Aztán átgondolta, és biztos rájött, hogy nem sok esélye van a nap más szakában kettesben lenni velem, úgyhogy kioldalgott. Rögtön megjött a lelkesedése, mikor kinyitottam a kaput és nyargalhatott egyet a határban.

Biztos a virágzó nárciszok illatát érzi...

Bakancsszelfi akart lenni, de kutyaportré lett...
Mi vagyunk azok, akik ünnepnapon paprikás krumplit esznek... és gyerekmunkásokat is alkalmazunk, életlen késekkel kínozva őket :)))


Van akinek gyakorolnia kell, de magától kezdte:


Van aki nemcsak elmegy a zöldségkosárért, hanem fel is cipeli :D Felhívom a figyelmet a kutya lobogó fülére :))))


A lányok faragták:


Aztán egyszer vége a napnak...