2017. július 30., vasárnap

A kérés=ajándék? A kérés=ajándék. A kérés=ajándék!

Ez a bejegyzés most a saját élményeim tükrében a kérésről, az Erőszakmentes Kommunikáció 4. lépéséről szól.

A balatoni táborban az egyik résztvevő ezt mondta a végén: "megértettem, hogy a kérés valójában ajándék". Amikor ezt hallottam, azt gondoltam: megérte eljönnöm.
Egy pillangó, ami majdnem nem is látszik...

Aztán Chris Rajendram (Sri lankai jezsuita atya, akkreditált EMK tréner) tréningjén a saját bőrömön éreztem meg, milyen fontos PONTOSAN megfogalmazni a kérést, mert ha nem teszem, "nem is hallja meg". Ha nem jelen idejű és cselekedhető, akkor kukába való. Köszi, Chris, ezt megtanultam, azt hiszem. Biztosan sokszor eltévesztem még, de rögtön be fog villanni a válaszod, és helyre fogom igazítani magam. Hitelesebben fogom tudni tanítani is.
(És milyen érdekes ez, hogy hallunk valamit százszor valakitől, de mégis igazán akkor ég be, amikor fogékonyak is vagyunk rá. Köszönöm Julianna, tudom, hogy te is ezerszer elmondtad már.)

"Az EMK szörfözni az élet hullámain" - már tudom, hogy Marshall Rosenberg mondta, de nekem már mindig Chris fog róla eszembe jutni
És ami miatt valójában írok... hogy ez a nyár nekem a kérésekről szól: közvetíteni ami bennem van, megérteni és megértetni magam, főleg a gyerekeimmel, hiszen az évnek ebben az időszakában tudunk igazán együtt lenni. Túl drága idő a félreértésekhez... Mégis milyen egyszerű félremenni, félreérteni... hogy ne menjünk messzire, magamat is ;)

Vártam ettől a nyártól pihenést, együttléteket, találkozásokat, kézimunkázást... De volt valami, ami nem vártam, mert még a legelején letettem róla, mint olyanról, ami "túl nagy kihívás, túl sok energia, túl sok pénz" satöbbi. Alkudoztam, és végül elbuktam, mert beáldoztam a "kérésemet" a kötelességtudat oltárán. Pedig nagyon szerettem volna. És hányszor mondom nektek, hogy ti ne tegyétek, és hányszor javítjuk :D

Elterveztem valamit tavasszal. Majd tologattam, és végleg félretoltam. Sajnáltam nagyon, de meggyőztem magam: egyszerűbb, könnyebb, olcsóbb, ha nem. És "mégis minek pattognék már megint én, ahelyett, hogy ülök a hátsómon nyugodtan, mint más rendes emberek?!" Szóval: nem elég, hogy beáldoztam egy álmomat, de még az önvád is jött. Köszi, Pynky, jól csinálod... majd innen lesz szép megnézni, mi történik...

Az Univerzum /Isten jól tudja, hogyan kell tanítani...
A nagyobbik lányom születésnapja a napokban lesz. Mit kért? Neki mindene megvan, de ha elmennénk együtt... Hm. Ezt kértem magamtól tavasszal és ezt toltam félre, ezt áldoztam be...

forrás: mannamsunsunfun.blogspot.com

Sokszor elgondolkodom, miért vagyunk hajlamosak mi - anyák - annyiszor a saját szükségleteinket és álmainkat figyelmen kívül hagyni, de azonnal meghallani mások - mondjuk a gyerekünk - szájából.

És az Univerzum/Isten azt is tudja, hogyan kell adni... Hogy küld egy Angyalt, és azt mondja, tiéd lehet, amit szerettél volna. Szoktam mesélni azt a viccet a hívő emberről és a három csónakról. Én már minden jelet hajlandó vagyok meglátni és elfogadni. Ezért amikor jött valaki, és mondta, hogy igazán szívből teljesíti amit szeretnék, szívből mondtam igent. És lelkes lettem, mert megláttam azt is, hogy tavaly ilyenkor ezt még nem tettem volna meg... köszönöm, hogy bátrabb és merészebb lettem azóta.

Úgyhogy jövő héten háromfelé megy a családunk: Elic a megszokott jó kis panziójába a Kutyagondnokhoz (Szilviékhez), a DebConfon is képviseltetjük magunkat, és mi hárman lányok is útra kelünk: egy titkos-útra.
Szeretnék majd beszámolni róla, mert nagyon érdekes, kalandos és tutiiiiijóóóóóóóóó lesz. Drukkoljatok nekünk ;)

(Aki tudja, hová megyünk, kérem hallgasson, mert a lányok nem tudják a célt és az elfoglaltságot :) Köszönöm ;) )




1 megjegyzés: